2013. szept. 21.
Vitézavatás 2013
2012. jún. 14.
Magyar Királyságért Liga
2012. máj. 21.
2012. máj. 11.
Királysággal a nemzet egységéért
nem testesíti meg és nem is fogja megtestesíteni
a "nemzet egységét". Ezt elvárni politikai álszentség."
![]() |
| Jakobinus majmok. |
![]() |
| Ilyet, csak Habsburgban. |
![]() |
| Jé, itt van. [(VI.) Ferdinánd m. kir. herceg, trónörökös] |
2011. nov. 5.
2011. okt. 5.
2011. aug. 8.
Rádióműsor az államformaváltásról az MR1-en!

MR1, Kihívás, 2011. augusztus 9. kedd, 15:15-15:30
Szerkesztő-műsorvezető: Gecse Géza
2011. júl. 9.
Három generáció

2011. júl. 8.
II. Ottó örökös királyunk koporsója

2011. júl. 5.
II. Ottó örökös királyunk emlékezete



2011. júl. 4.
Elhunyt Ottó magyar királyi herceg, trónörökös és örökös király



2011. jún. 28.
Programajánló: Vita a királyságunkról

2011.07.02. EMI TÁBOR, Kaposvár - 18.00
Szent Korona: királyság vagy köztársaság? Vita a monarchia létjogosultságáról és időszerűségéről – meghívottak:
Pánczél Hegedűs János publicista, történész, a Regnum! portál alapítója és Zétényi Zsolt jogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Magyar Konzervatív Alapítvány kuratóriumának elnöke.
2010. okt. 19.
Trükkös monarchista jegyzet
Csonttá rágott témánk az, hogy amint előkerül politikai véleményünk, nevezetesen az, hogy királyságot szeretnénk, rögtön mindenki azt a kérdést vágja rá, hogy: "... de ki lenne a király?!". Ezt a kérdést már mindannyian egyrészt nagyon unjuk, mert ugye nem ez a legfontosabb jelen helyzetben, de azért lehet erre trükkösen is válaszolni.Írta: Fehér András.
Ilyenkor persze csönd van. Ezt az emberek általában értik.
Nekem persze eszembe jut más is erről. Egy bölcs ember azt mondta nekem egykor: "először önmagadat kell megtalálnod, ahhoz hogy a megfelelő társat megleld". Nagy igazság ez, mégis sokan nem értik, vagy nem veszik figyelembe. Ha épp egyedül vagy, akkor az lenne a megoldás, hogy deklarálod, hogy ez a normális? Ugye nem!
Akkor csak amiatt, hogy nem tudjuk ki adatik nekünk, még nem gondolhatjuk, hogy nem kell senki. Ha önmagunkat megtaláljuk, eljöhet a király is. A nemzetnek kell megtalálnia újra magát.
1.
A legtöbb ember még nem találkozott a demokrácia értelmes alternatívájával. E fenti kis szösszenet gyakorlati példán igyekszik bemutatni, hogyan lehet azok felé közelíteni, akik kételkednek, hogy az mégis hiteles legyen. Semmiképpen nem akadémikus modorban! Nem hiszem, hogy történelmi, jogi, filozófiai vagy egyéb fejtegetésekbe kell bocsátkoznunk. Amíg a restauráció "minusz egyedik" vagy a nulladik fázisában járunk elegendő felénk hajlítani egy kis szimpátiát, leküzdeni a mostani "nevetséges" titulust, amivel elintééznek minket sokan. (Ez egyébként jó úton halad.) Ha majd az illető eljut magában odáig, hogy lehetséges alternatívaként, előrelépésként kezelje a tömegdemokrácia monarchista tagadását, akkor úgyis egy sor kérdést feltesz, s ha intelligens, egy sor véleményt meg is hallgat.
2.
Szerény meglátásom szerint az arisztokrácia hiánya súlyosabb, mint a király személyének kérdése. Ez lehet igazából az egyetlen gátló tényező a restaruáció megvalósításában. Mert aki pusztán "jó", az még nem "nemes", amint az elegáns sem automatikusan úriember vagy úriasszony. S ha életünk egy-egy területén meg is valósítunk valamit a nemesi erényekből mily nehéz azt gyengeségeink, anyagi körülményeink, emberi környezetünk és a nemes viselkedés társadalmi lenézettsége miatt általánosan megvalósítani. Szerintem az utat ITT kell kezdeni.
2010. okt. 2.
A királyság riogat?
Pokorni Zoltán a Heti Válaszban ezt mondta nem is olyan régen; "A baloldali sajtó riogatásain pedig legfeljebb mosolyogni lehet. Van valaki az országban, aki elhiszi, hogy bevezetnénk a királyságot vagy statáriumot hirdetnénk?". Ha a "bevezetnénk" a többes szám első személy, a jobbközép kormányzó pártot jelenti, akkor nem tudunk határozott választ adni erre, de valószínűleg a "nem, nincsen" lenne a helyes válasz mind a kettőre nadrágos embertől. Ez azonban nem megnyugtató válasz a mi részünkről, hanem realista. Az látszik, hogy a királyság egyeseknek ahogyan egzisztenciális-politikai deviancia, másoknak pedig politikai abszurdum. Nekünk viszont realitás és politikai alternatíva, még ha a kívánt politikai térnek híján is vagyunk. Minket azonban a királyság nem riogat, hanem melenget és éltet.2010. jan. 23.
Diktatúra helyett, egyszerűen csak rendet
Korábban egy ismerősöm, aki nem tudott belenyugodni abba, hogy kell átmenet a köztársaság után a királyságba, felvetette, hogy lehetne-e az egy diktátor? Lényeges kérdés, rafinált is. Hatvan év kommunizmus után kell a francnak a diktátor ide. Meg úgy egyébként is, az nekünk még jót nem hozott. A diktátorral egy gond van ugyanis jelenleg; a köztársaság törvényei szerint járna el, az meg nem erősítené a királyságot. Olyan diktátor, aki idejön és "csak erőskezű" kösz, de nem kell. Minek? Rendet rakni? Hol? Az a köztársaság rendje lenne, amely lényegében egy rendnélküliség.Ha elfogadjuk és valljuk, hogy a köztársaság állapota vis maior - monarchistaként ez a helyzet nagyobbrészt Hölgyek és Urak - akkor ezt a "nem normális" állapotot nem lehet "normális és általános" eszközökkel felszámolni, érvényteleníteni. Igenám, csakhogy aki "felszámol" (mondjuk egy diktátor) szuverenitásában észrevétlenül belecsúszik a forradalmiság nemkívánatos balos-széljobbos csapdájába, amely által nem rend teremtődik, hanem egy új rend teremtődik. Ez meg nem a kívánatos törvényes rendnek lesz az eleje, hanem a zsarnokság kezdete.
Nem állítjuk, hogy nem kell olyan fejezet a rend (értsd: a királyság) helyreállításában, amely szuverén módon tud cselekedni (Schmitt itt sajnos megkerülhetetlenül igaz dolgokat mondott) , azt mondjuk, hogy biztosíték kell. A magyar köztársaság bukott államforma. Ebben az országban kormányozni kell. Egyszerűen muszáj. Ez a kívánatos helyzet lehet "rendkívüli" akár, de nem muszáj, hogy "törvénytelen" legyen, főleg nem a jelenlegi autoritáshiány, és legitimitásválság korszakában, hiszen a vis maiorból vezet ki. A "rendkívüli" pontosan a "rend" eleje is lehet. A rendkívüli helyzet lehet kényszer és bizonyíték is arra, hogy a demokratikusan, többségi elven nem lehet mindent megoldani immáron. Egy szuverén tekintély kell. Király kell, és a király előtt valaki, aki biztosítja, hogy újra eljöhessen. A magyar közjog szerint ez nem diktátor, hanem a király helyettese; kormányzó vagy helytartó - a homo regius. Ideje pedig deklaráltan ideiglenes, átmeneti és nem lehet végleges. Pozíciójában a királyság és a király szabja meg a cselekvésének a viszonyrendszerét.
2008. júl. 17.
Muníció republikánusok ellen
Nagy koponyák ha találkoznak - Károlyi Mihály és Rákosi Mátyás az I. Magyar Köztársaság győzelme (1946) után.Legyen itt néhány egyszerű pont (úgyis többen nyaggattak már ezzel), amelyet gyorsan oda lehet mondani bármilyen előjelű republikánus ismerősünknek, aki ne adj Isten el akar minket kábítani a respublika (bármelyik magyar respublika!) jogszerűségéről, meg arról, hogy szabadság, demokrácia, függetlenség, blablabla. Úgyis ismeritek már.
1. Egyetlen magyar tisztán népuralmista alapokon szervezett államalakulatot (köztársaság, népköztársaság, tanácsköztársaság) sem választott meg a nép. Soha nem volt róluk, semmilyen szavazás sem Magyarországon.
2. Mindegyik magyar köztársaság - bármilyen előjellel is rendelkezzék - szakított a közel ezer éves gyökerekkel rendelkező magyar történeti alkotmánnyal és megszakította a jogfolytonosságot is, amelyet a magyar nemzet mindig, a királyával az élet (legyen az bármilyen dinasztia tagja) folyamatosan megújított.
3. Mindegyik magyar köztársaság szakított két nagyon fontos államelvünkkel, a Szentkorona-tannal, és a Regnum Marianum eszméjével.
4. Ezzel gyakorlatilag a magyar szuverenitás, a királyság által jelzett államiság szűnt meg. A köztársaságoknak ezért volt igényük forradalmi megoldásokra, ezzel kapcsolatban sokszor terrorra (1918, 1919, 1945-1949) és puccsra (1919), amellyel a királyság, a régi rend embereivel, intézményeivel, értékhordozóival számoltak le.
5. A köztársaságok létrejötte minden esetben közjogi-társadalmi-gazdasági hanyatlás idejében valósult meg, politikai alkuk eredményeképpen. A köztársaságokat a káosz hozta el mindig a magyaroknak, a királyság ellenében, amely egy megroggyant, de mégis szuverén rendet képviselt.
6. A köztársaságok az esetek legtöbbjében (1946, 1949, 1989) idegen megszállók aktív, vagy már passzívabb jelenlétében valósult meg, amely minden ilyen esetben a kommunista Szovjetuniót képviselő Vörös Hadsereg volt. Nem jelentéktelen tény, hogy a Vörös Hadseregtől várta Tanácsköztársaság is a kül-, és belpolitikai stabilizációt ezért annak a bejövetelést sürgette. (A Tanácsköztársaság számára egyébként a Károlyi-féle népköztársaság is felvállalható volt, ezért használta azt az elnevezést is.)
A "korlátozott demokrácia" derűje - Vorosilov tábornok (SZEB elnök) és Tildy Zoltán (I. Magyar Köztársaság elnöke).7. Az I. köztársaság (1946) még csak szándékozta, a történelmi alkotmányunk pontonkénti hatályon kívül helyezésével, az 1949-es népköztársaság azonban már meg is valósította az organikusan kifejlődött alkotmányunk teljes hatályon kívül helyezését. Helyette egy idegen, kartális alkotmányt adott a magyaroknak (mely a mai napig érvényben van, ha módosításokkal is), amely kezdetben a szovjet alkotmány szó szerinti fordítása volt. Mindezt idegen katonai megszállás alatt, lényegében bábkormányként tette meg, egy diktatúrában.
8. A köztársaságok nem tudták sem az ország szuverenitását, sem a területi integritását , sem a közjogi hagyományát megvédeni, egyetlen alkalommal sem. Mindezeket egyszerűen feláldozták a külpolitikai legitimitásukért. Az ezzel kapcsolatos esetleges jogos nemzeti önvédelmet internacionalista politikai harcra használta fel a Tanácsköztársaság északi hadjárata, amelynek eredménye a Szlovák Tanácsköztársaság néhány napos állami nonpluszultrája lett. A fegyveres harcot a területi integritásért ellenben a monarchisták vállalták 1919-1920-ban is (a dunántúli harcok).
9. Nincsen magyar republikánus hagyomány, soha nem is volt. A magyarok a királyságot alakították ki maguknak létezési formaként, annak egy is speciális, a magyarokra formált - apostoli királyság, a Szent Korona országai, Szűz Mária Királysága, stb. - verziójában, amely egyedülálló a világon és lényegében a kezdetektől (1000) transzcendetális meghatározottsággal bír, amelyhez minden esetben és időszakban a magyarság ragaszkodott és elszakadni nem akart (jó példák erre a legnagyobb kataklizmáink, főleg a szabadságharcok). A még utolsó, tudatosan a királyságot képviselő közjogi személyünk Mindszenty József hercegprímás működése alatt is 1947/48-ban is a diktatúrában közel ötmillió ember mozdult meg a Boldogasszony Éve alkalmából, amely a régi, királyi Magyarország utolsó megnyilvánulása volt és pontosan megmutatta, hogy milyen élő hagyomány volt ekkor is a "máriás ország" és "máriás nép".
10. A köztársaságok története tele van olyan emberek egész sorával, akik egyszerűen egy vállalhatatlan politikai fővonulatot mutatnak (és nem esetlegességeket!), hogyha az "eredményeiket" nézzük. Jászi Oszkár, Kovács György, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Garbai Sándor, Garami Ernő, Linder Béla, Károlyi Mihály, Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Szakasits Árpád, Varga Béla, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, stb.
11. A köztársaságok röpke hat évtizede alatt legalább háromféleképpen próbálkoztak tisztán népuralmi rendszer meghonosításával, idegen alkotmányra építve. Ezzel szemben áll a Magyar Királyság majdnem ezer éve, autoriter, organikusan építkező, saját alkotmányos állami léttel, amelyben a magyarok mindig megújították az alapokat és a eszközöket, ahogyan az érdekük kívánta. Sajátmaguknak, legitim, törvényes módon, ahogyan a saját törvényeik azt megszabták.
12. Magyarország hagyományos államformája a királyság. Mindig is az volt. A köztársaság soha nem hozott stabilitást, és reméljük most sem lesz maradandó. A királyság nem egy forma, hanem olyan saját rendszerünk, amely szerint és amiben a magyar élni szeretett volna, ezért választotta és alakította ki magának a Kárpát-medencében eltöltött ezer éve folyamán.
2008. júl. 2.
Királyságunk valósága
Akik ma Magyarországon a királyság mellett kötelezik el magukat, azok meglehetősen kevesen vannak, ami azonban nem jelenti azt, hogy ma monarchistának (értsd; a királyság helyreállításáért síkraszálló egyén) lenni anakronizmus. Nem jelenti azt sem, hogy a magyar monarchista okvetlenül „politikai futóbolond” és a királyság „egy rossz vicc”. Aki pedig a királyságunkban édesbús nosztalgiát keres, vagy vél felfedezni, nagymagyarországos képekkel teli tűzdelt festett falak előtt ácsorogva sóhajtozni, az súlyosan téved.
Azt viszont szükségszerűen igaz, hogy nem korszerű mindaz, amit vallunk, de ez nem is lehet kritérium a mi részünkről. A királyságunk jelenleg is valóság; közjogilag és szellemileg mindenképpen az, akkor is, hogyha nem társadalmi gyakorlat, vagy éppen nem érvényben lévő jogrend. Egy érintetlen entitás. A királyság azért valóság, mert építménye a magyar nemzet saját, organikus alkotása, léte pedig törvényes. Mindaz, ami helyette van sajnos törvénytelen módon jött létre. „Egy ezer éves megszentelt múlttól szakítjuk el az országot” - ahogyan Slachta Margit fogalmazott 1946-ban a parlamentben, miközben ordenáré bekiabálások közepette, pár nap alatt "megvitatta" a parlament, hogy Magyarország köztársasági államformára vált. (Ekkor hangzott el először a magyar országgyűlésben az „Éljen Sztálin!” szólam is.)
Pontosan ez a probléma, mi a relevánsabb; ezer év megszentelt hagyománya vagy hat évtized ad hoc kísérleti politizálása? Királyság vagy köztársaság? A kérdés megválaszolása sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.
Először is, hányadik köztársaság ez ma egészen pontosan? Vezető politológusok szerint a harmadikban vagyunk most, meglehet csak kettő volt „simán” köztársaság (1946, 1989), ugyanakkor kettő volt népköztársaság (1918, 1949), ezek közül az egyik ugye gyakorlatilag kommunista diktatúra volt. Volt egy másik köztársaság is, a tanácsköztársaság (1919), amely szintén diktatúra volt, ugyanúgy, kommunista-szociáldemokrata vezetéssel. Szakasíts Árpád 1946-ban már a harmadik (!) köztársaságot ünnepelte, ő ugyanis ide számította 1849-et is, meglehet akkor alkotmányos monarchia volt, egy éve Magyarország államformája.
Mindez nem játék a szavakkal és az évszámokkal meg fogalmakkal, hanem arra szeretnénk rámutatni, hogy itthon nincsen semmilyen társadalmi-, szellemi-, vagy politikai hagyománya a köztársaságnak. Miért is volna? Szemmel láthatóan még a legalapvetőbb dolgokban sem tudunk biztosat mondani. Egyetlen köztársaság sem kérte a legitimációját a néptől, ami csak azért furcsa, mert ugye a népszuverenitás, köztársaság és a demokrácia kéz a kézben járnak mindig - elméletileg. Magyarországon is nagyon sokat beszélnek erről, de egyetlen köztársaság – legyen előtte bármilyen jelző is – sem kérdezte meg a népet, hogy kell-e ilyen neki? Mármint népuralmi államforma. Nem volt népszavazás a köztársaságról sohasem, nem vette bele egyetlen politikai párt (kivéve a szocdemeket 1945-ben) sem a választási programjába az államforma megváltoztatását korábban. A köztársaságok létrejötte mindig politikai alkuk (1918, 1945, 1989), puccsok (1919, 1949) eredménye volt Magyarországon és mindig a történeti alkotmányunk felfüggesztésével, valamint a jogfolytonosság megszakításával járt együtt. 1989-ben mind a kettőnek a helyreállítására lehetőség lett volna, de nem ez történt, hanem egy újabb politikai alku született, amelyben a II. Magyar Köztársaság az 1946-os jogi-, illetve az 1949-es alkotmányos alapot választotta magáénak, ezzel újra deklarálva azt az alaptételt, hogy minden magyar népuralmi államforma a szocializmussal, kommunizmussal van szoros politikai-, és közjogi kapcsolatban. Minden magyar köztársaság pedig a „kommunista folytonosságot” vallja magáénak, a szuverén magyar jogfolytonosság helyett, amelyet olyan sokszor helyreállított magának a nemzet, legutóbb 1920-ban, igazán meglehetősen szerencsétlenül csak részlegesen, hiszen a király személyét a kormányzó és köre nem rendezte negyedszázad alatt sem.
Magyarország nem tud gyarapodni a köztársaságában jelenleg. Sokan javasolnak felületi kezelést (leginkább különböző gazdasági reformok képében), de kevesen látják meg, hogy mindennek a gyökerénél az van, hogy a magyarság géniuszával ellentétes államformában létezik jelenleg. A magyar történeti alkotmány alapja a tekintély volt, ami azt is mutatja, hogy a magyaroknak szinte zsigeri szinten szükségük van olyan emberre, aki vezeti őket. Keresik ezt a köztársaságban (politikai vezérek, nyamvadt köztársasági elnökök), kutatják a jelenlegi demokráciának hívott, valójában pártokráciának tekinthető rendszerben is. A magyarnak szüksége volt mindig is olyan biztos pontra, amely etalon, mint a tiszta égbolt, amelyhez igazítani tudja magát, amely megosztottság ellen van. A magyarnak szüksége van felkent királyra. Teljesen mindegy volt, hogy ez az „igazodás” felkeléssel, törvényekkel, szóval, vassal történik-e meg. Nem ez a lényeg. A rend a lényeg, a szabadság a lényeg, a nagyság a lényeg, a középpont a lényeg. A tisztán népuralmi államformák soha nem hoztak boldogulást a magyaroknak és végleg kivégezték azt az eszmét, a Szent Koronánk tanát, amelyben egy politikai nemzet a transzcendens felé épített hidat és a szuveren államiságát gyakorolta, alanyi szinten.
Monarchistának lenni ma Magyarországon nem anakronizmus. A köztársaság az anakronizmus és a republikanizmus az irreális álláspont, mert mindaz, amit a köztársaságok megteremtettek, fenntartottak és a mai napig elhitetnek az ország lakosaival, az egyszerűen a nemzet lefokozása volt. A köztársaságnak nép kell, tömeg kell, emberek kellenek, nem szuverén politikai nemzet. A köztársaság semmivel sem igazolta a létét a mai napig sem, a köztársaság csak azért van, mert így maradtunk, mert ez adatott és a magyarok a jelenlegi lótuszzabálásban jól elvannak. A vezető politikusaink nem vállalják a felelősséget azért, mert ebben az irányban tartják az ország kerekét és nincsen lelkiismeretük sem az eredetünkhöz visszatérni. Ezer szállal kötődnek ehhez semmilyen alkotmányhoz a semmiből jött államformájukhoz. Nem vállalják a felelősséget, hogy nem az igazság előtt hajoltak meg legutóbb (1989-90) sem, hanem a nómenklatúra útját választották újra, mint 1946-ban.
Nem olyan régen egy megélhetési liberális politikus azt mondta, hogy a Magyarország egy olyan hullára hasonlít, amelyet nagyon sokan körül állnak, beszélnek róla és hozzá. Kétségbeesetten próbálnak úgy tenni, mintha még élne. De a test már régen halott és büdös is. Oszlik és ezt tekintik életjeleknek. A példázat meglehetősen pontos és ilyen helyről egészen adekvát is. A köztársaság nem agonizál. A köztársaság halott. Az örökségünk azonban adott, rajtunk áll, hogy mihez ragaszkodunk jobban.
(Az írás eredetileg a Konzervatóriumban jelent volna meg, de korábbi megállapodásunkkal ellentétben, csak átírt formában lettek volna hajlandók a szerkesztők kirakni, ami a részemről nem volt vállalható. Nem baj, majd rájönnek.)








