2008. okt. 9.

Vendée, avagy "Halál a köztársaságra"!


Írta: Békés Márton.

Egy régebbi írásunkon többen felháborodtak és nem vélték érteni, hogy miképpen lehet magát konzervatívnak nevező embernek tényekkel csak úgy vagdalkozni, és szép, akadémikus színvonalú diszkusszív viták helyett a barikád másik oldalán állók történelemképét se szó, se beszéd, csak úgy lerombolni. Mások, meglepődve a szöveg eddig nem tapasztalt fokú dühén, azt vetették szemfüles módon írója szemére, hogy írás közben – horribile dictu! – dühös volt. (Jujj!) Pedig, ugye, magát jól viselő és a konzervativizmust a liberalizmus light colájának tartó jobboldali ember soha sem lehet dühös, mindig szép csendesen vitatkozik és akkor is előzékenyen alulmarad. Nos, ehhez képest tényleg jókora csalódásra adhatott okot a poszt. Mert bizony, írója dühös volt és nem akart vitába szállni senkivel sem. Sőt, célja a rombolás és a demitologizálás volt. Mert, valljuk meg ismét az ominózus poszt lényegét (amit minden itteni írásunkhoz oda fogunk ezek után illeszteni): „A köztársaságok vérben születnek, a királyságok bíborban!”


Minden forradalom rombolással kezdődik, és minden ellenforradalom e rombolás ellentétje. De ma ott állunk, hogy a forradalmak által megteremtett rendszerek lettek az establishment részei, a konzervatív lázadás pedig már ezek ellen fogalmazódhat meg. A szél fordult, de ugyanolyan csípős maradt. Egy konzervatív forradalomra, vagy még bonyolultabban: egy forradalmi erejű ellenforradalomra, vagy ellenforradalmi tartalmú forradalomra van szükség. Itt az idő: az elernyedt, tespedt, gondolati innováció hiányában és szellemi szklerózisban szenvedő ellen-Ancient Regim-et most mi röhögjük ki, mi hágunk fel a romjaiból épült barikádokra és mi építünk belőle olyan új világot, amely valójában a régi, csak a formája más.

Most a Vendée-ről lesz szó, de ki fog derülni, hogy mindennek milyen sok köze van a fent mondottakhoz.

1789 úgy áll a történelem folyamában, mint egy cezúrát vonó, új érát és bizonyos szempontból minőségileg más történelmet útjára indító dátum. Ehhez nem árt tudni, hogy a Nagy Francia Forradalom radikális harcosai új időszámítást vezettek be, így lett az 1793-as évből a II. év. Ez az év a jakobinus terror kezdetének éve, a régi intézmények tökéletes lerombolásának nyitánya, a király lefejezésének dátuma. 1789-nek természetes és szükségszerű következménye volt a jakobinus rémuralom, amely a totalitárius és egalitárius demokrácia szellemi–intézményi öntőformája. E verőtövek közül került ki 1917 is, amely szintén a rendszerrel össze nem egyeztethető reformok követelésével kezdődött, a radikálisok előretörésével folytatódott és egy totális, önmagát is felzabáló hullahegy-gyár üzemeltetésével folytatódott. A forradalmak természetes és csak rájuk jellemző logikája szerint ugyanis Mirabeau után jön a Gironde, majd a Dantonok lefejezése után Robespierre rövid tündöklése és véres bukása következik. De Maîstre szerint a forradalmakat ismeretlen őrület hajtja, amely önmagát szünteti meg.

A forradalmak másik fontos jellemzője, hogy a hatalom lévő ancien regime-mel való leszámolás után mindig a forradalmi táboron belüli mérsékeltek kiiktatása következik, majd pedig a spirális folyamat egyre gyorsuló ütemben oda csúcsosodik ki, hogy a forradalom teremtői és felpörgetői egymással vívott frakcióharcokban véreztetik ki önmagukat és ezzel lassan, de kifogy az üzemanyag a „szörnyű rendszerből” (Alexander Hamilton). A francia forradalom így Saint Just és Robespierre halála után a Thermidori Konventben folytatódott, majd következett Napóleon forradalmi császársága – 1917 bolsevizmusa viszont kihúzta 1991-ig.

A forradalmak belső dialektikája természetesen nem nélkülözheti a fent említett gépezet kenőanyagát sem, amelyet a reakciósok, ellenforradalmárok, ellenállók véréből sajtol ki. 1789 maga is véres terrorral kezdődött. Ezt jó tudni, hiszen a baloldal kiindulópontja ma is a Bastille bevételének „páratlan dicsősége és bátorsága”. De ez a mítosz még a Che-kultusz zavaros elemeinél is kevesebb tényt tartalmaz. A Bastille ostroma során ugyanis a forradalmi tömeg (értsd: a nagyvárosi lusta és ezért éhes csőcselék) a korabeli metszetekből jól kivehetően két fejet hordozott lándzsákon. (A fejek tulajdonosai, gyanítom, nem önként adták oda azokat.) A híres börtön pártucatnyi kiszabadított lakója között volt például de Sade márki is, akinek kiszabadítását leginkább a pederasztáknak illene ünnepelni, mintsem önmagukra valamit is adó – mondjuk baloldali – politikai szereplőknek. (A dolog kicsit hasonló Táncsiccsal, akit a Népek Tavaszának nevezett felfordulás idején a lobogó hajú és kibontott ingű hős Márciusi Ifjak szabadítottak ki rettentően keserű rabságából, ahová azért került, mert hazájának törvényes királyát sértegette. Jobb lett volna azonban, ha ő is ott marad, főleg, hogy a kommunizmus korai képviselje volt. Amely eszme egyébként 100 millió áldozatért felelős, de természetesen ez megbocsátható, hiszen Sztálin, Pol Pot, Mao, Ho Si Minh és Honecker jót akart az emberiségnek.) De ne időzzünk itt, menjünk csak tovább! Később, 1792 szeptemberében nagyjából ezer foglyot mészároltak le Párizsban az emberiség haladásának tisztakezű fáklyavivői, miközben bizonyára éppen arról fogalmazták felvilágosult filozófiai traktátusukat, hogy miként lehet minden ember egyenlő és szabad. Ez volt a szeptemberi börtönmészárlás, amelynek világos és eltagadhatatlan előzménye már ott volt a Bastille falai alatt végbement öldöklésben is. Hamarosan – a Gironde-dal való leszámolás harcai közepette – Európa történetébe addig elképzelhetetlen módon egy uralkodót fejeztek le köztéren. A helytelenül népnek nevezett vásári csőcselék, a külvárosok alaktalan ember-exkrementuma óriási ovációval kísérte a guillotine csattogásának emberboldogító munkáját. A korabeli metszetek most is eligazítanak: a forradalmi mob feje fölé a hóhér diadalmasan tartja oda a szent olajjal egykor megkent, vértől csöpögő királyi főt. Amely még így is dicsőséges volt, mert immár a mártírság koronázta. Nem sokkal később a kor libertinus (= pornográf) irodalmának kedvelt főszereplőjét, a „gyűlölt osztrák nőt”, vagyis a királynét is kivégezték a jóságos forradalmárok, majd a királyi gyermeket, az ország törvényes trónörökösét éheztették halálra. Nyilvánvalóan jogosan, hiszen ő nem tartozott az Emberi és Polgári Jogok – egyetemesnek szánt – Nyilatkozata által lefektetett magasztos, absztrakt elvek hatálya alá. Ehhez kellett ám a republikánus bátorság, s ezek után már a világ tényleg a jó irányba forgott, a kizsákmányolás és elnyomás mindenütt egy csapásra megszűnt!

Miután a jakobinus forradalom berendezkedett, és az ellene szövetkező európai hatalmakkal háborúba bonyolódott, nem várt fejleménnyel kellett szemközt állania. Franciaország csodálatos táján, a sövényekkel szabdalt és kis templomokkal borított óceáni éghajlatú nyugati parti Vendée-ben felkelés tört ki. A mozgolódás oka az volt, hogy a párizsi köztársasági hatóságok a keleti határra erőszakkal besorozták az arató parasztokat és érvényesíteni akarták a papokra vonatkozó szekularizáló rendelkezéseket. Felkelés kezdődött ez ellen, de most végre jobbról! A felkelő parasztsereg földesurai kastélyaihoz vonult és vezetőket követelt magának. A papok megáldották a szívből kinövő kereszttel díszített fehér Bourbon-lobogót és útra kelt a Nagy Katolikus Királyi Hadsereg. Egyszerűbben: a mieink. Az 1793-tól dúló ellenforradalmi gerillaháború olyan méretek öltött, hogy átterjedt breton vidékekre is, miközben Dél-Franciaországban is felütötte fejét a fehér ellenállás. A királypárti lázadók erdőkben, a sövények mögött, a falvak határában bújtak meg és csakhamar városokat is el tudtak foglalni. Jelszavuk a következő volt: „Éljen a király! Halál a köztársaságra!” A sereg egyik legismertebb vezetője egy alig több mint húsz éves, vékony szőke férfi volt, Henry de la Rochejaquelein, akinek jelszava ez volt: „Ha támadok, kövessetek! Ha meghátrálok, öljetek meg! Ha meghalok, álljatok bosszút értem!”.


Vendée ellenforradalmi lázadását megtorlandó, a köztársasági Párizs ún. „halálhadoszlopokat” küldött a térségbe, akik válogatás nélkül gyilkoltak. A „forradalmi Oradour” (Jean Sévillia) során többszázezer (!) francia parasztot öldöstek le. Ez volt a történelem első olyan polgárháborúja, amit egy ideológia szerint hajtottak végre. Falvakat égettek fel, megsemmisítettek minden terményt, nőket ejtettek túszul, sokakat összekötözve vetettek a tengerbe. A Közjóléti Bizottság 1793 végén a következő jelentést kapta a köztársasági Holocaustot végrehajtó Westermann tábornoktól: „Vendée nincs többé, polgártársak. Asszonyaival és gyermekeivel együtt a mi szabad kardunktól pusztult el. A parancsok értelmében a lovak patájával tiportattam el gyermekeiket, felkoncoltattam asszonyaikat, így nem szülhetnek többé gonosztevőket. Mindnyájukat kiirtottam. Az utakat tetemek borítják. Mi nem ejtünk foglyokat, a szabadság kenyerével kellene etetnünk őket, az irgalom azonban nem forradalmi dolog.” Nem bizony, hanem keresztény.

Szolzsenyicin, a Vendée-i felkelés kettőszázadik évfordulóján azt mondta, hogy hiábavaló a forradalmak próbálkozása, hogy az embert megváltoztassák, és erős párhuzamot vont a francia és a szovjet forradalom s ezek következményei között. Itt az idő, hogy számba vegyük azt is, hogy a Vendée hagyománya hol élt tovább! Mert bizony, ez ott volt a nyugat-magyarországi legitimista ellenforradalmárokkal (Lehár Antal, Sigray Antal, Pallavicini György) 1919-ben, amikor a „magyar Vendée-ben” vér nélkül állították helyre a rendet, és ott lobogott a falangistákkal együtt küzdő spanyol karlista királypárti requeték harcában is a vörösök ellen. De Vendée utat és példát mutat ma is – Vendée a miénk!

28 megjegyzés:

Parsifal írta...

A francia forradalom így Saint Just és Robespierre halála után a Thermidori Konventben folytatódott, majd következett Napóleon forradalmi császársága – 1917 bolsevizmusa viszont kihúzta 1991-ig.

Kis pontosítás szükségeltetik.
A bolsevizmus (marxizmus-leninizmus, III. Internacionálé platformja) produkált egyfajta "neobonapartizmust", amit sztálinizmusnak hívunk, amely visszavezette a cári egyenruhákat, egyfajta pszeudo-pánszláv attitűdöt adott a Szovjetuniónak ("szocializmus felépítése egy országban"), a "proletair internacionalizmus" "szocialista hazafisággal" ötvöződött.

Az orosz orthodoxiában gyökerező "Harmadik Róma" orthodox-szláv messianizmusa kifordított frankensteini tükör-torzót kapott a szovjet imperializmusban, sztálinizmusban, "Brezsnyev-doktrínában".

Ahogy a liberális-burzsoá "világforradalmat" (1789.) követte a liberális nacionalizmusok 1848-a, úgy követte 1917-et a "Nagy Honvédő Háború" és a "Hidegháború" szocialista nacionalizmusa, vagy ha így jobban tetszik, nemzeti szocializmusa (Juse-elv Észak-Koreában, "júliusi tézisek" a hetvenes évek Romániájában, "antikolonista ugrás a feudalizmusból a szocializmusba" stb.)

Névtelen írta...

Szervusz Márton!

Csak néhány felszínkapirgálás:

Jelen pillanatban majd' szétvet az ideg és azon gondolkodom, hol vezessem le a feszültségemet. Jól esne most egy kellemes bolsizás vagy egy kiadós ordibálás akár így klaviatúrán keresztül is, de szorult belém némi empátia, ezért nem teszem. Félre ne érts, nem az írósod az oka, hanem egy velem ma megesett dolog. Dühít.
Erről szólt volna a bejegyzésem anno röviden. A harag rossz tanácsadó.

Más:

"a konzervativizmust a liberalizmus light colájának tartó jobboldali ember soha sem lehet dühös" - ezt most nem értem.

"szép csendesen vitatkozik és akkor is előzékenyen alulmarad"

Nézd, hülyéknek hiába érvelsz, mert csak a bunkósbotból értenek, de az értelmesebbje meghallgat. Ám ha egyből a bunkósbottal jössz, akkor bizony csak azok maradnak "beszélgetőpartnernek", akik maguk is bunkósbottal élnek.
Persze őket könnyen lezúzod a tudásoddal, de ez nem pálya. Remélem, ebben egyetértünk.
Tudom, a hazai pálya előnye megrészegíthet, de a konzervatoriumos írásaidra jövő kommentek bizony engem igazolnak.

Egyébként korrekt írás és a képek is tetszenek:)

Üdv

Névtelen írta...

nna mégeccör.

Egy kissé elkalandoztam.

"szép csendesen vitatkozik és akkor is előzékenyen alulmarad"

Van, akiben van belátás és van, akiben nincsen. Az előzékenység pedig az úriemberek erénye.

No, megyek kiszellőztetni a fejem.

Parsifal írta...

Nem akarok Márton barátom fogadatlan prókátora lenni, de mégis azzá kell lennem, bár nem szorul reá.

Mártont annyi idős korától ismerem, mint amennyi te vagy most, „kurucz bregadáros” barátunk. Mártonban kezdettől fogva szimpatikus volt számomra nyíltsága, amely nem naív, petyhüdt, liberális infantilizmusból fakadt, hanem férfias dinamizmusból. Nem lacafacázik, nem zugbölcsész, pedig hamarosan a történelemtudományok doktora lészen.

Korunkra jellemző a hamis értelemben fölfogott tolerancia, feminin ingernélküliség, „elhatárolósdi”, gerinctelen kihátrálás, magyarázkodás. Márton nem magyarázkodik, cselekszik. Nem eszementen, nem bohózat-szerűen, nem operett-módi alakban…

Nem azt mondja, most azonnal fegyverbe, és aztán este mindenki megy haza a macihoz…Nem korunk posztmodern „forradalmárainak” őrültmagyarkodó bohózatához akar csatlakozni.

Azt akarja mondani, bárányok vagyunk nem birkák. Őszinték, de nem naívan hülyék.

Mártonból nem az elfojtásból (repressio) eredő frusztráció tört föl, mint az alkotásképtelen vandálok esetében, hanem az a férfiúi őserő, mely mint a vihar eltakarítja a szemetet, hogy utat adjon a Fénynek. Nem foglya megfeleléskényszerek hálózatának.

Márton a 'noble art of self-defence' arisztokratikus harci-táncában, ököl-vívásában veri szét a kocsmai bunyósokat. Utána megtörli kezét, és rendel egy pohár konyakot. Nem ujjacskát emelgetve nyafog, hogy 'ajajjaj, tiltakozom, ehhez nincs joga, miért ütött meg...'

Névtelen írta...

kedves Parsifal,

Azt hiszem, félreérjük egymást. Mindketten egy adott mentalitást, hozzáállást kérünk számon Rajta. Olyant, ami csak mi képzelünk bele.

>tolerancia, feminin ingernélküliség, „elhatárolósdi”, gerinctelen kihátrálás,<

Nna, kis részebn a tolerancia-polkorrektség mételye miatt ment fel egy kissé a vérnyomásom ma...

>Azt akarja mondani, bárányok vagyunk nem birkák. Őszinték, de nem naívan hülyék.<
T/1 (mi)=monarchisták? Ha igen, akkor akceptálva.

Nyafogni, kihátrálni én nem szoktam, de a 'fölösleges' dühkitöréseket se nagyon kedvelem.
Természetesen értem, mire akar utalni, ámbár a szavak félrevisznek.

Talán maradjunk ennyiben.

Parsifal írta...

Tisztelt "Czelder" úr,

1. Nem beszéltem önről. Azt mondtam, 'mi nem' Márton, valamint, hogy mi szimpatikus benne.
2. Márton nem tett 'fölölsleges dühkitörést'... (Bár lehet, hogy én értettem félre önt, és nem rá értette a szókapcsolatot...)
3. Valószínűleg más vérmérsékletű ön mint ő, ezért más érzelmi konnotációt kapcsol egyes szavakhoz, stílushoz. Ebből adódhatnak a félreértések. Ezért is javallottam személyes találkozást. (Nincs bennt 'közös társaságunkban', universitasunkon?)

Névtelen írta...

Kedves Parsifal,

Tudom, hogy nem beszélt rólam. Én beszéltem magamról, mivel Márton egyéniségéről nem tudok nyilatkozni.

A "fölösleges dühkitörés" szókapcsolatot szándékosan tettem egyszeres idézőjelbe ('...'). (hiába no, karakterekben nem tudom magam' elég jól kifejezni)

A vérmérsékletem valóban eltér Mártonétól és az Önétől.

Közös társaság az egyetemen? Mire kellene gondolnom?

És kérem, ne tegye idézőjelbe a nevemet, hiszen én is Parsifal néven szólítom meg Önt idézőjel nélkül!

Gondoljon arra, hogy nem vagyok kuruc:)

Névtelen írta...

Már megint ezek a hosszú kommentek... :)

Névtelen írta...

A poszt értelme a Vendée-i felkelés dicsőségének és mai energiáinak felszabadítása volt.

Sajnálom, ha sokan vélik úgy, hogy a konzervativizmus az valami lassabb liberalizmus és nem a kontinentális ellenforradalmakból származik.
A düh, a harc, a küzdelem, az áldozat és a heroizmus ugyanúgy a konzervativizmus része lehet, mint a mérséklet és az esztétikai érzék. A konzervativizmus reakciós, ellenforradalmi rétegéhez pedig az előbbi értékek szervesen hozzátartoznak.

Parsifal hozzászólását köszönöm, de azt hiszem méltatlan vagyok a szavaira. Én örülnék a legjobban, ha ezt a wagneri heroizmust meg tudnám közelíteni.

Névtelen írta...

"Pedig, ugye, magát jól viselő és a konzervativizmust a liberalizmus light colájának tartó jobboldali ember soha sem lehet dühös, mindig szép csendesen vitatkozik és akkor is előzékenyen alulmarad."


Szerintem pedig ez egy zseniális meglátás és megfogalmazás. Undorodom ettől a Konzervatóriumos, Reakciós bagázstól, és ez egy kitűnő és szalonképes megfogalmazása annak, hogy miért! Az egész írás nagyon korrekt, gratulálok Mártonnak!

Ezt viszont nem bonyolítanám ennyire:


"Egy konzervatív forradalomra, vagy még bonyolultabban: egy forradalmi erejű ellenforradalomra, vagy ellenforradalmi tartalmú forradalomra van szükség."
Mivel minden forradalmat eredendően rossznak tartok, a pozitív irányú változások "forradalmi" jelzővel illetését pedig a marxista történetíráson szocializálódottak rossz beidegződésének, ezért meglátásom szerint egészen egyszerűen ellenforradalomnak kell neveznünk azt a restaurációs folyamatot, amelyet kívánatosnak tartunk.

Ultrajobber írta...

Dühös?
Itt már nem puszta dühről van szó,már régen nem.
Látjátok Ti,hogy mit tettek az Én gyönyörű szép hazámmal ezek???
Föl tudjátok ti ezt a pusztítást fogni???
Az emberben sír a lélek,ha csak szétnéz a pusztulás láttán!
Nem tudok szóhoz jutni,mert amit mondanom kéne,ahhoz együtt kellene érezzen a szívünk,ha még van olyan.
Már 2 éve fegyverrel kellett volna elűzni az országot megbecstelenítő rablóbandát.
Mikor a Törvényes király arra nem képes, hogy elítélje ezeket a szemeteket,az állítólagos parlamenti ellenzék ül és hallgat, mint a kuka,az emberek a megélhetésükért DOLGOZNÁNAK, és még mindig, még mindig nem történik semmi,csak korrupciós ügyek derülnek ki nyakra-főre, akkor az ember már jóval több dühösnél.Jóval több.

Névtelen írta...

"Mikor a Törvényes király arra nem képes, hogy elítélje ezeket a szemeteket"

Mert jobb,ha nem szól semmit. Szép is lenne,ha szólna,legalább a te szemedben,de őt ma lecsuknák,elitélnék ezért.

Ráadásul jelenleg nem is törvényes király,de mégis az a régi törvények szerint,de ha úgy nézzük azok nem régi törvények,ha ma is hatályban lévő törvényeknek tekintjük őket,viszont a másik oldalról nézve régi törvények,mivel köztársaság van. De mivel a köztársaság nem törvényes,így tényleg ő a törvényes király,de ő sem értené meg amit most leírtam :)))

Parsifal írta...

A közjogi helyzetünk a következő:

1. Az örök isteni törvényt (lex divina aeterna) tükröző természeti törvény (lex naturlais) szerint van törvényes (legitim) uralkodónk, II. Ottó örökös király.

2. A természeti törvényt tükröző tételekben kifejeződő történeti és szerves közjogi konstitúciónk ("alkotmány") értelmében is van törvényes uralkodónk, II. Ottó örökös király. Az 1921-es thrónfosztás teljesen törvénytelen volt és mai is az a tételes és hatályos törvények szerint (lex normativa), a II. köztársaság és a többi, utána következő közjogi konstrukció is az. Az igaz, hogy az egyik 1791-es törvény szerint fél éven belül meg kell koronáztatnia magát az örökös királynak, különben interregnum áll be, és határozatai semmisek, azonban "vis maior" miatt nem tudott 1922. óta mindezidáig ez megtörténni.

3. Az illegitim erő jóvoltából 'de facto' nincsen uralmon a törvényes (legitim) uralkodónk.

Összegezve:

1. Természetjogi (jogi objektivizmus) nézőpontból tekintve közjogilag van uralkodónk.

2. Jogpozitivista (jogi normatív) nézőpontból tekintve közjogilag van uralkodónk.

3. Jogszociológiai (jogi szubjektivizmus) nézőpontból tekintve közjogilag nincs uralkodónk.

Névtelen írta...

Konzervatóriu? Liberatórium! Reakció? LibERakció! Nem hiszem, hogy ott megtalálható volna igaz konzervatívizmus. Csak konzervatív light cola. Láttam, hogy Békés Márton is ír oda, de azok üdítő kivételek.

Ultrajobber írta...

Parsifal,köszönöm a felvilágosítást.
Én mégis gyakorlati szemszögből nézem a dolgot:Egy igazi király, aki tudatában van Isten, és népe előtti felelősségének,annak valamit mégis tennie kellett volna.
Legfeljebb kimenekül a pribékek elől Spanyolországba,vagy a Vatikánba,ha arra kerül sor.
De legalábbis komoly kritikát, és intést fogalmazhatott volna meg a Magyar Részvénytársaság jelenlegi vezérigazgatója ellen.
Szó nélkül hagyni, hogy lekurvázzák az Országot,én komolyan eltévedek, és nem tudom, hol járok.Azér' szerintem ez má' mégiscsak sokk.
Bíboros prímás Urunk sem szólt semmit rá,-lehet, hogy Ő is helyesli a kifejezést?
Agyrém, ami most van.
Elfelejthetjük-e ezeket?
Mégsincs király, ha nem mondja:UTÁNAM, ELŐRE!

Ultrajobber írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gabrilo írta...

albert,

"Undorodom ettől a Konzervatóriumos, Reakciós bagázstól, és ez egy kitűnő és szalonképes megfogalmazása annak, hogy miért! Az egész írás nagyon korrekt, gratulálok Mártonnak!
"

Már csak azért is, mert Márton szerzője a Konzervatóriumnak. Helómi:)))

Névtelen írta...

(PHJ: Az írást, amit küldtem, meg kaptad? A Ferenc Józsefről szólóra gondolok.)

Névtelen írta...

gabrilo,

azt azért te sem tagadhatod, hogy a konzervatorium erősen fel lett duzzasztva.
Az, hogy van ott néhány értékes ember, még nem menti ki a maradékot.

Üdv:

Czelder

Névtelen írta...

A Konzervatóriumnak és Reakciónak vannak olyan megnyilvánulásai, amelyek a Fidesznek is balra lenne. Látens-konzervativok. A monarchizmus meg távol áll onnan,de nagyon.

Parsifal írta...

Személyes benyomásom a szerzőről:

Békés „Kombattáns” Márton – kit én láttam el eme ’cognomen’-nel, mely ’terminus technicus’-t oly szívesen használ ő úgy pennával mint nyelvvel, s mely családi nevével antinómiában együtthangozván oly szívet melengetően hangzik – barátom cikkének záró sorai szolíd, amolyan gentleman-stílű egészséges lokálpatriotizmust sugallnak számomra, mindenféle represszióból származó frusztráció, és abból kinövő, „őrültmagyarkodó” kompenzáció pótcselekvő hybris-e nélkül.

Mint törzsökös – a magyar ethnoszhoz genuin tartozó evangélikusság egyedül a Rába mentén él, míg a többi magyar identitású evangélikus horvát, szlovén, német gyökerű zömében –, Vindobona városával s városáért viaskodó vindus vazsi vitézek sarja, nevében hordozza a megtisztulást hozó vandálok vérét, akik a romantiást nem lerombolni, hanem megtisztítani jöttek. Hasonlóan a szombathelyi Szent Mártonhoz, aki mint harcos legionárius, a „pannonitas” békét őrző, Európa s Magyarság, Nyugat s Kelet, royalizmus s hazafiság között keresztre feszülő archétípusa, aki horizontális harca után megvívta a mennyei koszorút mint vertikálisan az ég s föld között „hidat verő s szentté tevő” (pontifex sacerdos) Szent.

(Félreértések elkerülése végett ez még nem Márton 'apotheósis'-a, csupán intuitív szóba testesült, szívből szakadó gondolatok...)

Névtelen írta...

kedves gabrilo,

majd ha ez az írása is lejön a konzervatóriumon, akkor újból megfontolom a dolgot. addig mélán undorodom tovább :)

Ultrajobber írta...

Valami baj van a bloggal.

Eltűnt a karlista cikk, úgy, ahogy van.

Vagy csak az én gépem rossz, más nem ezt látja?

Meg, egy ideje csak úgy simán engedte kitenni a kommenteket, de azt hittem, a Szerkesztő Úr engedélyezte.

Most akkor mi van?

Ultrajobber írta...

Firefoxon tökéletes.
Köszi a segítséget.

Névtelen írta...

Chrome-on jelentem eltűnt a karlista cikk, Márton cikke (ez :)) van legfölül, a címe és az illusztráció viszont erősen kapcsolódik okt. 15-höz :)

Per Spegulo írta...

Kedves Márton!

Számomra a francia forradalom negatív csúcspontját Charlotte Corday kivégzése jelenti 1793 július 13-án, ami csak megelőzte a királynő október 16-i kivégzését.
Az a jelenet, amikor az egyik bámészkodó "kötőnő" felugrott a vérpadra és a lándzsája hegyével megvizsgálta, hogy érintetlen volt-e Marat gyilkosa.
Ilyen állati kegyetlenséget, az ember isteni méltóságának semmibevételét legközelebb a bolsevik forradalomban és utána láthattunk, mondjuk Berija esetében. amikor a szexuális ösztön az emberi értelem fölé keveredett; s ezzel megnyilvánult, hogy a forradalom állatot teremtett az emberből.

Vigasztaló csak az, az elállatiasodás történetében, hogy Charlotte Corday-t kivégzése után, március 24-én a "veszetteket", április 5-én Danton és tettestársait, július 28-án pedig a legveszettebb elmebeteget (Nem a "Legmegvesztegethetetlenebbet") Robespierre-t is kivégezték.

Egy forradalom, ami emberi méltóságról beszélt, a sorozatban kivégzettek holttesteit az egyik párizsi temető melletti hevenyészett gödrökbe, tömegsírokba földelte el.
Marie Antoinette csontjait mai napig sem találják. XVII. Lajosról meg ne is beszéljünk! Egy gyermek lett a rendszer támadásának céltáblája, mert a puszta léte is folyamatos felkiáltójel, élő bűntudat gerjesztő volt.
A mai franciák becsületére legyen mondva, hogy a tömegsír területét nem hasznosították.

Per Spegulo írta...

Bocsánatot kérek: nem királynő, helyesen királyné. Túl közel vannak a billentyűk, sajnos elírtam.

tofalvip írta...

Felesleges ezt ennyire túlbonyolítani.
Az aljasságnak volt egy kontinuitása.
Maga Marx és Engels, meg a többi felforgató (Petőfit is beleértve), elismeri, hogy tanulmányozták a francia forradalom tapasztalatait, majd később ugyanez megtették a Párizsi Kommün esetében is. Tehát 1917 októberének már kész tervvel futottak neki.