Dessewffy Aurél gróf emlékezete

Dessewffy Aurél gróf (1808-1842.)

"Kétes úton jártál, kevesektől értve, s ha célod / Nagy vala, elfedezé azt kor előtti halál. / Díjzatlan ha jeles, meg nem büntetve ha vétkes, / Élve, temetve talány hagytad el a honi tért. / Nem veszténk-e nagyot? kérdjük most aggva magunkban, / S a szent nemzetiség angyala súgja: Igen."

Vörösmarty Mihály: Dessewffy Aurél.

"Tinektek, ugy látszik, Éjszakamerika van fejetekben. Ott igen is a foederatio actája által némelly és épen a legfontosabb tárgyak az egyes statusokra vannak bízva, és kivéve a középponti törvényhozás befolyása alól. Ilyen p. o. a rabszolgaság kérdése, melly felett a congressusnak határozni nem szabad, nehogy a rabszolgát tartó, kisebbséget képező statusok a másik rész által leszavaztassanak. De itt elfelejtitek a legfontosabb különbségeket. Az első különbség az: hogy Amerika respublika, hol az eredeti pactum conventumok foglalják magukban kivétel gyanánt e feltételeket; mi pedig Monarchiában élünk, hol az alaptörvények törvényhozást a fejedelem hozzájárulása nélkül nem ismernek; itt a status és törvényhozás egysége a fő eszme, annak megtartása a főfeladás; itt nem lehet félni, hogy egy megyei érdek a másikat elnyomja az országgyülésen, mert ott van egy neutralis kiegyenlítő hatalom, a korona, mellynek hatóságát Amerikában a praesidens vetója felette gyarlón pótólja." [Kiemelés tőlem. - P.A.]

Törvényhozás és a megyei hatóság viszonyai. - Honoratiorok.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 8. p.

"Nálunk Magyarországban jelenleg a politikai eszmék így állanak egymás ellenében: népszerű és nem népszerű eszmék. Ez a népszerűség vagy népszerűtlenség teljességgel nem mértéke az eszmék helyes vagy helytelen voltának; mert a történetek évkönyvei bizonyitják: hogy ugyanazon népeknél, ugyanazon körülményekben a legkülönbözőbb eszmék, vélemények s politikai rendszerek voltak felváltva, népszerűk és népszerűtlenek, az igazság pedig ugyanazon körülmények közt csak egy lehet. Jelenleg Magyarországban népszerű azon politikai iskola, mellyet kat exochen a mozgalom pártjának lehet nevezni: népszerűtlen az, melly e mozgalmat mérsékleni, a törvényes formákhoz kötni, bizonyos elveket tiszteletben tartani, s haladásunkat a rögtönzés veszélyeitől megőrizni ohajtja."

Névtelenség.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 15. p.

"A megváltási kérdés jövőjének alig árthatott volna többet valami, mint a szabadföld körüli agitatio. Ez által hamis irány adatott az egésznek, megszünt hideg megfontolás kérdése lenni s általvitetett az ábrándozások országába."

Megváltási prolegomenák. II. Szabad föld.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 29. p.

"És az agitatori hivatás gyakorlatában nincs hiba, melly magát hamarább és keserűbben megboszúlná, mint a pietásnak hiánya az idősebbek, a multnak hagyományai, emberei s intézetei iránt. Az erős lelkü férfiúnak azon öntudata, melly nem engedi kétkedni: hogy személyében új évkor kezdődik, hogy előtte csak balgák és tudatlanok léteztek, s büszkén ignorálva a historiát, öntetteiben szemléli a nemzeti dicsőség elindulási pontját; nemtelen keblekben hideg individualismussá fajul, métely gyanánt terjed emberről emberre, okosnak és oktalannak egyiránt lészen birtokává: s szövetkezvén legaljasabb indulataikkal, csak hamar magunk ellen fordúl, s leront minden oltárt, kivevén azt: mellyre önmagát emeli fel az ön szeretetét."

Pesti Hirlap és Kelet népe közti vitály. Négy czikkben. I.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 45. p.

"Ezekhez képest nyiltan kimondjuk, és röviden akarjuk megmutatni, hogy azon rosz, mellyet a Kelet népe a Pesti Hirlapban lát, nem képzelet, nem rémkép. A szükségesnél sötétebb volt igenis a szinezet, mellyben gróf Széchenyi vádait kifejezé; az erősségek, miket eléhozott, czáfolást engednek; hibás a mező, melly a megtámadásra választatott; a vész, mellyel fenyeget, korán sem áll oly közel, mint azt jósolja, s az orvosság talán egyszerűbb, mint sejdíti: de maga a vád, - igy vagyunk meggyőződve, - a fő dologban igazságos, s a kártékony hatás, melly bépanaszoltatott, nem hiú félelem, de szomorú valóság. És ez vélekedésünk szerint néhány egyszerű észrevételből kiviláglik."

Pesti Hirlap és Kelet népe közti vitály. Négy czikkben. II.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 51. p.

"Már többször érinté a Világ rövid szavakban azon rendszerített piszkolódást, mellyet egyik collegánk külföldi czikkeiben némelly idegen országlószékek ellen, jobb ügyhöz méltó álhatatossággal folytat. A francziák királyának Lajos-Fülöpnek jut leggyakrabban az a becsület, ezen szutyongatások tárgyaul választatni, s a Hirlap 73. számában található párisi (?) levél nem első példája a legmérgesebb gúnyiratok s legtúlzóbb franczia újságok szemétjéből mesterségesen összerakott mosaicnak, melly a magyar olvasónak a franczia állapotok hű képe gyanánt mutattatik be."

Külpolitika és hazafiság viszonyai.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 85. p.

"Az egyházi javak Magyarországban kétféle eredetűek: vagy királyi adománylevelek, vagy magános személyek adakozásai által jutottak a cath. egyház és egyháziak birtokába. Ha a koronás fejedelem, alkotmányos jogánál fogva, magánosaknak adta volna a kérdéses javakat, azok a nemzetség magvaszakadtával visszaszállottak volna a koronára: az egyháznak szentelt adománylevelekben nincs fentartva semmi tulajdoni jog, sőt több esetben világosan ki van mondva az ellenkező, s az adomány rendeltetése, t.i. a cathol. vallás és isteni tisztelet fentartása, egyenesen ki van fejezve. A közállomány feje által s annak nevében adott ajándék nem választható el azon feltételektől, mellyekhez kötve van. [...] Ha igaz is, hogy többet tehettek volna s tehetnének némellyek, de más részről még igazabb, hogy még a legújabb időkben is igen számosan a cathol. egyház tagjai közül vagyonukkal úgy bántak, hogy az őket rosszaló világiak nagy része bátran önkebelébe nyúlhat, s visszaveendi kárhoztató itéletét. - De bár hogy legyenek ezek, illy tekintetek a sajátjog megsértését soha nem igazolják. Mihelyt egyszer valakit tulajdonától megfoszthatni azért, mert azt nem úgy használja mint mi jónak látjuk, megszünt a sajáti jognak minden bátorsága. Ha azért lehet elvenni a nagyváradi vagy csanádi püspöktül javaintak felét, mert mi azt más üdvös czélra akarnók fordítani, úgy A. herczeg, B. gróf, C. báró, D. nemes, E. banquier és F. nagykereskedő sincs hasonló próbatét ellen biztosítva."

Papi jószágok.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 93. & 100. pp.

"Másik botlása a szerzőnek; feledni: hogy Magyarországban a kitünő többség catholicus. Ha a nemzetiséget s azzal összekötött szent érdekeket tenyésztetni akarjuk: nélkülözhető-é ezen cathol. többség közremunkálása? és ha nem, úgy használunk-é a nemzetiség ügyének, mikor azt főkép protestans érdek gyanánt tüntetjük fel?"

Protestantismus, magyarismus, slavismus.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 107. p.

"Mi mindig bámultuk, mikép lehet csak egy szóval is védni, és, a mi a több, sok helyen tettleg tűrni olly visszaélést, melly ha következésiben bővebben kifejlendik, helyhatósági rendszerünket természetéből egészen kiforgatja. Ha 150 tanulónak, vagy a vásárra begyülő sokaságnak szabad egy megyei gyülés felett uralkodni, miért nem volna szabad egy pénzes urfinak felfogadni 500 máramarosi oláh nemes embert, s azok segedelmével Ugocsa, Beregh, és Szabolcs megyékben restaurálni, követet választani és utasítást adni? Ez egy szikrát sem lenne törvénytelenebb, mint az, mi némelly megyékben, csakhogy kevésbé szembeszökőleg, minden órán történik. A vállalatot 10,000 forinttal eszközölhetőnek tartjuk, és úgy hiszszük, hogy sok üdvös eszmének, p.o. a szathmári 12 pontnak, az egész országban rögtöni valósítására alig lehetne czélirányosabb tacticát feltalálni."

Vidékiek megyei gyűléseken.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 116-117. pp.

"Ám tessék ezentúl is ránk fogni a tespedési irányt, s a feudalis oppositio orgánjának elnevezni lapunkat; feleletünk annak jövendőjében fekszik, s erre bátran utalunk mind azok irányában, kik semmi mester szavára nem esküsznek, hanem önszemekkel szeretnek látni s önbelátásuk szerint itélni. Semmi sem lehet tőlünk távolabb, mint azt, mi a nemzet életében 15 év óta történt, megsemmítni akarni. Nem hiszszük ugyan, hogy ezen idő alaptt semmit el nem hibáztunk, semmiben nem tévelyegtünk volna; de e botlásokat véleményünk szerint tanuság gyanánt kell csak használni jövendőre nézve, nem ürügyeül a visszalépésnek."

Időszaki sajtó hivatása.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 126. p.

[A Pesti Hírlap programjának részletezése után. - P. A.] "És mind ezek ,vox populi vox dei' motto mellett, világrázó eszmék gyanánt, örök jog és igazság nevében, "la bourse ou la vie" hangulaton, ugyanazon tábornak különböző szegleteiből, félrenemismerhető összefüggésben és egymásutánnal, még pedig mindig úgy, hogy azoknak, kik ezeket egyszerre és tüstént elfogadni vonakodnak, légyen az ő hitük szerint, mert ők megérettek, és könnyűknek találtattak, s ők nem egyebek, mint embertársaik szent jogainak eltipróji."

Megyék állása.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 144-145. pp.

"Ismerem az állás töviseit, miknek kitéve vagyok, midőn az itt kimondott nézetek organumává tettem magamat. Jobbrul s balrul, mögöttem s előttem hallom zúgni a szörnyű szót, hogy ,kormányember' vagyok. Én pedig egyenesen kimondom, hogy igen is ,kormányember' vagyok. Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, mellyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek; mert meggyőződésem szerint hathatós, és nem nominalis kormányra van szüksége a nemzeteknek, hogy boldogúljanak, statusemberekre és nem prokátorokra, hogy nagyok és erősek legyenek. De mindenek előtt és felett magyar vagyok, fia ezen szeretett hazának; minden egyébnél fontosabb előttem ezen országnak boldogsága és érdekeinek, nemzetiség s alkotmány alapján kifejlése."

Nyilatkozat és igazolás.

X.Y.Z. könyv. Pest, 1841. 170-171. pp.

További információk Dessewffy grófról a Regnum! Portálon, a Konzervatív Tea-körön illetve a Konzervatóriumon.

Konzervatív szemmel - Részletek Gróf Dessewffy Aurél híres X. Y. Z. könyvéből.

Az alábbi idézetek mindegyike Dessewffy Aurél gróf X. Y. Z. könyv című művéből való. A Világ című lapban megjelent írásainak fontosabbjait adták ki ebben a kötetben, még a szerző életében (1841). Dessewffy gróf konzervatív alapvetésű lapja a liberális reformellenzék egyik vezéralakjának, Kossuth Lajosnak és körének hírlapi munkásságát (Pesti Hírlap) szándékozott ellensúlyozni. Kossuth Lajos tevékenységét gróf Széchenyi Istvánhoz hasonlóan igen áldatlannak tartotta Dessewffy Aurél a nemzet és a korona együttes boldogulása és valódi érdeke szempontjából. Érdemes még odafigyelni azokra a megjegyzésekre, amelyeket a gróf az ún. ifjúság irányába tett: illetlen, a megyei gyűlések munkáját tiszteletlenül, ordenáré módon megzavaró és a konzervatív urakat megfélemlítő viselkedésükkel kapcsolatban. (A kiemeléseket nem vettem át, és a helyesíráson is simítottam itt-ott, a könnyebb olvashatóság kedvéért. — Forrás Gróf Dessewffy Aurél: X. Y. Z. könyv. Pest, Trattner-Károlyi, 1841. A mű immár interneten is elérhető.) - Verena.

— GRÓF DESSEWFFY AURÉL: X. Y. Z. KÖNYV —

Nálunk Magyarországban jelenleg a politikai eszmék így állanak egymás ellenében: népszerű és nem népszerű eszmék. Ez a népszerűség vagy népszerűtlenség teljességgel nem mértéke az eszmék helyes vagy helytelen voltának; mert a történetek évkönyvei bizonyítják: hogy ugyanazon népeknél, ugyanazon körülményekben a legkülönbözőbb eszmék, vélemények s politikai rendszerek voltak felváltva, népszerűk és népszerűtlenek, az igazság pedig ugyanazon körülmények közt csak egy lehet. Jelenleg Magyarországban népszerű azon politikai iskola, melyet kat exochen a mozgalom pártjának lehet nevezni: népszerűtlen az, mely e mozgalmat mérsékleni, a törvényes formákhoz kötni, bizonyos elveket tiszteletben tartani, s haladásunkat a rögtönzés veszélyeitől megőrizni óhajtja.

S mikor ezen második részt népszerűtlennek nevezzük, ismét csak e régi szabálynak hódolunk: verba valent usu; mert erős hitünk az, miszerint, ha lenne mód Magyarországban külső befolyások, erkölcsi terrorismus, taps és pisszegés, felhevülés és zajongás elmellőzésével mindazoknak vélekedésérül értesülni, kiket törvény, koruk, vagy értelmességük erre jogosítanak, még ma is a roppant nagy többség ezen országban elhatározottan a mozgalom mérséklését fogná akarni, és így ez a vélekedés volna a népszerű. De, hogy a dolgok mostani állapotjában, a hatásnál fogva, melyet magának a megyei gyűléseken az ifjúság s a lármázó csoportok szereztek, tekintve a bánásmódot, mely azokból az idősbeket lassanként elűzte, vagy elnémította, tekintve általjában a megtámadó pártnak nagyobb mozgékonyságát közélet és irodalom mezején, kifogyhatatlan bőbeszédűségét, azon nagyobb mohóságot, mellyel politikai tárgyakon kap, s azokat űzi, a szájasabb lármázóbb rész a mozgalmi párthoz tartozik, azt egyáltaljában nem tagadjuk; s így ebben az értelemben igaz az: hogy most legalább ezen pártnak helybenhagyása tekintethetik a népszerűség hévmérőjének. Ezen nincs mit csudálkozni: mikor valahol az újítás pályájára lépett a nemzet, kezdetben főleg, mindig könnyebben nyer népszerűséget azon iskola, mely a lelkesedéshez szól, buzdít, bátorít, a távolban egy csábító célt mutat, hiúságunknak s szenvedélyeinknek hízelg; emberi igazakat, joguralmat s általános szabadságot emleget: mint az a másik, mely botlásainkra figyelmeztet, megfontolást javasol, óvakodik minden elragadtatástól s azt hiszi, hogy a fennálló érdekek és szövevényes viszonyok gondos méltánylása sokkal többet nyom a törvényhozás nehéz munkájában, mint azon általános igazságok, melyeket in thesi senki sem tagad, de minden ember másféleképp alkalmaz. Ehhez járul: hogy a megtámadók, a dolog természeténél fogva, serényebbek, tüzesebbek, buzgóbbak: mint azok, kik politikai hitüknél és állásuknál fogva védelemre szorítkoznak. Tíz nyughatatlan ember egy népes faluban képes nagy lármát követni el, és elhitetni másokkal, hogy ott nagy békétlenség uralkodik: míg az egész többi népség csak némán pártolja a fennálló rendet, s azért számba sem vétetik. (Névtelenség. 14-16. o.)

* * *

Az agitatori hivatás gyakorlatában nincs hiba, mely magát hamarább és keserűbben megbosszulná, mint a pietásnak hiánya az idősebbek, a múltnak hagyományai, emberei s intézetei iránt. Az erős lelkű férfiúnak azon öntudata, mely nem engedi kétkedni: hogy személyében új évkor kezdődik, hogy előtte csak balgák és tudatlanok léteztek, s büszkén ignorálva a históriát, öntetteiben szemléli a nemzeti dicsőség elindulási pontját: nemtelen keblekben hideg invidualismussá fajul, métely gyanánt terjed emberről emberre, okosnak és oktalannak egyaránt lészen birtokává: s szövetkezén legaljasabb indulatokkal, csakhamar magunk ellen fordul, s leront minden oltárt, kivévén azt: melyre önmagát emeli fel az önszeretetét. (Pesti Hírlap és Kelet népe közti vitály. I. 45. o.)

* * *

Mikor valaki „törvényszerű haladást” tűz ki Hírlapi zászlójára, és mégis buzdít, dicsér minden hatóságot, mely törvényes korlátaiból kilép; mikor a sajátság tiszteletét hirdeti, s a szabadföld eszméje mellett oly módon agitál, mely ha visszhangot lel, minden józan rendelkezést lehetetlenné teend megváltás dolgában; mikor a kormány iránti bizalmat ajánlja, és naponként tévtanokat terjeszt; a megyéket olyakra szólítja fel szünet nélkül, mik mellett a kormány törvényes hatása teljesen elenyésznék; mikor a különböző társasági osztályok közti közelítést mondja céljának, és minden egyes szenvedőt úgy állít elő, mint a socialis rendszer áldozatát: mikor józan haladást emleget, s tettleg az ifjúságnak mint testületnek, mint társasági hatalomnak énekli naponként apotheosisát, s a tömegek rivalgásait nevezi el közvéleménynek: akkor higgye el nekünk a mi igen tisztelt barátunk, hogy az ily irány alatt a nyíltan kimondott szép célokon kívül még más valami is fekszik; hogy az írott sorok közt láthatatlan betűkben áll más valami, amit sok becsületes ember érez, de csak kevesen tudnak önmaguknak megmagyarázni. És ez az, mit mi a Pesti Hírlapban kárhoztatunk. (A Kossuth Lajos főszerkesztette Pesti Hírlap és Kelet népe közti vitály. II. 53. o.)

* * *

Az erkölcsi világban nincs jó, nincs üdvös igyekezet és törekvés, melyhez fattyúsarjadék gyanánt balfogások és fonák próbatételek nem szövetkeznének. A forrongás korában minden újítás haladásnak címezi magát, minden változtatás előmenetelnek; de a nyilvánosság feladása: nem tűrni a káros zavart, megválasztani a konkolyt a tiszta magtól, s a vitatás útján kitüntetni, hogy szándéklott terv és lépés érdemli-é, vagy — csak bitorolja a mindig igénylett tisztességes elnevezést. (Papi jószágok. 92. o.)

* * *

Vannak pillanatok a nemzeti kifejlések évszakaiban, melyekben bizonyos kedvenc és népszerű eszmék oly varázserővel ragadják a sokaságot magokhoz, hogy ez az akadályokat, mik a gondolat s a valósulhatás közt oly gyakran fekszenek az emberi viszonyokban, számbavenni egyáltaljában idegenkedik, s túlbuzgalmában, törikszakad, minden áron azt, mit hő-melegen felfogott, tettdologgá csinálni törekszik. Neme a békétlenségnek, mely egyes emberekben s néptömegekben természetes és menthető; mert hol az akarat és gondolat kitöréseit formák nem fékezik, ott az emberi szív a képzeletről a tettre rögtön átugrik. Kevésbé menthető a dolog erkölcsi testületeknél, melyek kellőleg létszerítvék, s a rögtönzés veszélyi ellen formák által biztosítvák; legkevésbé helybenhagyhatók pedig ily jelenetek, ha egy alkotmányos és municipalis rendszerrel ellátott országban a törvényhatóságok, és így éppen azon hatalom részéről fordulnak elő, mely a törvényt feladásánál fogva tudni, végrehajtani, s minden lehető önkény ellen kezesíteni tartozik. (Megyei hatóság és törvényhatósági jogok fenyítő eljárás körében. 129-130. o.)

* * *

Ki a törvényes korlátokat lerombolja, vagy az azokróli fogalmakat elcsavarja, mert személyes nézeteinek útjában állnak, az az individualismus és önhittség tanácsára hallgat; a boni civis officium abban áll, hogy mérsékelni tudjuk békétlenségünket, s nézeteinek sikerét bármily buzgón óhajtjuk is, soha másképp, mint törvényes úton, kivíni ne iparkodjunk. (Megyei hatóság és törvényhatósági jogok fenyítő eljárás körében. 137. o.)

* * *

Nem az a kérdés: egyrészrül gr. Teleki József, és Lonovics József, vagy más részről gr. Széchenyi István és Deák Ferenc legyenek-é a nemzet vezérei, mert az egyik mint a másik esetben biztos és tiszta kezekben volna a nemzeti ügy; hanem egy részről ezen tiszteletes osztály maga minden árnyéklati különbségeivel mintegy egész, más részről egy központi zászló alatt Madarász László, Somogyi Antal, Mezőssy László és Puky Miklós s a magyar radicalismus commis voyageurjei (egyébiránt meglehet mind igen erényes emberek) állanak; és a kérdés az: vajon akkor, midőn amazok még a legigazságosabb s legcsekélyebb engedményeket is csak méltányosság nevében rábeszéléssel kívánták eddig a nemzettől, szabad-é s illő-é, hogy imezek, kik a hazát még semmi hálára nem kötelezték, kik az örök igazság kirekesztőlegi tolmácsainak szerepét semmi tekintetben nem igényelhetik, kiket a nép képviselőinek soha sem vallott, alkotmányt és sajátsági jogot rontó indítványaik létrehozását a fenyegetés szemtelen hangján akarják tőlünk kicsikarni? — és mi azt feleljük: nem, nem és háromszor nem; és azt feleljük: hogy azon nemzet, mely magán ily mód engedne packáztatni, maga magát eltemetné. (Megyék állása. 146-147. o.)

* * *

Olvassa végig a Pesti Hírlap szerkesztője a főrendi naplóban azon beszédemet, melyre már két ízben hivatkozott, s látni fogja, hogy én már akkor előresejdítém a legrosszabb eseteket is, s kimondám többi közt a békefenntartás feltételéül azt, hogy a közvélemények igazgatása bölcs és tiszta kezekben fog maradni e hazában. S midőn most ezen föltétel mellőztetik, midőn haladásnak kereszteltetik az, mi jogrontás, midőn oly egyedek vezérkednek, kik meggyőződésem szerint elegendő kezességet a hazának nem nyújtanak, midőn a municipiumok mindenhatóságának eszméje formális tudományos theoriává alakíttatik, midőn fennálló érdekek ellen naponkint élénkebb s keserűbb fenyegetőzések történnek, egész osztályra nézve a lenni vagy nem lenni említtetik, s nyíltan kimondatik az óhajtás — mint enfüleimmel csak kevés nap előtt hallám — hogy nagybirtokosoktól a megyéket az úr isten szabadítsa meg — : akkor én bizodalomrontó vagyok, akkor én a kölcsönös szeretet örömvirágát téptem ki, mi által? — mert szót adtam az üdvös visszahatásnak, mely ily törekvések ellen mutatkozik, s naponkint erősebben mutatkozni fog; mert azon aggódom, nehogy ezen reactio retrograd iránnyá fajuljon, s a salakokkal együtt a tiszta ércet is magától eltaszítsa? békerontó vagyok, mert a győzelemittas felekezetet, a diadal órájában is emlékeztetem arra, mit tőle méltányosság s hazaszeretet kíván, és mert kimondom, hogy a nemzeti mozgalmak vezérszerepét nyugodtan látom az alkotmányos oppositio biztos s köztiszteletű főnökeinek kezeiben? Ily körülmények közt méltányos-é, igazságos-é rám fogni, hogy hazám szentbékéjét gyilkos kezekkel fojtogatom? mintha bizony én idéztem volna elő ezen állapotot; mintha én volnék mestere az agitationak, mely űzetik; mintha én tettem volna a nemzetet elsőbb figyelmessé a veszélyre, melyben forog; mintha valami titkot fedeztem volna fel, midőn egy túlzó pártnak létéről beszéltem. A diagnosist gyakorló orvos nem atyja a betegségnek. Azoknak, kik mindig szabad sajtót, vitatási korlátlan szabadságot, örökös, mindent orvosló napfényt emlegetnek, felette rosszul áll, párt-érdekeikre nézve, a másképp vélekedőktől nem tudom micsoda kímélést követelni, s szórul szóra azon okokat hozni fel e kívánat mellett, mikkel a boldogult Gentz a megelőző könyvvizsgálatot, csakhogy sokkal jobban, védelmezte; felette rosszul áll nekik — mondom — csudálkozni, ha azok, kiken oly sokáig packáztak, utoljára feljajdulnak, s nem hasonlítnak azon sváb herceghez, ki mindenét átengedte a jövevényeknek, «um mit dem Feinde keine Verdriesslichkeiten zu haben». Csanád megye a mészárszékijogot kárpótlás nélkül eltörleni kívánja, Borsod megye a papi jószágokat akarja eltulajdonítni: de nekünk ne legyen szabad kimondani, hogy ez a sajátjog sértése; mert ez a szent békét megzavarhatná, s azt képzelhetné a kormány, vagy más valaki, hogy a sajátsági jog ellen irányok léteznek ez országban! Más szavakkal: legyen nyilvánosság mindenre, csak nem egy bizonyos párt igyekezeteinek jellemzésére nézve, s az egész világ tartozzék hazafi fénymázt kenni terveire, hogy azoknak valódi jellemét senki ne láthassa. Gyönyörű politika — ezen párt számára, de az ne kívántassék, hogy ebben a mindent elsimítni akaró maneuvre-ben a pártot az én csekély tollam is elősegítse. Nem szabad senkire irányokat tolni, melyek nem övéi: de aki pártharcok mezején a szóknak hisz, és nem az összefüggő cselekvések szellemét látja, a phrasisokat tényeknek veszi, a tényeket nem méltányolja; aki nem tudja, hogy fennszóval alkotmányrontást párt hirdetni soha nem fog, ki azt hiszi, hogy behunyt szemmel legbiztosabb járni a világon, az menjen, álljon be minél előbb szárazdajkának; de a közdolgoknak hagyjon békét, mert különben egy szép reggel azt fogja észrevenni, hogy kezét lábát megkötötték. (Nyilatkozat és igazolás. 168-169. o.)

* * *

… kevés tárgy volt, melyet a hírlapok még nem indítványoztak volna, és semmi sem egyezett volna kevésbé kitűzött célunkkal, mint jelesen a Hírlappal indítványok dolgában versenyezni, mert mindenek előtt tért kelle magunknak készíteni, melyen működhessünk. E részben kettős előmunkálat vala szükséges: devalválni a nagy szavakat, miknek ködével a Hírlap a kérdések lényegét eltakarta, ahelyett hogy felvilágosította volna; továbbá, helyre igazítni a divatos fogalmakat, melyeknek zászlója alatt a Hírlap harcol, de melyeket mi nagy részben tévtanoknak tartunk. Elejétől fogva abban különbözött állásunk a P. Hírlapétól, hogy ő ezen, helyzetünkben el nem kerülhető előmunkálatot, melynek mi talán még felén sem vagyunk túl, bátran mellőzhette, s minden további előzmény nélkül átmehetett positiv tervezeteire, melyek alapjai az úton s útfélen divatozó eszmékben találtatnak. Annak, ki a vox populi vox Dei mottóra esküszik, azaz más szavakkal azt mondja, hogy mívelt emberek s törvényhozók hosszas és részletes vitatásra szorulnak, de a nép minden előismeret nélkül, mintegy ösztönszerűleg egyszerre eltalálja mindenben az igazat; annak, ki a locus communisokat statusmaximák gyanánt tiszteli s használja, nincs szüksége előkészületre; mert minden előrement okoskodás és felvilágosítás nélkül indítványozhat, tervezhet, s mindig nagy és kedvező hallgatóságra tarthat számot. (Időszaki sajtó hivatása. 123-124. o.)

* * *

Ismerem az állás töviseit, miknek kitéve vagyok, midőn az itt kimondott nézetek organumává tettem magamat. Jobbrul s balrul, mögöttem s előttem hallom zúgni a szörnyű szót, hogy «kormányember» vagyok. Én pedig egyenesen kimondom, hogy «kormányember» vagyok. Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetlenítnek; mert meggyőződésem szerint hathatós, és nem nominalis kormányra van szüksége a nemzeteknek, hogy boldoguljanak, statusemberekre és nem prókátorokra, hogy nagyok és erősek legyenek. De mindenek előtt és felett magyar vagyok, fia ezen szeretett hazának; minden egyébnél fontosabb előttem ezen országnak boldogsága és érdekeinek, nemzetiség s alkotmány alapján kifejlése. (Nyilatkozat és igazolás. 170-171. o.)

* * *

Mi igenis azon véleményen vagyunk, hogy a haladási elem az utolsó időkben feles, tisztátalan anyagot vett fel magába, hogy a másoké utáni vágy, s társasági formánkban nem nélkülözhető hierarchiáknak gyűlölete tetemes és káros befolyást kezd gyakorlani; hisszük, hogy nagy, de jelentés nélküli szavak s megemésztetlen tévtanok nagy szerepet víttak ki magoknak, s hogy ezek segedelmével, mind általában a közvéleményben, mind főleg megyei körökben oly egyének tolták magokat sok helyt a nemzetre vezérek gyanánt, kiket mi szabad alkotmányú országokban csak szükséges rossznak tekinthetünk; hisszük, hogy a megyéknek egy igen nagy részében a közügyek kormánya oly kezekben van, melyek a megyében létező anyagi és szellemi erőket nem csak nem képviselik, de azokkal igen gyakran tökéletes ellentétben állnak: mind ezt — mondom — így tudjuk és így hisszük, s lapunknak feladása a dolgok ezen állapotját felvilágosítni s a természetes egyensúlyok helyreállását elősegíteni. Azonban teljeséggel nem azon célból, hogy azokat segítsük iparkodásaikban, kik vesztegleni akarnának, s már mindent bevégzettnek tekintenek; hanem egyes-egyedül avégett, hogy feljebb megírt működési rendszerünk által a haladási kérdések kellő kerékvágásukba visszaugorjanak, a vezéri szerep biztos és tiszta kezeknél maradjon, az áldozatok kérdése azok által döntessék el, kik áldozatot hoznak, s néhány hatalombitorlónak egyedárusága megszüntessék. Elhatározott ellenségei vagyunk minden túlzásnak, emberek, dolgok és elvek körül; merőben kárhoztatjuk minden megsértését a sajátjognak, minden lehetlenítését a hathatós és törvényes kormányzásnak, minden ochlocratiai törekvést, minden apellatiót a szenvedélyekre, mely utoljára is nem egyéb a nyers erőre hivatkozásnál. Minden juste-milieau-k közt legrosszabbnak tartjuk a fenyegetés és lázítás közti juste-milieau-t. De ezen korlátokon belől a legszélesebb szabadságot követeljük s adjuk a megvitatásnak, s mindaz, mi arra vezet, hogy ezen országban erős monarchia, szilárd aristocratia, gazdag polgárság s erőteljes földmívelő osztály, egy általánosan boldogító alkotmánynak szárnyai s kitisztult nemzetiség befolyása alatt, áldott frigyben állhassanak egymás mellett, számot tarthat meleg részvétünkre, s közremunkálásunknak csak úgy tulajdonítunk némi becset, ha ezen eredmények valósításához, csekélységünkhöz képest, mi is járulhattunk. A mi szívünknek nincs más ideája, mint e hazának lehető legnagyobb boldogsága; — e hazának mondom, melyet imádva szeretni nem csupán kötelesség, de nem is érdem: hanem minden nemesb kebelre oly erkölcsi kénytelenség, melytől éppen úgy nem válhatik meg, mint önmagától. (Időszaki sajtó hivatása. 126-128. o.)

Magyar konzervatívok beszámolói Klemens Wenzel Lothar von Metternich hercegről.

-*- SZÖGYÉNY-MARICH LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA-*-

A magyar nyelv használatára vonatkozó javaslatot a kancellária nem pártolta egész terjedelmében, mert a nem magyar nemzetiségek részéről mutatkozó ingerültség óvatosságra intett. Minthogy a magyar országgyűléseken alkotott törvények századokon át latin nyelven keltek, s csak 1836 óta jelentek meg a latin és magyar szöveggel, a kancellária, kivált Horvátországra való tekintettel, időelőttinek tartotta a tisztán magyar szövegre leendő áttérést. Kizárólag Metternich herceg érdeme, hogy az országgyűlésnek abbéli végzése, mely szerint a törvények ezentúl csak magyarul szövegeztessenek, jogerőre emelkedett. A miniszteri konferencián ugyanis határozottan sürgette, hogy a nyelv dolgában mindent, amit az ország jogosan követel, egyszer és mindenkorra meg kell adni azért, hogy ezen kérdés tárgyalása, mely annyi keserűséget idézett elő, valahára befejeztessék. Metternich hg. ezen nézete a felség és a főhercegek által elfogadtatván, az ország ebbeli élénk óhaja még ezen országgyűlésen teljesült.

* * *

A készülőfélben lévő változásokban a legfőbb tényező Metternich hg., ki a magyar alkotmány sértetlen fenntartását őszintén kívánja, de egyúttal annak időszerű kifejlesztését s az osztrák örökös tartományok érdekeivel való megegyeztetését mellőzhetlennek tartja. A mutatkozó rendetlenségeket és zavarokat nem az ősi intézménynek, hanem annak tulajdonítja: »weil Ungarn – az ő szavai szerint – gar nicht regiert wird. Es muss daher die Autorität der Regierung vor Allem wieder hergestellt und durch diese mit Unterstützung einer gemässigter Parthei der Weg der zweckmässigen Reformen thatkräftig betreten werden.« (»Mert Magyarországot éppenséggel nem kormányozzák. Mindenekelőtt a kormány tekintélyét kell helyreállítani s ezáltal egy mérsékelt párt segedelmével a szükséges reformok útjára komolyan kell lépni«.)

* * *

Budára költözésem előtt Metternich hg. meghívatott ebédre. Ebéd után a kormány szándékairól, elveiről és jövő irányáról, valamint a külügyekről, különösen az akkor bonyolódott svájci viszonyokról nagy részletességgel szólott. Búcsúzáskor a magyar ügyekre vonatkozó aforizmákat ajándékozá nekem, reáírván ajánlását.

Ezen munkából világosan kitűnt, hogy Metternich nem ellensége alkotmányunknak és nemzetiségünknek, sőt annak erős istápja volt. Ő volt az akkori osztrák államférfiak közt utolsó, igaz, józan barátja Magyarországnak.

* * *

Június 16-án meghalt az öreg Metternich herceg. Általában az utolsó időben túlságos szellemi megerőltetésnek tulajdonítják a 86 éves aggastyán halálát. A háború kitörése előtt sokat értekezett vele a felség, kinek terjedelme sírásbeli dolgozatokat is nyújtott be. A magyar állapotok iránt a háború előtt oda nyilatkozott, hogy ezekre mostan nem lehet gondolni, mert, midőn a ház teteje ég, mindenek előtt azt kell oltani.

Egyébként az elfogulatlan bírálónak el kell ismernie, hogy Metternich mindig a magyar nemzet barátja és jóakarója volt; sok jót köszönhettünk neki a múlt időkben; határozottan rosszallta a kormánynak Magyarországgal való bánásmódját, s ha tőle függ, soha sem engedte volna nemzeti megsemmisülésünket. Már azért is legyen áldás emlékén.

-*- GRÓF SZÉCSEN ANTAL BESZÁMOLÓJA -*–

Ha a szóban forgó dolgozattal egyebet nem értem volna el, csak azt az egy eredményt, hogy az igen tisztelt előttem szóló azzal behatóan foglalkozzék, már elég jutalom volna nékem azért a vállalkozásomért, hogy Metternich herceg egyéniségéről és működéséről a közvélemény felfogásától eltérő szellemben írtam. Fellépésemet megvallom sajnálom; sajnálom pedig azért, mert félreértésekre adtam alkalmat s a Kisfaludy-társaság némelyek véleménye szerint talán nem is az a hely, hol munkálatomat fel kellett volna olvasnom, és valóban szinte magam is hallandó vagyok így vélekedni, mert működésemre sokkal csekélyebb súlyt fektetek, semhogy készséggel alá ne rendeljem azt a Kisfaludy-társaság követelményeinek. Különben nem is politikai vélemény van ama munkálatban, hanem fiatalkori benyomások és érzelmek kifejezése. Én sok tekintetben nemcsak tisztelője vagyok Metternich hercegnek, de dicsőítője is, s ezt bevallom, ennek azonban művemben semmi nyoma. Van azonban őszinte tisztelet s ezzel azért adózom az ő emlékének, mert én Metternichnél egész politikai pályája folyamában törvénysértést és rosszakaratot nem tapasztaltam. Hogy őt mégis vádolták mindezzel, annak okát én abban találom, hogy az akkori idők dolgaiba a közönség nem avattatott be, nem kísérhette figyelemmel az ügyek fejlődését, s innen a sok félreértés. — Bizton és bátran mondhatom, hogy Metternichnek, az ország belső adminisztrációjába úgyszólván semmi befolyása sem volt, s őt egyes katonai kihágásokért, kinevezésekért, megyei választásokért felelőssé tenni nem lehet. Maga Metternich mondta egy alkalommal, hogy volt idő, mikor azt hitte, hogy Európát kormányozza, de olyan, hogy Ausztriát kormányozza, soha. Ebben rejlik annak magyarázata, hogy Metternichet sokban megrótták olyanért, amiről nem is tehetett. Metternichről ellenfele Széchenyi is beismeri, hogy nagy ember és igazi államférfi volt, s én mint ilyenről emlékeztem meg róla. A magyar közvélemény, mint én tapasztaltam, a külföld benyomásaitól nem volt mindég ment. Metternichet, — ki a német egység eszméjének, mely Ausztria hátrányára vált volna, ellensége volt — a németek e miatt folyton szidták, s én valóban nem tudom, hogy arra a rossz véleményre, melyet Magyarországon Metternich felől tápláltak, nem volt-e befolyással nagy részben a németek gyűlölete. Én azonban a magam részéről semmi esetre sem tudnék gyűlölni azért egy államférfit, kit annak a monarchiának ellenségei gyűlöltek, amelyhez hazánk is tartozott, s gyűlölték pedig olyan politikáért, mely e monarchia külön állasának fenntartásai volt irányozva.

„Szécsen, akinél senki sem vala hivatottabb, hogy Metternich hercegről írjon, ki ha mémoire-okat ír vala, a legbecsesebb történeti emléket ő tőle bírnók, — Metternichről tüzetesen elvből nem írt. Elolvasott mindent, amit róla írtak, megjegyzéseiben mindenütt keményen védelmezi, szeretne is róla írni s a »sok éretlen« fecsegést elnémítani, de nem teszi. Midőn a herceg iratai — Szécsen is megvallja — gyönge szerkesztésben 1881-ben megjelentek, ezeket írja Majláth Györgynek: »A Metternich-papírok legújabb köteteit szinte nagy érdekkel és élvezettel olvastam. Magam bírok hozzám intézett levelei némelyikében oly kevesek által ösmert kedélyének előttem igen becses tanúságaival; de mégis meg voltam lépetve a családi érzelmek és a majdnem költői fogékonyság élénkségétől, mely gyermekei, barátja, a természet irányában leveleiben nyilvánul. A levelek azonkívül nagyobbrészt gyönyörűen, ritka könnyedséggel és fogékonysággal vannak írva, mely egyenes ellentéte a hivatalos jegyzékek, előterjesztések stb. gyakori nehézkességének. Nagy kedvem volna ezen igen érdekes publicatióról a közönségnek valamit elmondani, de akadályoztatva érzem magamat azon viszony bensősége által, melyben az öreg úr kegyes jóakarata folytán hozzá állottam és családjához még most is állok, és úgy itt is, mint többször életemben éppen az által látom magamat ezen föladás elvállalásában megakasztva, mi talán másrészről engem kizárólag annak megoldására képesítne.«

Akadályozta benne a charitas s félt, hogy egyoldalú lesz. Semmit sem kárhoztatott annyira, mint a pártos részrehajlást. Leginkább az újabb porosz történetírók ebbéli fogyatkozását rótta meg. Másfelől meg érezte, hogy nem tudná megóvni semlegességét. Ő a határozott színvallásnak volt embere, politikában, irodalomban s a történelmi evolutiók megítélésében egyaránt. De mégsem egészen helyes, amit állítok. Tudott Szécsen melegen és objective is ítélni.”

(In: Thallóczy Lajos: Gróf Szécsen Antal, Budapest, 1901.); Szőgyény-Marich László országbíró Emlékiratai I-III. Budapest, 1903-1918. (Elszórtan.)

Jegyzet: Ez a mostani kis bejegyzés, amelyet Verena kompilált, első része kíván lenni egy kis szellemi párbajnak, amelyben pro és kontra szólalnak meg érvek Metternich herceggel kapcsolatosan, hiszen a napokban kiderült, hogy magyar konzervatívok és monarchisták között sem ugyanolyan a megítélése a kancellárnak. A folytatást Czelder Orbántól várjuk nagy szeretettel, aki már biztosan acélozza kardját.

"Miért, ki olvas ma régi magyar konzervatívokat?"

A kérdést egy ismerősöm tette fel nekem, nem kevés arroganciával és pökhendiséggel végső érvként, arra, hogy miért inkább külföldre kell figyelnünk jelenleg és nem belföldre, amennyiben konzervatív gondolkodókat akarunk olvasni 2008-ban. Meghökkentem, mert a válasza jogos, volt ugyan, de talán nem minden részében korrekt. A súly eltolása azonban mindenképpen bántó. Magyarországon 1945 után szépen lassan (vagy inkább gyorsan?) megtört ez a hosszú, organikusan egymásra építkező politikai hagyományunk is. A királyság alászállása ezt is magával hozta.

Nem olvasunk ma régi magyar konzervatívokat, főleg nem azokat, amelyekből táplálkoznunk kellene, amelyekhez - is - viszonyítani kellene álláspontunkat, rendezni a helyzetünket, gondolatainkat. Ahova visszatérhetnénk egy kicsit, akikre hivatkozhatnánk, akikre mutogathatnánk, akik mögé bújhatnánk még, mert gyengék vagyunk és mert nem tudjuk honnan és hogyan vegyük fel a vonalat. Akikről klubokat, alapítványokat, szövetségeket, mozgalmakat, hovatovább borozókat, vagy éppen sörözőket, tea-, és kávéházakat neveznénk - mások helyett. Szükség van olyan gránitlépcsőkre akikre ráléphetnénk, mert fel akarunk emelkedni. De őszintén szólva, nem ismerjük a gondolataikat nagyobbrészt. vagy kisebbrészt sem. Magával ragadnak életfolyamuk egyes epizódjai, régi fényképeik, metszeteik, de nem ismerjük őket. Vannak persze, akik ismerik. Olyanok, akik ebből szakdolgoznak mondjuk, olyanok, akik fanatikusok, bibliofilek, esetleg extrémek, vagy éppen csak szcienti(fi)sták.

Mindegy.

A lényegen ez nem változtat; a lényeg ugyanis az, hogy ezek a szerzők el vannak dugva. előlünk jelenleg Nyelvük legtöbbször régies, reflexióik, alapvetéseik legjobb esetben is több évtizedes kötetekben hevernek az OSZK-ban, vagy éppen politológiai-, és vagy történelmi szöveggyüjteményekben lehet olvasni. Vagy ott sem. Egy ismerős azonban kimásolta, kölcsönbe adja, hogy elolvassuk. Egy kezemen meg tudom számolni hányan. Utána azonban felhördülünk.

Gróf Dessewffy Aurél, gróf Mailáth Görgy, gróf Apponyi György, gróf Szécseny Antal, gróf Zichy Nándor, Simor János püspök, Szögyén-Marich László, Gróf Cziráky János (és még sokan e családból), báró Fiáth Ferenc. Zöld hajtás nélküli vaskos gyökerek a földben.

Ezen az állapoton szeretnénk azonban változtani a jövőben egy kicsit. Annyit szeretnék kérni, hogy vegyük a fáradtságot! És ebben mi is segíteni akarunk, hogy ne legyen ez igazi fáradtság. Nem mindenki megy fel az OSZK-ba. Nem azért, mert lusta, hanem mondjuk mert nincsen ideje. Nem mindenkinek van csendes őrült bibliofil ismerőse sem. Az irányjelzőket szeretnénk eltekerni egy kicsit, ami nem hátra mutat - minden rosszhiszemű találgatás ellenére. Az irány mindig előre van, nem vissza. De szükségünk van saját irányjelzőinkre.