Gyenyikin háza

Rövidhír egy orosz nyelvű Magyarországgal foglalkozó honlapról:

Megtalálták Magyarországon Gyenyikin tábornok házát

A magyarországi Balatonlelle városában találták meg azt a házat, melyben Anton Gyenyikin, orosz hazafi és híres háborús parancsnok lakott az 1920-as években. A kutatásban Balatonlelle város vezetősége illetve az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetsége vett részt. A ház felkutatásának ötlete, melyben a fehér tábornok, Dél-Oroszország Fegyveres Erőinek főparancsnoka, a híres Feljegyzések az orosz felfordulásról (Очерки русской смуты) című visszaemlékezés (mely alapvető történelmi-életrajzi írás az oroszországi polgárháborúról) írója valaha lakott az Orosz-nyelvű Írók Nemzetközi Szövetsége (МФРП) elnökének, Oleg Voloviknak a fejéből pattant ki. A felkutatásban Balatonlelle és Siófok város hatósága is segédkezett. 

Ahogy a Szövetség "Ablak Oroszországra" elnevezésű projektje jelentette, archív dokumentumokat, régi térképeket és képeket valamint a helyi lakosok feljegyzéseit és visszaemlékezéseit kutatták fel az orosz ellenforradalmár tábornokról. A házat, melynek lakói mint kiderült, leszármazottak, akik tulajdonosok is, végül is nem sokkal a keresés megkezdése után beazonosították. A Szövetség, a városi hatóságok engedélyével a házon már ez év tavaszán emléktáblát szándékozik avatni.

Anton Gyenyikin: orosz háborús parancsnok, politikai és közéleti személyiség, életrajzíró, publicista és haditudósító. 1872-ben született Vloclaveka elővárosában, Orosz-Lengyelországban, 1947-ben halt meg Ann-Arborban, az Egyesült Államokban. Az orosz-japán háború veteránja. Az első világháborúban az Orosz Császári Hadsereg egyik legeredményesebb tábornoka. Az orosz polgárháború éveiben a fehér mozgalom kiemelkedő vezetője, Dél-Oroszország parancsnoka. 1920 áprilisa óta száműzetésben, az orosz emigráció politikai személyisége. A Feljegyzések az orosz felfordulásról (1921-1926) és az Öreg hadsereg (Старая армия, 1929-1931) című visszaemlékezések szerzője, az 1953-ban kiadott Egy orosz tiszt útja (Путь русского офицера) önéletrajz írója. 

Forrás: Наша Венгрия

Romanovok

II. Miklós cár magyar egyenruhában.
Az orosz császár a Cs. és kir. 2. gyalogezred (Brassó) ezredtulajdonosa volt.

A mai nap első, hajnali óráiban történt meg 94 éve a jekatyerinburgi Ipatyev-házban a XX. század egyik legnagyobb tragédiája, ahogy arról már tavaly is megemlékeztünk, és igyekszünk minden évben. Az ártatlan család kivégzése, majd a négy kishercegnő bajonetekkel történő leszúrása a fehér csapatok közeledte miatt történt meg. Az embertelenségre, melyet csupán teljesen diabolikus egyének lehettek képesek végrehajtani, Jakov Szverdlov személyesen adott parancsot, ám Trockij visszaemlékezései szerint a szálak Leninig vezettek. 1991-ig Jekatyerinburg is a Szverdlovszk nevet viselte; a városkörnyéki régió ma is a bolsevik parancsnokét, terroristáét viseli. A pártállami rendszer nagy részét túlélő Ipatyev-házat Borisz Jelcin tanácselnök, későbbi orosz elnök romboltatta le 1977-ben, saját bevallása szerint azért, hogy nehogy monarchisták gyülekezőhelye legyen, jelenleg a Katedrális a Véren áll a helyén. Kisebb igazságtételként az alkoholista politikusnak jelen kellett lennie, amikor a megtalált Romanovok földi maradványait ortodox pompával eltemették Szentpétervárott, a Szent Péter és Pál Katedrális Szent Katalin kápolnájában. 

A forradalmak mindig a legártatlanabb és legjószívűbb uralkodókat söprik el; így volt ez XVI. Lajosnál és a mi Boldog IV. Károlyunknál is. Ugyan II. Miklós valóban nem volt akkora uralkodó, mint az említett kettő, a bolsevik történetírás eltúlozta gyengekezűségét és teljesen befeketítette személyét. Így is azonban számunkra - akiknek ellensége is volt ekkor - mint szimbólum nagyon fontos, egy szakrális monarcha, szerető apa és férj, Szent Oroszország ezeddig utolsó uralkodója. Ne felejtsünk hát megemlékezni róla és családjáról minden évben, július 17-én, a napon mikor Oroszország sötétségbe borult.

Gleb Panfilov filmje rendkívüli érzékletességgel és naturalista módon mutatja be a család kivégzését [2:05:45-től].

Бог с ними!

II. Miklós cár és családja

Ma történt 93 éve, hogy bolsevik terroristák a jekatyerinburgi Ipatyev-házban kivégezték II. Miklós orosz császárt, családját, a család orvosát, három szolgálóját és kutyáját közvetlen közelről leadott puskalövésekkel és bajonettekkel. A terrorcselekményt egyes történészek szerint Lenin és Szverdlov kifejezett parancsára hajtották végre. Emlékezzünk az Orosz Orthodox Egyházban szentként tisztelt családra, hiszen tudjuk, hogy az egyik legbrutálisabb és legembertelenebb forradalomnak voltak az áldozatai, mely azután nyolcvan évre teljes sötétségbe burkolta a Föld több mint egyhatodát. Egy szentéletű, hazájáért és nemzetéért meghalni is képes jámbor emberről emlékezünk ma, aki a hagyományos, tekintélyelvű monarchia megtestesítője is volt.

A mai orosz katyvaszban és ebben a világban legyen iránytű az ő személye minden ellenforradalmárnak, minden józan embernek, aki küzd a jelenleg fennálló, szabadelvű-forradalmi rendszerek ellen. Emléke örökké élni fog!

Боже, Царя храни!

Audiovizuális monarchista gyorstalpaló(k)

Néhány lelkes orosz monarchista csinálta a fentebbi videót, angol nyelven, amelyben nagyon egyszerűen néhány mondatban összefoglalják, hogy mi a monarchizmus lényege és mi nem. Azzal ugyan vitatkoznánk, hogy a monarchizmus "ideológia" lenne, hiszen egy állapot leginkább, de azért az anyag korrekt. Lelkes, amennyire kell konzervatív és kombattáns is ugyanakkor, mai és kellőképpen univerzális. Azzal a nem titkolt szándékkal tesszük itt közre, hogy hátha valaki(k) kedvet kapnak hasonló, magyar szerzőkkel bőven megtűzdelt anyag megalkotására e hazában is.

Nosza!

Ha pedig már videó, akkor ajánljuk a Hír TV Ősök Tere műsorának a legutóbbi adását, amelynek ugyan kicsit megtévesztően "magyar királypör" címet adtak (szerencsére ilyen Magyarországon soha nem volt), de emellett nagyon korrekt módon összefoglalja Speidl Zoltán sajtótörténész (PPKE BTK), Szabó István alkotmányjogász, tanszékvezető (PPKE JÁK) az 1918-1921 közötti korszakot köztársaság versus királyság, illetve legitimizmus és szabad királyválasztók tekintetében is. A műsor legérdekesebb része a fordulatot (1919-1920) taglaló megnyilatkozások, ahol elhangzik végre az is, hogy az antant nem akart itthon királyságot, de - ezzel némileg szembeszállva - a Nemzetgyűlés e mellett tette le a voksát. Szabó István szerencsésen azt is kiemeli - a Szentkorona-tanra hivatkozva - hogy nem lehetett megfosztani megkoronázott, felkent magyar királyt a trónjáról, így az 1921-es trónfosztás, amely antant nyomásra alakult ki, nem érvényes, nem teremtett cezúrát. A műsorért ide kell kattintani, után pedig jobb oldalt a videóknál fel kell tallózni. [A témában hétvégén jelenik meg egy tanulmány a Regnum!-on.]