Kettő az egyben

Talán feltűnt másoknak is, hogy a blog szívesen enged az ellenforradalmi hangulatnak, mint számunkra oly kedves attitűdnek. A minap egy érdekes képet kaptunk, amely felett nem tudunk napirendre térni, ezért inkább megosztjuk mindenkivel. Az illusztráció Prónay Pál különítményének a feltételezett jelképét tartalmazza; egy háromszögbe ágyazott arany turult és egy zöld alapon fehér kettős kereszt együttesét.

Nem tudjuk, többszöri nekifutásra sem, hogy a jelkép valódi-e vagy sem, de az biztos, hogy a Prónay-féle ellenforradalmi különítmény eredeti kettősségét remekül kifejezi; nacionalizmust (t.i.; a turul ábrázolás) és a királyhűséget (t.i.; a kettős kereszt, hiszen a legitimisták, aminek Prónay is tartotta magát, ezt választották jelképül). Lehet persze, hogy csak az utókor helyezte megfelelő kontextusba a kettő együttesét? Nem tudjuk, mindenesetre ajánlott e dualizmus - egy reményteli egységben jelenkori nemzeti radikálisoknak is. Perspektivikusabb, mint mondjuk a "H" betű rovásírással, az biztos.

Az ellenforradalom a helyére kerül, ugye?

Úgy látszik, hogy a Jobbik, mint az ország soron következő, magának helyet követelő jobboldali pártja, egy régi hagyományt igyekszik azzal újra meghonosítani, hogy megünnepli a magyar ellenforradalom győzelmének egyik szimbolikus tettét; Horthy Miklós és csapatainak a bevonulását Budapestre. Annak idején ez a tett egy új korszak kezdetének bizonyult, amelyről akkor még különbözőképpen gondolkodtak az emberek, egy viszont biztos; egy forradalmi és törvénytelen korszaknak a végét jelentette, és egy új nemzeti egység reményét is. Míg az első megvalósult, a másikban jelentős csorba esett, amely rányomta a kormányzóság egész idejére a bélyegét (Boldog Károly király restaurációs kísérleteinek a megakadályozása). Az esemény ünnepléséből egy kisebb Horthy-kultusz is lett, szerencsétlen módon (mondjuk a kommunisták pártocskáinak is száma erősen 100 fő alatt volt 24 évig).

Ennek ellenére az eseményen van mit ünnepelni és a háború óta hiányzik egy olyan magyarországi politikai erő, amely újra a magyar jobboldali hagyományba illesztené a győztes magyar ellenforradalmat, annak megfelelő kombattáns szellemiségével, illetve valós tartalmával, így tehát ez a kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő és reménykeltő. (Más - de nagyon is fontos - kérdés, hogy a felszólalok jelenleg nem hordozzák az eredeti esemény fontosságának megfelelő minőséget.) Ha azt nézzük, hogy jövőre ez a párt azért száll harcba, hogy a harmadik vagy második erő legyen Országgyűlésben ebben a respublikában, akkor talán van arra esély, hogy a magyar politikai hagyomány és gyakorlat kiteljesedik egy kicsit. Nem kell magyarázkodni, ha valaki mondjuk Horthyra mutat, mint példára és talán következetes lesz ez a "mutatás is". Horthy Miklós kormányzó tiszteletének biztosan helye van a magyar konzervatív és jobboldali politikai palettán, persze csak úgy, hogyha lehet róla pro és kontra értekezni , ostobaságok és értelmetlenségek helyett. E mellett pedig talán a magyar ellenforradalom eredményeiről és olyan nagy alakjairól is szó lehet végre, mint Sigray gróf, Lehár báró vagy éppen Ostenburg-Morawek Gyula, a helyett, hogy a jobboldalnak az 1945-49 közötti korszakban kelljen csak egerészni. Egyszerűen az ellenforradalom a helyére kerülhet talán ebben az országban, ahol még mindig meg kell ünnepelni a "felszabadulást" (amelyet még a Vörös Hadsereg sem hívott így, hanem csak megszállásnak), van Tanácsköztársaság emlékszobrunk, rendes koszorúzással (köpőcsészét ide!), Károlyi szobraink és köztereink vannak (az Ég nem szakad rá!) és Tildy hidunk (mit is kötött össze ez a jó ember annak idején?).

Óhajunk egyszerű és őszinte tehát; az ellenforradalom legyen eleven, felvállalható, beépíthető, gyakorolható magyar politikai hagyomány. Talán arra is esély van, hogy a nemzeti radikalizmus megtalálja a valós gyökereit 1919-1920 eseményeiben, amikor egy konzervatív hatalmi elitnek hozta el a hatalmat, eredeti államformánk helyreállításával. Nem lehet ugyan kétszer ugyanabban a folyóba lépni, a helyzet ma egészen más, de a hiányosság több, mint hatvan éve permanens.

Kilencven éve történt - A köztársaságok vége, a magyar ellenforradalom győzelme

A magyar ellenforradalom igaz történetéhez adalékok; itt és itt olvashatóak. A bevonulás, amelyet báró Lehár Antal készített elő, Horthy Miklós csapatai számára, pedig itt tekinthető meg.

Ajánló - konzervatívok, monarchisták, ellenforradalmárok és szekularizáció VS. reszakralizáció és pfuj monarchista (REV2).

Verena debütáló írását ajánljuk a Konzervatív TeaKörben, Marie Antoinette-ről, uralkodóházunk mártírjáról, gróf Széchen Antalt a nagy magyar konzervatív gondolatait idézve. A magyar ellenforradalom igaz történetéhez pedig Turner Gábor feldolgozása vihet még közelebb pont azon a helyen, ahol erre minden jel szerint nagy szükség van. Illetve ajánlom magamat, de sokkal inkább egy szekularizációval, valamint reszakralizációval kapcsolatos írásomat aKonzervatív TeaKörben. Remélem, hogy ezen a megnyílt átjárón a forgalom oda-vissza fog zajlani mindenki nagy megelégedésére és épülésére. Nagyon zsigeri tisztázó posztját is ajánljuk Turner Gábornak az SZKR-en, azoknak, akik nem monarchisták, de főképpen azoknak, akik monarchisták, de averziókkal bírnak más monarchisták iránt.

Bevonulás, felvonulás, elmulasztás

Tegnap volt 89 éve annak, hogy Horthy Miklós bevonult a "vörös rongyokba" öltözött városba, Budapestre, hogy azt elfoglalva visszaadja azt a királyságnak. Szép is lenne, mindez de nem így volt. Néhány nappal már bevonult ide ugyanis báró Lehár Antal katonákkal a Dunántúlon, ahol gróf Sigray Antallal helyreállították a rendet és kisebb - nem annyira véres és látványos, de mindenképpen eredményes - takarítást végzett a valóban bűnös városban. katonáival, amely a legnagyobb és legjobban felszerelt különítményt alkotta a Nemzeti Hadseregben Lehár ott lovagolt a fehér lovas Horthy Miklós mellett 1919. november 16-án Budapesten és Horthy a tiszteletére rendezett banketten külön megemlékezett Lehár báró tettéről (képét a lovasok élén mi is ide tettük, eme írás elé, Horthy mellé). Lehár báró később aktívan támogatta IV. Boldog Károly királyunk visszatérését, Horthy Miklós hívei lőttek rá Budaörsön. A folytatást mind a ketten máshogyan képzelték el. Lehár a Dunán úszva volt kénytelen menekülni a csonka országból, Horthy itt maradt kormányzóként negyed évszázadig, de végül német fogolyként hagyta el az országot.

Az ellenforradalmi mag ketté vált, az ellentétek nem tudtak kiengesztelődni. Az ország királyság lett király nélkül. Csonka nemzettest, csonka nemzetfő.

Manapság megemlékeznek arról a bevonulásról a magyar radikálisok, amelyen Horthy talán a legjobb, de mindenképpen a legnagyobb hatású beszédét mondta el. Akkor ez (is) mindenképpen ellenforradalmi tett volt, ma erre megemlékezni egy kicsit önmagáért való, enyhén siralmas dolog azt hiszem. Miért? Mert nincsen semmilyen érvénye sem ennek a megemlékezésnek. Lóg a levegőben. 1989-ben nem volt ellenforradalom Magyarországon a diktatúra után, amely mondjuk azzal az érvénnyel lépett volna fel, mint az 1919-20-as; a jogfolytonosság helyreállításának igényével. Ebben Lehár, Horthy ugyanúgy egyetértett, volt miért bevonulni és egymást támogatni. Ha 1989-ben lett volna egy hasonló cselekedet és elhatározás, akkor ma lehetne 1919-re is máshogyan is megemlékezni, nemcsak egy lovat futkostatva a Gellért Szálló előtt. Antall József múzeumigazgató visszataszítóan cinikus mondása ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!") nem igaz. A jogfolytonosság szempontjából helyes felvetése a dolognak így néz ki majdnem húsz év távlatából; Ellenforradalmat kellett volna csinálni. Ez maradt el. Mi meg lemaradtunk - újra.