Felmerült a kérdés, hogy megváltozott-e az Egyház véleménye a szabadkőművességről, amiért az új Egyházi Törvénykönyv, a régivel ellentétben, nem tesz róla kifejezett említést.
Kongregációnk erre azt feleli, hogy ez a körülmény a szerkesztés egyéb egyesületek esetében is követett elvéből fakad, amelyek hasonlóképpen nem lettek megemlítve, minthogy más, tágabb kategóriákban már benne foglaltatnak.
Mindazonáltal változatlan marad az Egyház negatív véleménye a szabadkőműves szervezetekről, mivel elveik mindig is az Egyház tanításával összeegyeztethetetlennek minősültek, és ezért továbbra is tilos belépni ezen szervezetekbe. A hívők, akik szabadkőműves egyesületekhez tartoznak, súlyos bűn állapotában vannak, és nem járulhatnak szentáldozáshoz.
A helyi egyházi hatóságoknak – ugyanezen Szent Kongregáció 1981. február 17-i Nyilatkozata (AAS 73, 1981, p. 240-241) értelmében – nincsen felhatalmazása a szabadkőműves egyesületek természetét oly módon felülbírálni, hogy az a fenti döntés alól kivételt állapítson meg.
II. János Pál pápa az alulírott bíboros prefektusnak adott kihallgatása során jóváhagyta az ugyanezen Szent Kongregáció rendes ülésén elhatározott jelen Nyilatkozatot, és elrendelte nyilvánosságra hozatalát.
Rómában, a Szent Hittani Kongregáció székházában, 1983. november 26-án.
Joseph RATZINGER
bíboros prefektus
Fr. Jérôme Hamer, O.P.
loriumi c. érsek, titkár
Fordította: Érszegi Márk Aurél.
Megjegyzések a szöveghez
A nyilatkozat, amelyet a mostani Szentatya, XVI. Benedek még bíboros prefektusként adott ki, természetesen a mai napig érvényben van. Márcsak azért is, mert az alapvető elveket fekteti le, illetve erősíti meg újra mindenki számára egyértelműen. 1985-ben az Osservatore Romano-ban, a Szentszék hivatalos lapjában, megjelent egy hosszabb cikk, ami bővebben kifejti az Egyház álláspontját és indokait is ezzel kapcsolatban. Ennek a lényege, hogy a szabadkőművesség burkoltan a relativizmus ideológiáját jelenti amikor az Egyházat (egyházakat) egy nagyobb és megfoghatatlan igazság puszta intézményesülésének tekinti. Önmagát tartja tehát a legfőbb igazság letéteményesének, ami ugye éles ellentmondásban áll a katolikus hit alapjaival. Itt a link.
A fentebbi nyilatkozat eredeti szövege itt található.
Tudomásunk szerint van egy 1981-es hasonló nyilatkozata is a Hittani Kongregációnak, ami a szabadkőműves szervezetekhez tartozásra kiközösítést szab ki. Végezetül, de nem utolsó sorban, köszönjük a fordítást Márknak, és fontos háttérinformációkat.

10 megjegyzés:
http://en.wikipedia.org/wiki/Catholicism_and_Freemasonry#Post_Vatican_II
Csak annyit szeretnék mondani, hogy most amikor összeomlani látszik a rendszer, a köztársaság, és ez valós értelemben vett megpróbáltatást fog jelenteni az össznemzet számára, azért azt megjegyezném, ezt a "köztársaságot el kell pusztítani" szlogent át kellene fogalmazni szerintem.
A Magyar Apostoli Királyságot fel kell építeni-re, vagy legalábbis hasonlóra.
Ha értettük ezt az előbbit valamire, akkor azt arra értettük, hogy, a köztársaság megannyi hátrányos, gonosz velejáróját akarjuk megszüntetni, és nem az attól függetlenül,- egy királysági államformában is jól működni tudó struktúrát.
A másik:
attól függetlenül, hogy az emberek véleményformáló képességét nem tartjuk sokra,-hiszen bizonyított mostmár, hogy az könnyen befolyásolható rossz irányba, ezért tartjuk azt, hogy pl: a Szent Korona Tan alkalmazása, az értékek mentén fölépülő hierarchikus hatalom, és szakrális államforma megfelelő államfővel azért az EMBEREK érdekében állana, akkor is, ha ettől ótszkodnak, hiszen átitatta már őket a modern élet minden selejtes vívmánya, gondolkodásmódja.
Vannak, bizony vannak, akik azt mondják, hogy szinte lehetetlen lenne mostmár visszaállítani a régi rend képmását.
Ebben is van némi igazság, nagyon örülnék neki, ha nem sok lenne, de sajnos van:
A régi rend hatalmi struktúráját igen nehéz lenne átültetni a mai korba, a régi rend gazdasági, életviteli, szemléletbeli, legalább részleges visszaállítása nélkül.
A királysághoz emberekre is szükség van.
És átfogó társadalmi restaurációra.
Erről még azt hiszem, hogy el kell mondanom, amit gondolok.
Csatlakozom!
Mert nem tudjátok sem a percet, sem az órát.
Ami ma lehetetlennek látszik, holnapra szükségszerűvé fog válni.
A nagy gondolatok mindig egyetlen egy emberrel kezdődnek, szóval ne adjuk fel, csak mert vannak, akik nem értik vagy kinevetik a gondolatot.
Santost, a brazil származású pilótát is kinevették, amikor elhatározta, hogy repülőgépet fog csinálni. Annyira lehetetlen volt, hogy az első díj annak járt, aki 150 métert meg tud tenni önállóan.
A mosolygók pedig lobogtatták a Francia Tudományos Akadémia állásfoglalását, miszerint: A levegőnél nehezebb tárgyak képtelenek repülni.
Ja, és arról is van állásfoglalás, hogy a perpetum mobile elkészíthetetlen és nem működhet.
Én hiszek a perpetum mobilében.
Bocsánat: elírtam!
"sem a napot, sem az órát"
Klasszikust csak pontosan.
Annibale Bugnini érsekkel mi volt a pontos helyzet?
Az en.wikipedia szerint nem bizonyított a szabadkőművessége, de a Wikipédiát nem feltétlenül kell készpénznek venni.
Ha nem volt kötényes, akkor is elég baljós figura marad...
Javaslom a www.katolikus-traditio.hu honlap Dokumentumok fülét, ott van egy cikk Bunigniről.
Kihagyom :)
Szépek az elvek és nagyon fontosak.
De megmondjátok, hogy kiket zártak ki emiatt a közelmúltban? Vagy ennyire komolyan vennék ezt az elvet klerikusaink, hogy senkit kísértett meg a belépés gondolata...
És alaptalan minden pletyka magyar felsővezetésről, meg a Rotary Clubbos díszoklevelek s miegymás?
http://lectorium.hu/
És ehhez mit szóltok?
A kérdésem egyik részére érdekesen és ütősen válaszoltál. De ez erősíti a kérdésemet: ha nyíltan bevallhatják klerikusok, hogy szabad-építőipari-szakmenedzserek, akkor hol érvényesül az idézett egyházi rendelkezés? Hogy-hogy ezek ellen eljárás sem folyik? vagy csak nem verik nagydobra?
A kérdéses eset: 1997 v. 98 körül hallottam (bár az időpont lehet pontatlan), hogy az akkori Pázmány rektor (azóta bíborba született) egy olsz Rotary Klub elismerésben részesítette. Miután ezt hallottam épp járogattam a jogi kar épülete felé, ahol rendszeresen állott egy Rotary emblémás Corsa, de lehet, hogy csak épp szemben lakott a gazdája. Nem nagy infó, tudom, hogy mindenki tudja, ezért hittem, hogy utalni is elég.
A Rozs A Kereszt az édesvízalattiság rég fullasztó mellékterméke, néha nézegettem a kiadványaikat, mint entellektüell Móriczkát :)
Ui: miért nem jelenik meg a képem!!!
Megjegyzés küldése