Szent Család vasárnapjára

Szent Család vasárnapja mindig némi csendességre buzdít a világ óévi-újévi zaja, forgataga közepette. A viszonylag új keletű ünnep célja, amelyet XIII. Leó pápa rendelt el, hogy felhívja a figyelmet a család intézményének megóvására, ami szinte évről évre egyre fájóbban aktuális, hiszen nap mint nap rengeteg támadás éri azt. Gondoljunk csak a házasság szentségét bemocskoló intézkedésekre (melegházasság) vagy korunk divatos jelmondataira („siker, pénz, karrier, függetlenség”), amelyek a család alárendeltségét sugallják evilági javak és az egyén boldogsága ellenében. A válások hátterében szintén az öncélúság és az önzés áll, amelyet a gyermekek sínlenek meg a legjobban. A szekuláris humanizmus hívei emberi jogokat hangoztatva szintén sok kárt okoznak: milyen világ az, amiben egy gyerek feljelentheti szüleit a testi fenyítés miatt?

Persze mindez nem meglepő, ugyanis a család az utolsó megmaradt védőbástyája a rendnek és persze a szeretetnek, amelyet – ha a külvilágban egyenlőre nem is – de otthon minden felelős családfő megteremthet, hiszen házasság egyik legfőbb célja a keresztény tanítás továbbadása gyermekeink számára. Jó, hogy van egy nap, amikor ezt minden meglévő és leendő szülő tudatosíthatja magában.

Ez a nap azonban nekünk, monarchistáknak még többet is jelenthet: a család eszménye jelenik meg a trónöröklés rendjében is, az elsőszülöttség jogának gyakorlatában több ezer éves, a Szentírásban is megjelenő hagyományok érvényesülnek. Meggyőződésem, hogy számunkra, magyarok számára – mivel utolsó királyunk, IV. Boldog Károly király egyenes ági leszármazottai élnek – a restauráció esetén nem kérdés a Habsburg-Lotharingiai ház trónhoz való joga.

A mai napon tehát imádkozzunk az uralkodói családért is, hogy minél hamarabb eljöhessenek azok az idők, amelyben megkaphatják azt a tiszteletet, amely kijárna nekik. Különösen fontos ez a mai napon, amikor utolsó királyunkat, Boldog IV: Károlyt koronázták meg, 1916-ban.