60.

Sokan szokták kérdezni tőlem, hogy mennyiben lenne más a királyság a köztársaságnál. Órákon keresztül lehetne kiselőadást tartani a közjogról, történelemről, vagy az államszervező elvekről. II. Erzsébet királynő megkoronázásának 60. évfordulója alkalmából jutott eszembe ez az "apró malőr", melyben egy pillanat alatt megmutatkozik az olasz miniszterelnök és Nagy-Britannia uralkodója személyisége, neveltetése, kulturáltsága közötti hatalmas különbség. A felvétel értékét éppen a rövidsége és tömörsége adja, és az, hogy bele van sűrítve a válasz a feltett kérdésre. 

Persze lehet ezt magyarázni a olaszok mentalitásával, de felmerül a kérdés: vajon az olasz király is hasonlóképpen viselkedne?

A stílus maga az ember

Yo!

A Császár és az elnök

     Néha eszembe jut ez a kép, amikor valaki a demokrácia, a köztársaság nagyszerűségét hangoztatja, vagy ha azt hallom: a monarchia mennyire elavult és ósdi. Ilyenkor csak mosolyogva felidézem a világ legdemokratikusabb országának, a világ vezető szuperhatalmának, a nép által egy kis időre megválasztott elnökének képét, amint derékszögben meghajlik ez előtt az apró ember előtt, aki nem más mint Akihito, Japán császára. 

     (Néha elkalandoznak a gondolataim és felrémlik Gašparovič elnök, amint V. Károly királyunk előtt csinálja ugyanezt és remegő hangon kér elnézést azért amit a Grófról mondott). 

     Mennyi percember hajlongását látta már a Császár, és hol vannak már azok a politikusok? Ő az örökkévalóságot képviseli a gyorsan változó politika világában, hatalmát csak a halál teheti semmissé. Obama pedig ábrándozva fogja nézni ezt az képet, amikor már csak egy egyszerű vidéki amerikai lesz egy poros kisvárosban, miközben a Császár még mindig egyenes derékkal fogadja a kérészéletű populista karrieristákat.

(Ötlet: http://madmonarchist.blogspot.com/2011/08/mad-motivation_09.html)

Szenzációs esemény.

Néha - igazán nem sokszor - az a kritika (közel sem "vád") ér minket, hogy nem vagyunk "aktuálisok". Ez persze nem annyira érdekel minket jelenleg, mert nem ez a mostani mércénk, de néha az ember enged a a kritikus felhangoknak. Miért is ne? Az új korszaknak (?) új (?) hőse (?!) van most éppen vagy még inkább majd lesz. Senki ne mondja, hogy nem emlékeztünk meg erről a napról. Igazodva a tömegdemokrácia (oklokrácia) tömegelveihez, egy tömegkulturális médiumot hívunk ehhez segítségül; a képregényt. A Spiderman megmentette Barack Hussein Obama beiktatását már négy napja, tekintettel arra, hogy Hussein nagy rajongója a piros-kék ruhás úrnak. Így tehát már nincsen miért izgulnunk. Ha szabad megjegyeznünk, mi nem is tettünk ilyet.