2020. dec. 31.

Monarchista-e Ön?

A legtöbb ember, akinek a címbéli kérdést feltennék, kétségtelenül egy megvető „Nem!”-mel válaszolna. Kevesen – igen kevesen az Egyesült Államokban – talán igent mondanának. Ám valójában mennyire értik azt, hogy mibe egyeznek bele vagy mit utasítanak vissza? Egész pontosan mi is egy monarchia? Vagy, ha már itt tartunk, mi egy köztársaság? Ahogy az Egyesült Államok szövetségi uniója, Hitler Németországa és Észak-Korea mind köztársaság, úgy Ausztria-Magyarország, Kanada és a Kínai Császárság mind monarchia. Ám mindkét esetben, ég és föld a különbség a felsoroltak közt. Valószínűleg az egyetlen dolog, ami közös a legtöbb monarchiában, az az uralkodó örökletes módon történő kiválasztása – ám nem ez a helyzet a Szentszékkel, a Szuverén Máltai Lovagrenddel vagy az Andorrai Társhercegséggel, valamint sokáig nem így volt a Lengyel-Litván Nemzetközösségben vagy a Szent Római Birodalomban sem.

Hozzávetőlegesen öt közös pontról beszélhetünk; erre alapozhatjuk XXI. századi monarchizmusunkat. Ezek az alábbiak: oltár, trón, szubszidiaritás, szolidaritás és – jobb kifejezés hiányában – okcidentalizmus.

Írta: Charles Coulombe.

Az írás a portálunkon olvasható tovább!

2020. okt. 13.

II. Ferdinánd, az ellenreformáció uralkodója

A történelmi könyvek közül kétségtelenül az életrajzok a legnépszerűbbek. Egy átlagos olvasó aligha találja túl érdekesnek a Franciaország története 1789–1815 címet. Viszont sokkal valószínűbb, hogy kézbe veszi azt, amelynek egyszerűen csak az a címe, hogy Napóleon. Ugyanez igaz a „Magyarország politikatörténete a két világháború között” és Horthy Miklós viszonylatban is. Már az ókori történetírók is elsősorban életrajzokat írtak. Talán éppen ennek ellenhatásaként, amikor a történelem, mint tudomány a XVIII–XIX. század folyamán „professzionalizálódott”, az új típusú hivatásos történészek nem nagyon foglalkoztak életrajzokkal. Hiszen – tudományosan vizsgálva – nyilvánvaló volt számukra, hogy még a legnagyobb tehetséggel és hatalommal rendelkező ember is legfeljebb csak követni tudja azokat a „szélesen hömpölygő” gazdasági, társadalmi, szociális folyamatokat, amelyek az emberi társadalmakat és az országok egymás közötti viszonyait, a birodalmak felemelkedését és bukását stb. meghatározzák. A történettudomány első modern képviselőit – ókori előfutáraiktól eltérően – kevéssé érdekelték az „egyéniségek”.


Nagy gazdasági–szociális folyamatokban gondolkodtak. Feltehetően a természettudományok fejlődését megirigyelve az emberi történelmet olyan logikus, így előre látható, kiszámítható ok–okozati összefüggések rendszerében akarták láttatni, amelyben nem volt hely a történelem folyamatának új fordulatokat adó egyéneknek. (Legfeljebb csak annyira, hogy gyorsítani, vagy lassítani tudják azt, ami amúgy is bekövetkezik.) Így az életrajzírást átengedték az újságíróknak, drámaíróknak, illetve bárkinek, aki írásból akart megélni. Ahol meg csak a példányszám számít, sose fognak írni II. Ferdinánd életéről.

Írta: Csizér Márton.

Az írás a portálunkon olvasható tovább!

2020. okt. 2.

Pálffy János gróf a dinasztia szolgálatában

Erdődi gróf Pálffy János 1681-ben önkéntes katonaként kezdte meg pályafutását és 70 évvel később 1751-ben Magyarország nádoraként halt meg. Van-e még történelmünkben olyan személy, aki ilyen hosszan és ráadásul ennyire sikeresen – mint az alábbiakban láthatjuk majd, élete gyakorlatilag szakadatlan sikersorozat volt – kudarcok nélkül  forgott volna a közpályán? Bizonyára akad. Viszont azt biztosan állíthatjuk, hogy senki sincs, aki évtizedekig volt országunk történelmének főszereplője és mégis annyira kiesett volna a történelmi köztudatból, mint éppen ő.



Hogy miért? Azért, mert nem vezetett „szabadságharcot”, nem szőtt összeesküvést az uralkodója ellen és nem is vázolt fel átfogó gazdasági reformprogramot az ország felemelkedése érdekében. Az első kettő bölcsességét dicséri, az utóbbira meg életében még nem értek meg a feltételek. Pálffy János korában a magyar érdekeket elsősorban a harcmezőn kellett védeni. Először egy hosszú háborúban a magyarság számára évszázadok óta a fokozatos pusztulást és sorvadást jelentő oszmán hatalomtól kellett megszabadulni.


Az írás a portálunkon olvasható tovább!

2020. szept. 18.

Károly lotaringiai herceg a dinasztia szolgálatában

 „Falainak vastagsága, tornyainak és rondelláinak erőssége miatt – hozzávéve a meredek fekvést és sziklás alapzatát – Buda általános vélemény szerint emberi erővel bevehetetlen.” (Semplicero Bizzozero)

„Nem is volt egész Európában ama dicsőséges emlékezetű magyar, Hunyadi János után hasonló keresztény fejedelem, akitől a török nemzet ennyi ízben, szemtől szemben való harcokban ennyiszer megveretett volna, mint attól a nagy, vitéz tanult okos lotharingiai hercegtől.” (Cserei Mihály)

„Szegény ördög.” (Sobieski János)



Lotaringiai Károly a magyar történelem kiemelkedő, de teljesen elfeledett alakja.  Legnagyobb történelmi tettei, győzelmei Magyarországhoz és a magyar történelem egyik legfontosabb időszakához kötik, de mi mégsem emlékezünk rá. Nem csak a magyar nemzeti történelem Pantheonjából, vagyis a hazai történelmi köztudatból hiányzik, hanem más nemzetek fiai sem érzik magukénak. Bár a modern nacionalizmus korszaka előtt élt, de még így is meglepő, hogy tényleg nem tekinthetjük semelyik nemzet fiának sem. Manapság minden országnak, nemzetnek vannak hősei. Károly herceg viszont egyik nemzethez sem tartozván, senkinek sem lehet nemzeti hőse. Bár Bécsben született, osztráknak semmiképpen sem tekinthetjük: szimbolikus, hogy már a születésekor száműzött volt. Francia anyanyelvűként német sem lehetett, de francia sem: egész életében – nem saját akaratából – Franciaország ellensége volt. Tekinthetnénk akár szabadsághősnek is, hiszen saját hazája felszabadításáért is küzdött. Elfeledettségének egyik oka éppen ez. Nemzete nem volt, de hazája igen. Az az ország, amelyet nevében is viselt: Lotaringia. Lothár országa, Nagy Károly birodalmának egyik örököse, amely azonban felmorzsolódott a két nagyobb testvér, a francia és a német szorításában. Lotaringia népe nem tudott önálló nemzetté fejlődni, így függetlenségének végleges elvesztése csak idő kérdése volt. Aztán meg ki emlékezne egy mai országrész egykori önálló uralkodóira? Nemzet nélkül, ország nélkül, száműzetésben, idegen országba születvén Károly herceg teljes hűséggel a Habsburgokat szolgálta. A Habsburgok pedig a mi uralkodóink voltak, így ennek köszönhetően Károly világraszóló győzelmeinek elsősorban mi magyarok lettünk haszonélvezői: megszabadultunk a nemzetet megnyomorító és pusztító ottomán uralomtól. Éppen ezért szembeszökő hálátlanság, hogy még mi sem emlékezünk rá. A nemzeti önismeret szolgálatában, legyen ez az írás egy lépés a jó irányba.

Az írás a portálunkon olvasható tovább!