A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a királyság valóság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: a királyság valóság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szept. 21.

Vitézavatás 2013



Az idei Vitézavatás a jezsuiták Jézus Szíve templomában zajlott a Scitovszky (ma sajnos Lőrinc pap) téren, melyen, mint minden év őszén az új, várományosi jogon illetve a nemzetvédelmi tagozatba jelentkező személyeket avatják vitézzé. 

A Vitézi Rendet is utolérte sajnos a magyar átok, több csoport, gittegylet, egyesület szakadt ki belőle, köpve Horthyra, a dinasztiára és a vitézi hagyományra, és alakították ki a maguk "vitézi" csoportosulásait. A jogfolytonosságot tekintve, valamint a Vitézi Rend esetét a hagyomány fényében vizsgálva egyértelmű, hogy a nádori ág feje, vitéz József Árpád magyar királyi herceg által vezetett Vitézi Rend az egyedüli. József Árpád herceg, Főkapitány, a nádori ág legszebb hagyományait folytatva igen törődik Magyarországgal, anyanyelve is magyar és fontos, elsőrendű feladatának tekinti a Vitézi Rend vezetését. 

Az egy héttel ezelőtti avatás ezért is volt szomorúbb a többinél, tekintve, hogy József herceg és fia, vitéz József Károly m. kir. herceg nem tudott jelen lenni az avatáson. Távollétükben az avatást a rangidős törzskapitány végezte. 

Az ünnepség, mint minden évben, szép és méltóságteljes volt. Míg tavaly a bicskei plébániatemplomban, Griger Miklós bicskei plébános és legitimista mellszobra mellett zajlott a Vitézavatás, idén - mint írtam - a jezsuitáknál, akik közül a templomigazgató atya és két társa is képviseltette a Jézus Társaságát. A Magyar Királyságban bevett vallások közül még a reformátusnak és az unitáriusnak voltak jelen képviselői. Az ünnepség szentmisével és a Himnusszal kezdődött, az avatás előtt és után Sinkovits-Vitay András színművész szavalása valamint a Bánk Bán nagyáriája tette emlékezetessé az alkalmat. A várományosok és nemzetvédelmi tagozatosok avatása után a dícsérő oklevelek és emlékérmek átadására is sor került. Az ünnepség végül a Szózattal és a Székely himnusszal zárult. 

A Vitézi Rend a jelenlegi köztársasági rezsimben közel sincs olyan megbecsülésben, mint a két világháború között. Ennek nem csak az volt az oka, hogy Horthy kormányzó volt haláláig, 1957-ig a Rend Főkapitánya, hanem az is, hogy az igencsak közeli nagy háború veteránjait tüntette ki, becsülte meg ez az állami rend. Ez igen fontos volt, hiszen más vesztes országokban közel sem tekintették négy évig küzdő katonáikat hősöknek. Ezért is szomorú, hogy jelenleg, amikor a Vitézi Rendnek egyáltalán nem akkora a befolyása, mozgástere, mint amekkora kéne, hogy legyen, a Rend önmagát is gyengíti. 

Ilyen öngyengítéseknek kell tekintenünk, hogy a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága által elismert Vitézi Rend nőket avat vitéznek (hiszen ez egy kifejezetten veterán, férfirendnek indult) valamint az egyes rendezvényeken az illegitim kormány és főleg, a semmi változást nem jelentő alaptörvény, a "húsvéti alkotmány" (Uram borogass!) fényezését. Ezekbe, valamint abba, hogy a taggyűlések társasági rendezvények lettek csupán, leginkább a mozgástér teljes hiánya, és minden egyes szalmaszál megragadása játszik szerepet. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy ezek nem méltóak egy ilyen szép hagyományű rendhez és reméljük, hogy ezen áldatlan állapotnak vége lesz, inkább előbb, mint utóbb - remélhetőleg egy restaurációval. 

Addig is nincs más dolgunk, mint vitéz József Árpád m. kir. hercegnek, Főkapitánynak, vitéz József Ágost unokájának jó egészséget és hosszú életet ajánljunk, valamint imádkozzunk a Vitézi Rendért, és ha tudunk, tevőlegesen is segítsük munkáját, hiszen a nádori ág és katonai rendi intézmény miatt bizony egy cseppnyi monarchizmussal van dolgunk, a jelen sötétjében is.

2012. jún. 14.

Magyar Királyságért Liga

Akik látogatják anyaportálunkat, a Regnum!-ot, azok már tudják; ez a monarchista közösség tett egy lépést a nagyobb nyilvánosság felé. Azt, hogy ez egy kicsi lépés avagy korszakhatár lesz, majd a jövő eldönti. Mi egyelőre szeretnénk felhívni a nyájas olvasó figyelmét eme küldetésnyilatkozatunkra, mely a Liga online létrehozását kísérte. A szervezet az ott részletezett okok miatt egyelőre még csak a Facebook-on létezik, de Isten segítségével - ha meg tudjuk valósítani azt, amit leírtunk, akkor - a való világban is találkozunk. Az előttünk álló út persze rögös, a munka pedig sok. Ötleteket itt is mindenkitől várunk. Kérjük, hogy imáikkal kísérjék a közösségünk megalakulását!


A.M.D.G.

2012. máj. 11.

Királysággal a nemzet egységéért

"A mindenkori köztársasági elnök nem testesítette meg,
nem testesíti meg és nem is fogja megtestesíteni
a "nemzet egységét". Ezt elvárni politikai álszentség."

Egy egész korrekt, tisztánlátó bejegyzés jelent meg a szabadelvű jobboldali (??????), szerintem inkább polgári liberális Jobbklikk.hu véleményportálon és az érdekesség arrafele, hogy ez nem ritkaság. Szánthó Miklós tisztába teszi, hogy mit nem érdemes elvárni a köztársasági elnöktől, és ezt mi is mondjuk már egy ideje. Ezek után tovább megy és letisztázza, hogy az az alaptörvényi kitétel, hogy a köztársasági elnök megtestesíti "a nemzet egységét" az "politikai értelemben hamis [...], számonkérhetetlen és modoros". Üti a civilek és számonkérők elempés álszentségét, majd jön a legfontosabb rész: a köztársasági elnöknek nincsen előképe, nincsen hagyománya, a köztársasági tradíció nemlétező, majd üdítő cinizmussal folytatja, hogy ki is lehetne az az előkép: "Kossuth? Nem volt ő köztársasági csak kormányzó-elnök. Károlyi Mihály? Mint egységesen megítélt előkép? Tildy, Szakasits netán Straub F. Brúnó? Ugye viccelünk?". A köztársaság lehetetlensége és az államfő egységesítő erejének hiánya egyértelmű a cikk alapján, ez egy "politikai megbízatás" és a sikertelen jelöltek is mind pártpolitikusok voltak, de a "regnáló" (:S) elnökök sem voltak soha függetlenek. A bejegyzés ezt is végigveszi, Göncztől Áder Jánosig. 


Jakobinus majmok.
Szánthó kéri, hogy felejtsük már el ezt a nemzetegységesdit és ne várjuk el a köztársasági elnöktől, hogy megtestesítse a nemzet egységét, hiszen - politikai pozíciója miatt - ez nem elvárható. Ez igaz is. Mi a szomorú? Hogy egy államfőtől elvárható kéne, hogy legyen és ezt államfőink (egy alkotmányellenes kivételtől eltekintve) IV. Károlyig bezáróan meg is testesítették, de még talán Horthy kormányzótól sem lehetne ezt elvitatni. No jó, de akkor mi a gond? Hát bizony a konklúzió.

Ez két részletben jön, először a szokásos, számomra most is érthetetlen szöveget halljuk: "[...] mivel jó konzervatívok vagyunk, és így jó realisták is, [eddig rendben] elfogadjuk, hogy ez a jelenlegi helyzet, amin nem érdemes és lehetséges változtatni." ....MICSODA?? 

És nálam ez üti ki mindig a biztosítékot, ez színtiszta defetizmus, ráadásul úgy, hogy a "nem érdemes" van előbb. Aztán a nem lehetséges. Nem értem, hogy lehet a monarchizmus ellen a realitásokkal jönni; a realitásoknak a módszereidet kéne meghatároznia, nem a világnézetedet. A világnézetet határozza az meg, hogy mi a helyes. Komolyan, ha ez a mulyaság régebben ilyen elterjedt lett volna, ha ez motiválta volna a francia, magyar, orosz vagy spanyol ellenforradalmárokat, akkor még mélyebben lennénk a sötétségben (rendben, az akkori helyzetek jóval súlyosabbak voltak). Persze lehet mondani, hogy ebből csak kettő győzött, de a francia és orosz testvéreink is megkapták örök jutalmukat a túlvilágon és nekünk is mindig a hőseink lesznek. De oké, nem lehetséges. Legyen az ember teoretikus monarchista, az is egy lépés. Nade, hogy "nem érdemes"? Hogyan is vagyunk akkor jó konzervatívok, ha azt mondjuk, hogy a teljesen hagyománytalan és működésképtelen, kaotikus, toldozgatott-foldozgatott és a dei gratia elve valamint a népszuverenitás talaján állva is illegitim köztársasági rendszert megváltoztatni "nem érdemes"? Azt hittem, egy konzervatív, aki mindenre a hagyomány fényében tekint, annak alapvető, hogy ilyenek ellen küzdeni kell. Így azt az embert még (talán) el tudom fogadni konzervatívnak, aki azt mondja, hogy nem lehet változtatni a rendszeren, de aki azt mondja, hogy nem érdemes, az még távolról sem az. 

Ilyet, csak Habsburgban.
"XXI. századi köztársaságból nem lesz XIX. századi királyság." Kezdve azzal, hogy ez a köztársaság egyáltalán nem huszonegyedik századi, inkább posztkádárista (még az alaptörvénnyel is), ki is akar XIX. századi királyságot? Humorvadászok szokták kérdezgetni tőlem, hogy "hé, te konzervatív vagy, akkor te nem használsz mobiltelefont?". És internetet sem, valamint a lovamon megyek munkába. XXI. századi királyságot akarunk, a hagyomány fényében, elvek mentén, de ne feledjük már, ezek a princípiumok örökök (király, Egyház, kicsi de erős állam, alacsony adók, szubszidiaritás, vármegyék, szabadság stb.) és ma is tökéletesen alkalmazhatóak. 

Jé, itt van.
[(VI.) Ferdinánd m. kir. herceg, trónörökös]
A végső konklúzió pedig, mivel ugye a jó, szalonképes és reális konzervatív még véletlenül sem akar visszanyúlni a hagyományhoz, az pedig tény, hogy a köztársasági elnök semmilyen egységet nem tud megvalósítani, nemhogy a nemzetit: a desuetudo. Ez alapvetően "törvényrontó szokás"(1), melyet Szánthó Miklós nem helytelenül úgy definiál, hogy "[...] az, amikor egy érvényes és hatályos jogszabályhelyet egész egyszerűen nem alkalmaznak. Vagy azért, mert történeti okokból értelmét vesztette, vagy azért, mert eredendően tévesen alkották meg, alkalmazhatatlanná vált." Valóban, mint utolsó mondatában mondja, az élet egyszerűbb lenne ránk erőltetett politikai tabuk nélkül, de nem nagy dolog ez kicsit ahhoz, hogy elvessük? A nemzet egységét a köztársasági elnök nem tudja megtestesíteni (egy), Magyarországnak volt egy rendszere 946 éven át, amelyben az államfő meg tudta (kettő), ez ma is, több országban is remekül működik (három), nem vesztenénk semmit azzal, hogy a köztársaságot kidobjuk a szemétbe (négy), a konzervatív mindent a hagyomány fényében néz (öt). Úgy érzem, hogy csak össze kell kötni a pontokat, majd rációt és logikát használva eljutni az eredményhez (gy.k.: királyság), ám ehelyett Szánthó uram itt nem értelmezhető tabudöntögetést és (implicite) belenyugvást javasol. Ez pedig soha nem volt a konzervatívok útja.

(1) Földi András, Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009. p. 78.

2011. aug. 8.

Rádióműsor az államformaváltásról az MR1-en!

Augusztus 9-én a Magyar Rádió egyes csatornáján (MR1) lesz egy érdekes beszélgetés, műsor a királyságról, államformaváltásról és ezek aktualitásáról. A részletek:

MR1, Kihívás, 2011. augusztus 9. kedd, 15:15-15:30
Szerkesztő-műsorvezető: Gecse Géza


Magyarország államformájáról élénk vita zajlik. Különösen 2009 óta gondolják úgy többen, hogy a királyság lenne az igazi megoldás. Az új alaptörvény idei elfogadásával a vitába még többen kapcsolódtak be, mint korábban. A Kihívás keddi, augusztus 9-i adásában megszólalnak az érintettek, a nemrég elhunyt II. Ottó, Nyikolaj Cimbajev, a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem professzora, Raffay Ernő egyetemi tanár, Pánczél Hegedűs János a Regnum!, Antall György a Konzervatórium portál szerzője, valamint Schöpflin György politológus, aki részt vett az új alaptörvény kidolgozásában.

A műsor meghallgatható ITT.Link

2011. júl. 9.

Három generáció

V. Károly, Magyarország örökös királya és Ferdinánd magyar királyi herceg, trónörökös, II. Ottó koporsója mellett.

Gondolatébresztő sorok az örökös király halála kapcsán anyaportálunkon, a Regnum!-on.

2011. júl. 8.

II. Ottó örökös királyunk koporsója


Az Osztrák-magyar Birodalom kettős címerével rajta, fekete-sárga alapon.
Valamint egy remek összefoglalás a főherceg jelentőségéről.

Köszönet Kaczmarski Balázsnak és az Őrült Monarchistának.

2011. júl. 5.

II. Ottó örökös királyunk emlékezete


Másfél nap telt el Ottó magyar királyi herceg halála óta, de máris szembetűnő, hogy az egész világ gyászolja az ezeddig utolsó apostoli magyar király elsőszülött fiát. A megemlékezők túlnyomó többsége a legmélyebb tisztelet hangján szól Ottóról, aki a véres XX. század tanúja volt. Aki egy kicsit is tisztában van a magyar királyi család e most elhunyt tagjának az életével, tudja, hogy Ottó forrón szerette Magyarországot és a magyarokat, valamint a volt Habsburg Birodalom összes népét.




A gyászjelentések közül először anyaportálunkra írányítjuk a tisztelt olvasók figyelmét; kommentelni itt is, ott is lehet. Mad Monarchist, a királyságpárti blogok zászlóshajójának vezetője három bejegyzésben is megemlékezik a nagy emberről; egy rövid gyászjelentés, egy gyors videó és egy összeszedett életrajz formájában. A gyász perceiben különösen is a hívek figyelmébe ajánljuk a Gloria TV videóit az örökös királyról, különösen kettőt; az egyikben tisztán beszél arról, hogy a mi igazi ellenségünk az ateizmus, a másikban pedig Európa keresztény alapjairól, a régi rend és a mai infernó közti különbségekről, különösen a háború és béke terén szól. Ezen túl a Regnum! Portál Facebook-oldalán illetve az egyes videómegosztó oldalakon is lehet találni megemlékezéseket, értékes mozgóképanyaggal.




További rövidebb megemlékezések találhatóak egyes blogokon, a fekete-sárga kollégáknál illetve a trónörökös honlapján. Ugyanitt közzétették a megemlékezések időpontját és helyszínét; Magyarországon egy zártkörű szentmise lesz Budapesten, a Szent István Bazilikában illetve szintén egy szűkebb körű megemlékezés Pannonhalmán, ahol Ottó királyi herceg szívét helyezik el. A bécsi temetés előtt július 14-15-én a hívek tiszteletüket tehetik a királyi pár koporsói előtt a Kapucinus templomban. A fő szertartás július 16-án, szombaton 15:00-kor kezdődik a bécsi Stephansdomban, ahol a celebráns a tradicionalista bíboros, Bécs érseke, Őeminenciája Dr. Christoph Schönborn lesz. Innen vonul át a temetési menet a Császárkriptába, ahol együtt helyezik örök nyugalomra Ottót és feleségét, a tavaly elhunyt Reginát.

Kérjük a magyar királyságpártiakat, hogy igyekezzenek ott lenni valamelyik megemlékezésen, illetve buzgón imádkozzanak örökös királyunk lelki üdvéért.

Requiescat in Pace!

2011. júl. 4.

Elhunyt Ottó magyar királyi herceg, trónörökös és örökös király






Ma reggel Ottó magyar, cseh és horvát királyi herceg, osztrák főherceg, az Aranygyapjas Rend Nagymestere, trónörökös és Magyarország örökös királya visszaadta a lelkét Teremtőjének. Imádkozzunk lelki üdvéért és gondoljunk rá!


Requiescat in pace et lux perpetua luceat ei!





2011. jún. 28.

Programajánló: Vita a királyságunkról


Most szombaton az Egyesült Magyar Ifjúság kaposvári táborában lesz egy vita a Szent Korona-tanról és az államformáról. A résztvevők Pánczél Hegedűs János és Zétényi Zsolt. Mindenkit szeretettel várunk. A részletek:

2011.07.02. EMI TÁBOR, Kaposvár - 18.00

Szent Korona: királyság vagy köztársaság? Vita a monarchia létjogosultságáról és időszerűségéről – meghívottak:
Pánczél Hegedűs János
publicista, történész, a Regnum! portál alapítója és Zétényi Zsolt jogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Magyar Konzervatív Alapítvány kuratóriumának elnöke.


2010. okt. 19.

Trükkös monarchista jegyzet

Csonttá rágott témánk az, hogy amint előkerül politikai véleményünk, nevezetesen az, hogy királyságot szeretnénk, rögtön mindenki azt a kérdést vágja rá, hogy: "... de ki lenne a király?!". Ezt a kérdést már mindannyian egyrészt nagyon unjuk, mert ugye nem ez a legfontosabb jelen helyzetben, de azért lehet erre trükkösen is válaszolni.

Írta: Fehér András.

Én azt mondom például erre: Barátom! Aki szingli akar maradni, az maradjon. De legtöbbünk azért társat keres - bár sokan igen-igen nehezen találnak. Csak azért, mert valaki nem találta meg még az igazit, attól csupán egyedülálló és nem "szingli".

Ilyenkor persze csönd van. Ezt az emberek általában értik.

Nekem persze eszembe jut más is erről. Egy bölcs ember azt mondta nekem egykor: "először önmagadat kell megtalálnod, ahhoz hogy a megfelelő társat megleld". Nagy igazság ez, mégis sokan nem értik, vagy nem veszik figyelembe. Ha épp egyedül vagy, akkor az lenne a megoldás, hogy deklarálod, hogy ez a normális? Ugye nem!

Akkor csak amiatt, hogy nem tudjuk ki adatik nekünk, még nem gondolhatjuk, hogy nem kell senki. Ha önmagunkat megtaláljuk, eljöhet a király is. A nemzetnek kell megtalálnia újra magát.

***

Két kis kommentár haladó monarchistáknak és egyéb bölcsészeknek.

1.

A legtöbb ember még nem találkozott a demokrácia értelmes alternatívájával. E fenti kis szösszenet gyakorlati példán igyekszik bemutatni, hogyan lehet azok felé közelíteni, akik kételkednek, hogy az mégis hiteles legyen. Semmiképpen nem akadémikus modorban! Nem hiszem, hogy történelmi, jogi, filozófiai vagy egyéb fejtegetésekbe kell bocsátkoznunk. Amíg a restauráció "minusz egyedik" vagy a nulladik fázisában járunk elegendő felénk hajlítani egy kis szimpátiát, leküzdeni a mostani "nevetséges" titulust, amivel elintééznek minket sokan. (Ez egyébként jó úton halad.) Ha majd az illető eljut magában odáig, hogy lehetséges alternatívaként, előrelépésként kezelje a tömegdemokrácia monarchista tagadását, akkor úgyis egy sor kérdést feltesz, s ha intelligens, egy sor véleményt meg is hallgat.

2.

Szerény meglátásom szerint az arisztokrácia hiánya súlyosabb, mint a király személyének kérdése. Ez lehet igazából az egyetlen gátló tényező a restaruáció megvalósításában. Mert aki pusztán "jó", az még nem "nemes", amint az elegáns sem automatikusan úriember vagy úriasszony. S ha életünk egy-egy területén meg is valósítunk valamit a nemesi erényekből mily nehéz azt gyengeségeink, anyagi körülményeink, emberi környezetünk és a nemes viselkedés társadalmi lenézettsége miatt általánosan megvalósítani. Szerintem az utat ITT kell kezdeni.

2010. okt. 2.

A királyság riogat?

Pokorni Zoltán a Heti Válaszban ezt mondta nem is olyan régen; "A baloldali sajtó riogatásain pedig legfeljebb mosolyogni lehet. Van valaki az országban, aki elhiszi, hogy bevezetnénk a királyságot vagy statáriumot hirdetnénk?". Ha a "bevezetnénk" a többes szám első személy, a jobbközép kormányzó pártot jelenti, akkor nem tudunk határozott választ adni erre, de valószínűleg a "nem, nincsen" lenne a helyes válasz mind a kettőre nadrágos embertől. Ez azonban nem megnyugtató válasz a mi részünkről, hanem realista. Az látszik, hogy a királyság egyeseknek ahogyan egzisztenciális-politikai deviancia, másoknak pedig politikai abszurdum. Nekünk viszont realitás és politikai alternatíva, még ha a kívánt politikai térnek híján is vagyunk. Minket azonban a királyság nem riogat, hanem melenget és éltet.

2010. jan. 23.

Diktatúra helyett, egyszerűen csak rendet

Korábban egy ismerősöm, aki nem tudott belenyugodni abba, hogy kell átmenet a köztársaság után a királyságba, felvetette, hogy lehetne-e az egy diktátor? Lényeges kérdés, rafinált is. Hatvan év kommunizmus után kell a francnak a diktátor ide. Meg úgy egyébként is, az nekünk még jót nem hozott. A diktátorral egy gond van ugyanis jelenleg; a köztársaság törvényei szerint járna el, az meg nem erősítené a királyságot. Olyan diktátor, aki idejön és "csak erőskezű" kösz, de nem kell. Minek? Rendet rakni? Hol? Az a köztársaság rendje lenne, amely lényegében egy rendnélküliség.

Ha elfogadjuk és valljuk, hogy a köztársaság állapota vis maior - monarchistaként ez a helyzet nagyobbrészt Hölgyek és Urak - akkor ezt a "nem normális" állapotot nem lehet "normális és általános" eszközökkel felszámolni, érvényteleníteni. Igenám, csakhogy aki "felszámol" (mondjuk egy diktátor) szuverenitásában észrevétlenül belecsúszik a forradalmiság nemkívánatos balos-széljobbos csapdájába, amely által nem rend teremtődik, hanem egy új rend teremtődik. Ez meg nem a kívánatos törvényes rendnek lesz az eleje, hanem a zsarnokság kezdete.

Nem állítjuk, hogy nem kell olyan fejezet a rend (értsd: a királyság) helyreállításában, amely szuverén módon tud cselekedni (Schmitt itt sajnos megkerülhetetlenül igaz dolgokat mondott) , azt mondjuk, hogy biztosíték kell. A magyar köztársaság bukott államforma. Ebben az országban kormányozni kell. Egyszerűen muszáj. Ez a kívánatos helyzet lehet "rendkívüli" akár, de nem muszáj, hogy "törvénytelen" legyen, főleg nem a jelenlegi autoritáshiány, és legitimitásválság korszakában, hiszen a vis maiorból vezet ki. A "rendkívüli" pontosan a "rend" eleje is lehet. A rendkívüli helyzet lehet kényszer és bizonyíték is arra, hogy a demokratikusan, többségi elven nem lehet mindent megoldani immáron. Egy szuverén tekintély kell. Király kell, és a király előtt valaki, aki biztosítja, hogy újra eljöhessen. A magyar közjog szerint ez nem diktátor, hanem a király helyettese; kormányzó vagy helytartó - a homo regius. Ideje pedig deklaráltan ideiglenes, átmeneti és nem lehet végleges. Pozíciójában a királyság és a király szabja meg a cselekvésének a viszonyrendszerét.

2008. júl. 17.

Muníció republikánusok ellen

Nagy koponyák ha találkoznak - Károlyi Mihály és Rákosi Mátyás az I. Magyar Köztársaság győzelme (1946) után.

Önmagukat konzervatívnak tartó kicsiny emberek nem tudnak azzal az egyszerű ténnyel megbarátkozni, hogy Magyarországon a köztársaság mindig a kommunistákkal és a liberális demokratákkal függött össze. Ők hozták a nyakunkra. Minden esetben vagy az egyikük(1918), vagy a másikuk(1949), vagy ami a legjobb, egyszerre mind a ketten (1946, 1989) hozták létre a köztársaságot és annak diktatórikus mutálódott utódait (1919, 1949, 1956-57). Egyszerű általános történelem lecke felbüfögése lenne mindez persze, de nem az, mert respublikában élünk. Mert a demokrácia-betegség jó nagy hályogot képzett a szemükre vagy kicsiny pácienseink nem igazi konzervatívok. Esetleg nem igazi magyar konzervatívok, következésképpen nem kínálnak igazi alternatívát a pártokráciára. (Itt persze nem kell egy példánák leragadni, vannak bőven még.) Konzervatív és republikánus?! Mégis, ennek milyen valós magyar hagyománya van?!?

Legyen itt néhány egyszerű pont (úgyis többen nyaggattak már ezzel), amelyet gyorsan oda lehet mondani bármilyen előjelű republikánus ismerősünknek, aki ne adj Isten el akar minket kábítani a respublika (bármelyik magyar respublika!) jogszerűségéről, meg arról, hogy szabadság, demokrácia, függetlenség, blablabla. Úgyis ismeritek már.

1. Egyetlen magyar tisztán népuralmista alapokon szervezett államalakulatot (köztársaság, népköztársaság, tanácsköztársaság) sem választott meg a nép. Soha nem volt róluk, semmilyen szavazás sem Magyarországon.

2. Mindegyik magyar köztársaság - bármilyen előjellel is rendelkezzék - szakított a közel ezer éves gyökerekkel rendelkező magyar történeti alkotmánnyal és megszakította a jogfolytonosságot is, amelyet a magyar nemzet mindig, a királyával az élet (legyen az bármilyen dinasztia tagja) folyamatosan megújított.

3. Mindegyik magyar köztársaság szakított két nagyon fontos államelvünkkel, a Szentkorona-tannal, és a Regnum Marianum eszméjével.

4. Ezzel gyakorlatilag a magyar szuverenitás, a királyság által jelzett államiság szűnt meg. A köztársaságoknak ezért volt igényük forradalmi megoldásokra, ezzel kapcsolatban sokszor terrorra (1918, 1919, 1945-1949) és puccsra (1919), amellyel a királyság, a régi rend embereivel, intézményeivel, értékhordozóival számoltak le.

5. A köztársaságok létrejötte minden esetben közjogi-társadalmi-gazdasági hanyatlás idejében valósult meg, politikai alkuk eredményeképpen. A köztársaságokat a káosz hozta el mindig a magyaroknak, a királyság ellenében, amely egy megroggyant, de mégis szuverén rendet képviselt.

6. A köztársaságok az esetek legtöbbjében (1946, 1949, 1989) idegen megszállók aktív, vagy már passzívabb jelenlétében valósult meg, amely minden ilyen esetben a kommunista Szovjetuniót képviselő Vörös Hadsereg volt. Nem jelentéktelen tény, hogy a Vörös Hadseregtől várta Tanácsköztársaság is a kül-, és belpolitikai stabilizációt ezért annak a bejövetelést sürgette. (A Tanácsköztársaság számára egyébként a Károlyi-féle népköztársaság is felvállalható volt, ezért használta azt az elnevezést is.)

A "korlátozott demokrácia" derűje - Vorosilov tábornok (SZEB elnök) és Tildy Zoltán (I. Magyar Köztársaság elnöke).

7. Az I. köztársaság (1946) még csak szándékozta, a történelmi alkotmányunk pontonkénti hatályon kívül helyezésével, az 1949-es népköztársaság azonban már meg is valósította az organikusan kifejlődött alkotmányunk teljes hatályon kívül helyezését. Helyette egy idegen, kartális alkotmányt adott a magyaroknak (mely a mai napig érvényben van, ha módosításokkal is), amely kezdetben a szovjet alkotmány szó szerinti fordítása volt. Mindezt idegen katonai megszállás alatt, lényegében bábkormányként tette meg, egy diktatúrában.

8. A köztársaságok nem tudták sem az ország szuverenitását, sem a területi integritását , sem a közjogi hagyományát megvédeni, egyetlen alkalommal sem. Mindezeket egyszerűen feláldozták a külpolitikai legitimitásukért. Az ezzel kapcsolatos esetleges jogos nemzeti önvédelmet internacionalista politikai harcra használta fel a Tanácsköztársaság északi hadjárata, amelynek eredménye a Szlovák Tanácsköztársaság néhány napos állami nonpluszultrája lett. A fegyveres harcot a területi integritásért ellenben a monarchisták vállalták 1919-1920-ban is (a dunántúli harcok).

9. Nincsen magyar republikánus hagyomány, soha nem is volt. A magyarok a királyságot alakították ki maguknak létezési formaként, annak egy is speciális, a magyarokra formált - apostoli királyság, a Szent Korona országai, Szűz Mária Királysága, stb. - verziójában, amely egyedülálló a világon és lényegében a kezdetektől (1000) transzcendetális meghatározottsággal bír, amelyhez minden esetben és időszakban a magyarság ragaszkodott és elszakadni nem akart (jó példák erre a legnagyobb kataklizmáink, főleg a szabadságharcok). A még utolsó, tudatosan a királyságot képviselő közjogi személyünk Mindszenty József hercegprímás működése alatt is 1947/48-ban is a diktatúrában közel ötmillió ember mozdult meg a Boldogasszony Éve alkalmából, amely a régi, királyi Magyarország utolsó megnyilvánulása volt és pontosan megmutatta, hogy milyen élő hagyomány volt ekkor is a "máriás ország" és "máriás nép".

10. A köztársaságok története tele van olyan emberek egész sorával, akik egyszerűen egy vállalhatatlan politikai fővonulatot mutatnak (és nem esetlegességeket!), hogyha az "eredményeiket" nézzük. Jászi Oszkár, Kovács György, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Garbai Sándor, Garami Ernő, Linder Béla, Károlyi Mihály, Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Szakasits Árpád, Varga Béla, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, stb.

11. A köztársaságok röpke hat évtizede alatt legalább háromféleképpen próbálkoztak tisztán népuralmi rendszer meghonosításával, idegen alkotmányra építve. Ezzel szemben áll a Magyar Királyság majdnem ezer éve, autoriter, organikusan építkező, saját alkotmányos állami léttel, amelyben a magyarok mindig megújították az alapokat és a eszközöket, ahogyan az érdekük kívánta. Sajátmaguknak, legitim, törvényes módon, ahogyan a saját törvényeik azt megszabták.

12. Magyarország hagyományos államformája a királyság. Mindig is az volt. A köztársaság soha nem hozott stabilitást, és reméljük most sem lesz maradandó. A királyság nem egy forma, hanem olyan saját rendszerünk, amely szerint és amiben a magyar élni szeretett volna, ezért választotta és alakította ki magának a Kárpát-medencében eltöltött ezer éve folyamán.

Vörös és nemzetiszín már az első esetben is együtt volt - az I. Magyar Népköztársaság kikáltása (1918).

2008. júl. 2.

Királyságunk valósága


Akik ma Magyarországon a királyság mellett kötelezik el magukat, azok meglehetősen kevesen vannak, ami azonban nem jelenti azt, hogy ma monarchistának (értsd; a királyság helyreállításáért síkraszálló egyén) lenni anakronizmus. Nem jelenti azt sem, hogy a magyar monarchista okvetlenül „politikai futóbolond” és a királyság „egy rossz vicc”. Aki pedig a királyságunkban édesbús nosztalgiát keres, vagy vél felfedezni, nagymagyarországos képekkel teli tűzdelt festett falak előtt ácsorogva sóhajtozni, az súlyosan téved.


Azt viszont szükségszerűen igaz, hogy nem korszerű mindaz, amit vallunk, de ez nem is lehet kritérium a mi részünkről. A királyságunk jelenleg is valóság; közjogilag és szellemileg mindenképpen az, akkor is, hogyha nem társadalmi gyakorlat, vagy éppen nem érvényben lévő jogrend. Egy érintetlen entitás. A királyság azért valóság, mert építménye a magyar nemzet saját, organikus alkotása, léte pedig törvényes. Mindaz, ami helyette van sajnos törvénytelen módon jött létre. „Egy ezer éves megszentelt múlttól szakítjuk el az országot” - ahogyan Slachta Margit fogalmazott 1946-ban a parlamentben, miközben ordenáré bekiabálások közepette, pár nap alatt "megvitatta" a parlament, hogy Magyarország köztársasági államformára vált. (Ekkor hangzott el először a magyar országgyűlésben az „Éljen Sztálin!” szólam is.)


Pontosan ez a probléma, mi a relevánsabb; ezer év megszentelt hagyománya vagy hat évtized ad hoc kísérleti politizálása? Királyság vagy köztársaság? A kérdés megválaszolása sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.


Először is, hányadik köztársaság ez ma egészen pontosan? Vezető politológusok szerint a harmadikban vagyunk most, meglehet csak kettő volt „simán” köztársaság (1946, 1989), ugyanakkor kettő volt népköztársaság (1918, 1949), ezek közül az egyik ugye gyakorlatilag kommunista diktatúra volt. Volt egy másik köztársaság is, a tanácsköztársaság (1919), amely szintén diktatúra volt, ugyanúgy, kommunista-szociáldemokrata vezetéssel. Szakasíts Árpád 1946-ban már a harmadik (!) köztársaságot ünnepelte, ő ugyanis ide számította 1849-et is, meglehet akkor alkotmányos monarchia volt, egy éve Magyarország államformája.


Mindez nem játék a szavakkal és az évszámokkal meg fogalmakkal, hanem arra szeretnénk rámutatni, hogy itthon nincsen semmilyen társadalmi-, szellemi-, vagy politikai hagyománya a köztársaságnak. Miért is volna? Szemmel láthatóan még a legalapvetőbb dolgokban sem tudunk biztosat mondani. Egyetlen köztársaság sem kérte a legitimációját a néptől, ami csak azért furcsa, mert ugye a népszuverenitás, köztársaság és a demokrácia kéz a kézben járnak mindig - elméletileg. Magyarországon is nagyon sokat beszélnek erről, de egyetlen köztársaság – legyen előtte bármilyen jelző is – sem kérdezte meg a népet, hogy kell-e ilyen neki? Mármint népuralmi államforma. Nem volt népszavazás a köztársaságról sohasem, nem vette bele egyetlen politikai párt (kivéve a szocdemeket 1945-ben) sem a választási programjába az államforma megváltoztatását korábban. A köztársaságok létrejötte mindig politikai alkuk (1918, 1945, 1989), puccsok (1919, 1949) eredménye volt Magyarországon és mindig a történeti alkotmányunk felfüggesztésével, valamint a jogfolytonosság megszakításával járt együtt. 1989-ben mind a kettőnek a helyreállítására lehetőség lett volna, de nem ez történt, hanem egy újabb politikai alku született, amelyben a II. Magyar Köztársaság az 1946-os jogi-, illetve az 1949-es alkotmányos alapot választotta magáénak, ezzel újra deklarálva azt az alaptételt, hogy minden magyar népuralmi államforma a szocializmussal, kommunizmussal van szoros politikai-, és közjogi kapcsolatban. Minden magyar köztársaság pedig a „kommunista folytonosságot” vallja magáénak, a szuverén magyar jogfolytonosság helyett, amelyet olyan sokszor helyreállított magának a nemzet, legutóbb 1920-ban, igazán meglehetősen szerencsétlenül csak részlegesen, hiszen a király személyét a kormányzó és köre nem rendezte negyedszázad alatt sem.


Magyarország nem tud gyarapodni a köztársaságában jelenleg. Sokan javasolnak felületi kezelést (leginkább különböző gazdasági reformok képében), de kevesen látják meg, hogy mindennek a gyökerénél az van, hogy a magyarság géniuszával ellentétes államformában létezik jelenleg. A magyar történeti alkotmány alapja a tekintély volt, ami azt is mutatja, hogy a magyaroknak szinte zsigeri szinten szükségük van olyan emberre, aki vezeti őket. Keresik ezt a köztársaságban (politikai vezérek, nyamvadt köztársasági elnökök), kutatják a jelenlegi demokráciának hívott, valójában pártokráciának tekinthető rendszerben is. A magyarnak szüksége volt mindig is olyan biztos pontra, amely etalon, mint a tiszta égbolt, amelyhez igazítani tudja magát, amely megosztottság ellen van. A magyarnak szüksége van felkent királyra. Teljesen mindegy volt, hogy ez az „igazodás” felkeléssel, törvényekkel, szóval, vassal történik-e meg. Nem ez a lényeg. A rend a lényeg, a szabadság a lényeg, a nagyság a lényeg, a középpont a lényeg. A tisztán népuralmi államformák soha nem hoztak boldogulást a magyaroknak és végleg kivégezték azt az eszmét, a Szent Koronánk tanát, amelyben egy politikai nemzet a transzcendens felé épített hidat és a szuveren államiságát gyakorolta, alanyi szinten.


Monarchistának lenni ma Magyarországon nem anakronizmus. A köztársaság az anakronizmus és a republikanizmus az irreális álláspont, mert mindaz, amit a köztársaságok megteremtettek, fenntartottak és a mai napig elhitetnek az ország lakosaival, az egyszerűen a nemzet lefokozása volt. A köztársaságnak nép kell, tömeg kell, emberek kellenek, nem szuverén politikai nemzet. A köztársaság semmivel sem igazolta a létét a mai napig sem, a köztársaság csak azért van, mert így maradtunk, mert ez adatott és a magyarok a jelenlegi lótuszzabálásban jól elvannak. A vezető politikusaink nem vállalják a felelősséget azért, mert ebben az irányban tartják az ország kerekét és nincsen lelkiismeretük sem az eredetünkhöz visszatérni. Ezer szállal kötődnek ehhez semmilyen alkotmányhoz a semmiből jött államformájukhoz. Nem vállalják a felelősséget, hogy nem az igazság előtt hajoltak meg legutóbb (1989-90) sem, hanem a nómenklatúra útját választották újra, mint 1946-ban.


Nem olyan régen egy megélhetési liberális politikus azt mondta, hogy a Magyarország egy olyan hullára hasonlít, amelyet nagyon sokan körül állnak, beszélnek róla és hozzá. Kétségbeesetten próbálnak úgy tenni, mintha még élne. De a test már régen halott és büdös is. Oszlik és ezt tekintik életjeleknek. A példázat meglehetősen pontos és ilyen helyről egészen adekvát is. A köztársaság nem agonizál. A köztársaság halott. Az örökségünk azonban adott, rajtunk áll, hogy mihez ragaszkodunk jobban.


(Az írás eredetileg a Konzervatóriumban jelent volna meg, de korábbi megállapodásunkkal ellentétben, csak átírt formában lettek volna hajlandók a szerkesztők kirakni, ami a részemről nem volt vállalható. Nem baj, majd rájönnek.)