2009. dec. 16.

"Számomra a magyar korona az államfő..." - nyilatkozott a trónörökös



Sokat gondolkodtam, hogy kitegyem-e ezt a videót a trónörökösről, hiszen valamennyire egyetértek egy magyar monarchista véleményével, hogy van valami megalázó ebben az interjúban. Egy kilencvenhét éves koronaherceget egy noname magyar "médium "kérdezget, egy borospincében (!), akinek a gondolatai egy kicsit kuszák már, tekintettel a korára. Ennek ellenére Habsburg Ottó főherceg azonban lényeges dolgokat is elmond, amelyeket sokan számon kérnek és kértek rajta többször is - jogosan. Illő, hogy megismerjék, ezért minél többen, hogy a trónörökös tisztában van és vallja is azokat az értékeket, amelyek fontosak olyan magyar hazafiaknak, akik a jogfolytonosság helyreállítása pártján állnak. Egyik legfontosabb mondata így hangzik például; "Számomra a magyar korona az államfő, (...) ez az óriási morális ereje Magyarországnak, hogy az ő államfője a Szent Korona...". E mellett fontosnak érezzük a pártok felettiség gondolatát és azt, hogy a magyarságnak szervező, központi ereje és szerepe kell, hogy legyen a Kárpát-medencében, amelynek az alapja a patriotizmus.

Kilencvenhét évesen pedig lehetséges, hogy ezeket a gondolatokat más se mondaná el másmilyen hangsúlyokkal, vagy még így sem. Annak mindenesetre örülünk, hogy valaki - bármilyen körülmények között is - de megörökítette ezeket a szavakat és közzétette.

37 megjegyzés:

Quis contra nos? írta...

Megalázó vagy sem, számomra csodálatos élmény volt ez a videó, látni, hallani ezt az embert azzal a tudattal, hogy tulajdonképpen ő maga megtestesítője a huszadik századunknak.

Csabrendeki írta...

Én sem éreztem megalázónak. Már csak azért sem, mert Őkirály Felsége olyan végtelen alázattal, kedvességgel és szeretettel beszélt. Az alázatost pedig nem lehet megalázni. Mert éppen alázata a becsülete. Gyönyörű látni, hogy Királyunk mennyire szeret minket. Éppúgy, ahogy ősei szerettek mindig is minket. Számunkra megalázó csupán, hogy mindig is voltak magyarok (és a többségük mindmáig) gyűlölködve elhazudják és megatagadják ezt a szeretetet.

Piedone írta...

Szerintem sem megalázó. És igen nagy éleslátással szól a Szent Koronáról és a hozzá kapcsolódó tanról, mindvégig többes szám első személyben beszélve a magyarokról (vagy ez helyenként a királyi többes?).

Nobilis írta...

Inkább királyi többes,amikor a cseheknél vagy osztrákoknál vagy horvátoknál beszél,akkor is többesszám elsőben beszél. A dinasztiák amolyan nacionalizmus előtti családok,ők nem osztrákok,nem magyarok,nem szerbek vagy csehek,hanem mindenből egy kicsi vagy egyik sem :) Nem tudom értelmesen megfogalmazni.

Quis contra nos? írta...

Szerintem nem nagyon lehetne olyan médiumot mondani, ami méltó volna hozzá, azt meg szerintem egyikünk se várja, hogy a "nagyok" korrekt interjúkat, tudósításokat közvetítsenek a trónörökössel kapcsolatban. Sajnos.

Reina Nicolasa írta...

A riporter szerintem nem igazán fogta fel, kivel beszél, és a válaszokat nem. Köszönöm, hogy felrakta a videót, az én szívemnek nagyon kedves. Főleg nekem is azt volt jó hallani, hogy a magyarságra azt mondja, "mi".

Nobilis írta...

Ilyen hangnemben kérdést csak a "celebeknek" tesznek fel,kritikán aluli riporter...

NTC írta...

Semmiféle megalázó dolog nincs benne!
Mutatok most megalázó dolgot:http://www.magyarokszovetsege.hu/content/vukics-ferenc-beszede-kunszentmiklosi-orszagos-munkaertekezleten
A farkaskölyök és a felsőház...
Az a megalázó,hogy az én városomban történhet meg ez.A város az MSz hűbéruradalmává vált!

Csabrendeki írta...

@ PHJ
"Nos, hát akkor a kontextus csak nekem és másnak volt egy kicsit méltatlan, és így megalázó is."

Nem kötözködésképp, de a következőket fűzném ehhez hozzá: a Habsburgokra mindig is jellemző volt ez a végtelenül kegyes leereszkedő alázat. Az összes nagy képviselőjük példát mutat ebben. Példának legyen elég annyi, hogy I. Lipót minden húsvétkor vendégül látott 12 koldust, akiket Bécs utcáiról halásztak össze, maga szolgálta ki őket és megmosta lábaikat. Emlékeztetőül: a nagy bécsi pestis idején is!!!
Koszos koldusokat kiszolgálni, lábaikat mosni: egy császár számára nyilván "méltatlan": tehát megalázónak tűnhet. De, mint említettem az alázatosság felmagasztosít.
Hasonló dícsfény övezi most lekemben Őkirályi Felségét is.

Per Spegulo írta...

Irigylem Csabrendeki Uram az optimizmusát! Bár én tudnám ezt a szakmaiatlan, agyonvágott, torz és bice-bóca anyagot így látni.
Tegnap hozzászóltam a posthoz, de a gép és a rendszer nem vette be.
A hozzászólása fényében, teljesen felesleges is volt, lett volna :D

Igen! Éljen Lipót Király! (Is!)

Alan Breck Stewart írta...

@Csabrendeki

Alexander Sixtus Von Reden : Az Osztrák Magyar Monarchia (Történelmi Dokumentumok) című propaganda kiadványában (1989)részletesebben ír erről a szertartásról. Eszerint ez a gesztus nemcsak Lipót királyhoz köthető, hanem minden húsvétkor megtartott ünnepélyes esemény:
" A nagyhéten a csütörtöki lábmosás volt a legfontosabb szertartás. Ez a Hofburgban zajlott le, és két részből állt. Először az uralkodó a magas rendű papság segédlete mellett, térdelve megmosta tizenkét kiválasztott nincstelen aggastyán lábát. (Míg élt a császárné és királyné, ő is megmosta tizenkét idős asszony lábát.) A második rész egy pompás látványlakoma volt. Az uralkodó, a főhercegek és az udvari főméltóságok maguk szolgálták fel az ételeket, melyeket azonban érintetlenül vissza is vittek. Minden teríték mellett ott állt az úgynevezett lábmosási korsó és egy ónserleg - mindkettőn a kétfejű sas és az uralkodó nevének kezdőbetűi az adott évszámmal. A szertartás végeztével egy udvari kocsi szállította haza az aggokat, a kancsót és a serleget megtarthatták, ezenkívül kaptak még egy aranydukátokkal megtöltött bőrerszényt és egy fából készült kosarat az udvari asztal pompás étkeivel.

Alan Breck Stewart írta...

természetesen a könyvbeli utalás Ferenc József királyra és Erzsébet királynére vonatkozik. Csatolok két fényképet (elnézést a minőségért), amely magát a szertartást ábrázolja valamint a lábmosó (ajándék) serleget.
http://drop.io/labmosas#

A dorotheum aukciós katalógusa szerint 1000 Euró körül lehet licitálni hasonló serlegekre.

Nobilis írta...

"A szertartás végeztével egy udvari kocsi szállította haza az aggokat"

A nincsteleneket hova,vissza a híd alá?:)) Esetleg nem teljesen nincstelen nincstelenekről van szó?

Csabrendeki írta...

@ Nobilis
Tudtommal az otthontalanság akkoriban még nem nagyon volt téma: vályog-, vagy faviskókat akárki összetákolhatott, a "rezsit" pedig még nem találták fel...

Ultrajobber írta...

NTC,

a videót csak félig tudtam lejátszatni, de ez mindegy is.

Ez a Vukics már első látásra gyanús, a kétes eredetű MSZ-ével együtt.

Figyeljünk rájuk oda, előbb-utóbb ugyanúgy kibújik a szög a zsákból, mint Morvainál.

Alan Breck Stewart írta...

@ nobilis A nincstelen aggok kérdésére a válasz pofonegyszerű. Csak futólag beírtam a keresőbe az "aggok" szót. Az eredményből megállapítható, hogy a XVIII. században már biztosan létezett "aggok menhelye" intézmény. Más kérdés hogy - legalábbis én -, egy "aranydukátokkal teli bőrerszénnyel" már valószínűleg máshova kérném a vissza fuvart.

Alan Breck Stewart írta...

Egyetlen szempontból azonban mégis érdekes lehet számunkra a "Magyarok Szövetsége". Elemezhetnénk, hogy független társadalmi szervezetként hogyan sikerült ennyi embert mozgósítaniuk.

http://www.magyarokszovetsege.hu/content/fenykepek

(Főleg a lap alján található képek)

Nobilis írta...

"Elemezhetnénk, hogy független társadalmi szervezetként hogyan sikerült ennyi embert mozgósítaniuk."

Nem nehéz,mindig akad ember mindenre :) Talán a legpopulistább,ha úgy reklámozol egy eseményt,hogy a sör ingyen van ,akkor ezrek mennek el!:)

Alan Breck Stewart írta...

Milyennek láthatta gróf Sigray Antal, Griger Miklós és a többi legitimista vezető Ottó trónörököst a nála tett látogatásokon?
http://url.moosaico.com/12708

Zita királynőről készült ritka videofelvételek egyike a trónörökös esküvőjén (bizonyára magyar legitimista vezetők részvételével)
http://url.moosaico.com/12709

Neville írta...

Igazából, bármennyire is fáj, be kellene látni, hogy a magyar monarchisták reményét nem Ottóban kellene keresni. Valóban nagyon szimpatikusak és dicsérendőek ezek a kijelentések, de talán mindannyian állunk annyira két lábbal a földön, hogy belássuk, ő már biztosan nem fog ezen ügy élére állni. Az utódai pedig - sajnos - még kevésbé. Különösen az Erdély elcsatolásán parolázó György főherceg. Egy szó, mint száz: Véleményem szerint ideje lenne akár a Habsburg-Lotharingiai házon belül, akár azon kívül más potenciális "jelölteket" keresni. Bár először talán azt kellene elérni, hogy hosszútávon még legyen értelme az egésznek, de ez már itt offtopik lenne... :)

Parsifal írta...

Ez a lábmosási szertartás általános volt a katolikus liturgiában.

Ez kötelező volt, ez még önmagában a belsőről nem mond semmit.

Ezzel nem akarom cáfolni azt, hogy a császárok alázatosak lettek volna "in pluribus", de ez nem "motu proprio" a császártól eredt, így ez nem érv önmagában az alanyi alázatosság mellett.

Nobilis írta...

"Az utódai pedig - sajnos - még kevésbé. Különösen az Erdély elcsatolásán parolázó György főherceg. "

Nos,György királyi herceg csak akkor lehetne trónörökös,ha
1,Károly lemond a trónöröklési jogáról
2,idő előtt elhalálozik
3,Károly trónra lép,uralkodik,meghal

Károly gyermekei ki vannak lőve a trónöröklésből,ahogyan sok további Habsburg (akik már csak grófok) szintén.

Alan Breck Stewart írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Neville írta...

Nobilis:
"Károly gyermekei ki vannak lőve a trónöröklésből,ahogyan sok további Habsburg (akik már csak grófok) szintén."
Ez nekem új, tán rangon alul házasodott?
Egyébként az az én fő aggodalmam ezzel, hogyha most tegyük fel, Deus ex machina hirtelen minden megváltozna, és Ottót Erdő Péter (már ezt a szituációt is nehezen tudom elképzelni :)) megkoronázná a Mátyás-templomban, mégis mi változna? Ezzel létrehoznánk egy Angliához vagy Spanyolországhoz hasonlatos "bulvárkirályságot", ahol a Blikk majd a királyi család tagjainak zűrös ügyeiről cikkezne, de belülről ugyanúgy rohadna az egész, mint jelenleg Magyarországon, vagy akár az említett két államban. Ne értsetek félre, hozzám is a legitimizmus áll e kérdésben legközelebb, de sajnos az eszmei ideák világából néha nem árt visszatérni a reálpolitika színterére sem. :)

Nobilis írta...

"Ez nekem új, tán rangon alul házasodott?"

Igen. Thyssen-Bornemissza bárónő nem mondható el egyenrangúnak... Így Károly lehet király,de a gyermekei nem. /Ferencz Ferdinánd esetében is ez az eset állt fenn/ A családi szabályzat (Hausgesetz) szerint ,így Károly gyermekei már csak grófok.

György viszont pompásan házasodott,hiszen egy nem regnáló uralkodócsalád leánytagját vette feleségül. (Eilika v. Oldenburg nagyapja oldenburgi nagyherceg volt,II.Erzsébet királynő férje,Fülöp oldenburgi,dániai és görögországi herceg a család másik ágából)

Ha házasságot+pozíciót nézzük,akkor
a H.-L. családból:
Lorenz főherceg,Belga herceg(!) (Ottó főherceg öccsének,Róbertnek a fia)

RUDOLF Maria főherceg, Habsburg-Lotharingiai belga herceg (Ottó Károly nevű öccsének fia)

CARL CHRISTIAN (az előbbi testvére)
Luxemburg hercegnőt vett el.

És rajtuk kívül még sok-sok jó házasságot kötött családtag található. Nagyon terebélyes a Habsburg-Lotharingiai-ház családfája.

Meg kell említenem azt,hogy Ottó főherceg azért Habsburg Ottó és nem H.-Lotharingiai Ottó főherceg,mert a H.-L.-ház éléről lemondott fia javára,így minden igénycímét jelenleg Károly főherceg birtokolja.

Neville írta...

Ferenc Ferdinánd gyermekeiről tudtam erről, de hogy Károly herceg esetében is fennállna, ez újdonság volt. Köszönöm a felvilágosítást! :)
Amennyiben viszont valóban lemondott fia javáról minden igényére, akkor a bejegyzés címe pontatlan, ha szigorúan vesszük.

Nobilis írta...

Nem feltétlenül,mert az osztrák trónöröklés és a magyar az két külön dolog. Azt tudom,hogy az osztrákról lemondott első fia születése után (ki is lépett a H.-L. házból),de azt nem tudom,hogy a magyar trónöröklési jogáról is.(Mondjuk a Pragmatica Sanctio értelmében,ha lemond az egyikről fia javára,akkor ezzel a másikról is...)
Mindenesetre a Habsburg-Lotharingiai-ház feje hivatalosan Károly Tamás Róbert Mária Franziskus György Bahnam főherceg,cseh és magyar királyi herceg.

Neville írta...

Én is így tudom a Pragmatica Sanctio alapján, azért mondtam. Igazából mindegy is, nem tartom valószínűnek, hogy Ottó életében ez még égetően fontos kérdés lesz. :) Engem inkább az izgat már egy ideje, hogy az ő esetleges halála után mi következik, mert hallottam olyat is, hogy mivel nem lett megkoronázva, ezért megszakad a primogenitura, a trónöröklést pedig újra IV. Károlytól kell levezetni, nem pedig Ottó elsőszülött fia jön automatikusan.

Nobilis írta...

de mivel Ottó IV.Károly legidősebb fia,így az ő ága jön elsődlegesen számításba,persze,ha akkor még él valamelyik öccse,az más kérdés.

Neville írta...

Két öccse van tudtommal, de szégyen vagy nem, róluk olyan túl sokat nem tudok. :)

Nobilis írta...

5 ;)

Amúgy a témában kimeríthetetlen forrás a google,az ember legjobb barátja és a http://genealogy.euweb.cz/habsburg/habsburg7.html#K1 oldal

Neville írta...

Húha, akkor ezt nagyon benéztem! :D Talán ritkábban kéne bízni az emlékezetemben... :P Én esküszöm kettőre emlékeztem (Róbert és Rudolf).

Nobilis írta...

http://www.komment.hu/tartalom/20091203-velemeny-koronas-cimer-koronas-alkotmany.html

DGY írta...

Szilvay nekem monarchista-szimpatizánsnak tűnt eddig, de Vendée logóval a nickje felett jobbat is írhatott volna azt gondolom. Ez egy republikánus Szentkorona-tanos hozzászólás, ami nekem azt mutatta, hogy a jobbközép is magáévá tette a zétényis tanokat, a Magyarok Szövetsége után. Tipikus, hogy Eckhartot lehet észlelni csak elfogadottnak a jobbközép oldalon (Ablonczy is vele jön, legutóbb pedig itt Megadja Gábor), amikor Eckhart éppen egy jellegzetesen csonka képet alkotott meg a tanról, mely a maga korában inkább botrányos volt, mint mérvadó olvasat. Abban a korban pedig a Szentkorona-tan még élt, nemcsak beszéltek róla. Eckhart szekularizált Szentkorona-tant írt újra, ami nem hiszem, hogy elfogadható kellene, hogy legyen egy olyan katolikusnak, mint Szilvay, vagy egy olyan neofitának, mint Megadja Gábor. Ablonczy persze más precedens, hiszen református, ha jól tudom.

Neville írta...

PHJ:
Én ezt nem vitattam, hogy Ottóval foglalkozni kell, csak azon nézetemnek adtam hangot, hogy reálisan szemlélve a dolgot tőle már nem sok tettet várhatunk e kérdésben. Sőt, istenigazából abban sem vagyok biztos, hogy valaha is várhattunk volna, hiszen sem 1956-ban (amikor Magyarországnak még egy bizonyos Mindszenty József volt a prímása, aki közismerten legitimista nézeteket vallott) sem 1989-90-ben nem lépett fel túl aktívan az ügy érdekében. Inkább elhozta a páneurópaizmust...

Emmácska írta...

Az utcán töltötte az éjszakát Vilmos herceg

Vilmos herceg a Centrepoint nevű, fiatal hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezet patrónusa. A szervezet vezetőjével (a képen mellette álló fekete fickó) és magántitkárával egy éjszakát az utcán töltött (december 15., -4 C), hogy jobban megértse a hajléktalanok helyzetét. Utána ezt nyilatkozta:

"Egyetlen éjszaka közelsem elég ahhoz, hogy megértsem, mit jelent minden éjjel London utcáin aludni. Szegénység, pszichiátriai betegségek, drog- és alkoholfüggőség, valamint családi krízishelyzetek miatt az emberek utcára kerülnek, és ott ragadnak. A munka, amit a Centrepoint - más hasonló szervezetekkel együtt - végez, kritikus fontosságú ahhoz, hogy a felszámolhassuk a hajléktalanságot országunkban. Remélem, hogy jobban megismerve a hajléktalanok életét én is meg tudom tenni a tőlem telhetőt az utcákon élő kiszolgáltatottak érdekében."

Per Spegulo írta...

Nem akarom borzolni az idegeket, csupán felhívom a figyelmet a celeb-effektusra. Csak erős idegzetűeknek, mivel érdekes beszélgetés bontakozott ki, ehhez adalék: (+18)

http://www.noltv.hu/video/2142.html