2009. júl. 22.

Létezik-e konzervatív Machtpolitik? - II. rész + Regnum TV

Tinku Balázs folytatja a konzervatív Machtpolitik (erőpolitika) problematikájával foglalkozó gondolatainak a közlését anyaportálunkon, a Regnum!-on. Itt lehet elolvasni a második részt, kedvcsináló alább, kommentelni itt és odaát is lehet.

"Bismarck a korábbi orosz fiókállami létből Európa legerősebb nemzetállamává tette az egykori Porosz Királyságot. Az 1870-es években még mind német, mind olasz, mind OMM (Osztrák-Magyar Monarchia) területen az úgymond nemzeti liberálisok (olasz területen a Destra Storica – a Történelmi Jobb néven) voltak hatalmon, akik már nemzeti (nacionális) célokat, társadalmi problémák kezelését tették elérendővé. Az OMM német és olasz külpolitikai bástyáit elveszítve a Balkán felé aktivizálódott, ahol immár nyíltan, érdekei miatt is szembekerült Oroszországgal. Azzal az Oroszországgal, ahol ez a (nevezzük így) társadalmi kompromisszum (nem keverendő össze Rousseau kreálmányával!) nem ment végbe. Az új európai politikai elitben (a franciát és részben a brittet leszámítva) még mindig arisztokrata túlsúly volt, ám ők még a „régi” iskola neveltjeiként szerezték tapasztalataikat a korábbi uralkodói udvarokban. Nem voltak romlottak és kifejezetten tehetséges és elhivatott államférfiak voltak. Az OMM sajnos ezen a téren is megfizette annak az árát, hogy az 1850-es években az uralkodó olyan szűklátókörűen válogatta meg bizalmasait. Az államközi versengés más szövetségek keretei közt zajlott, nem dinasztikus úton."

E mellett örömmel jelentjük, hogy megszületett a Regnum! TV első adása is! A kicsi jól van, sokat kell még ennie, de életerősnek látszik és reméljük, hogy népszerű is lesz. Az adásokért hála a "szülőnek"; Chubakkának.



I. RÉSZ



II. RÉSZ

6 megjegyzés:

KB írta...

A sas szimbóluma:
http://www.geocities.com/capitolhill/1715/sas.html

Per Spegulo írta...

Minden tiszteletem Evolajé (bár nem szorul rá az én elismerésemre, anélkül is fantasztikus gondolkodó),de úgy gondolom kihagyta az elemzéséből a hunokat, az 'avarokat' és a magyarokat - akik ugye a besorolása szerint 'barbár' népek.

Azt hiszem, inkább a római eredetre és a germánok általi tovább használatra helyezi ebben az írásában a hangsúlyt.

Hát, igen! Ez a téma kimeríthetetlen és nem 14 perc, de 140 is kevés lenne a tisztességes kifejtéséhez.

Névtelen írta...

Ösztökélő komment a Regnumon.
Az Evola-féle futóbolond fasiszták éltetése pedig nem hinném, hogy jót tesz a blognak.

TB

Névtelen írta...

Én úgy tudom, hogy kezdetben semmi baja nem volt a fasizmussal, csak a hülye vallásellenes (mfa?) írásai miatt hamar kiutálták.
De az tuti, hogy nem volt normális az ipse. Tiszta TGM, csak olaszban.

TB

KB írta...

Azért jellemző, hogy Evolát a fasiszták nem szerették, mert nem volt eléggé fasiszta, a demokraták meg azért nem szerették, mert fasiszta volt.

Per Spegulo írta...

És KB ez mai napig így is van.

TB. Evola-féle futóbolond fasiszták? Összesen melyik könyvébe olvasott bele hány oldalt vagy csak a wikipédiából merítette az ihletét magvas véleményéhez? Egy blognak az agyi szájzár tesz a legkevésbé jót, már hogy én is általános érvényű, feloldhatatlan képzavarokkal manipuláljak. A Regnumon nem lehet történelemről, elvekről, elméletekről beszélni. Ki mondja ezt és akkor miről lehet? És hány forintos illetéket kell fizetni a véleményszabadság iránti alázatos kérelmemre és kinek? TGM-nek? Önnek TB? És hány tanút kell vinnem igazolandó, hogy nem vagyok náci? És hány ember egybehangzó állítása igazolja teljes bizonyossággal, hogy akasztásra érett fasiszta vagyok?

Evola elérte halálára, hogy mindenki beszél róla, de nagyon kevesen olvasták vagy mélyedtek el az írásaiban. Mint Eszterházy. Mindenki utálja/isteníti, de Pozsonyi Ádám után szabadon, én sem ismerek senkit, aki egyetlen könyvét is végigolvasta volna.

Egy ember nem lehet fasiszta, legfeljebb a nézetei. És a nézetei mindenkinek változhatnak, nem mondom, hogy fejlődhetnek, mert a filozófusok mindig ugyanazokról a kérdésekről beszélnek, csak hol ezt veszik előre, hol azt, s mert ilyen az élet, ilyen az idő és ilyen az ember. Változik, ritkán fejlődik. 38-ban még Hitlert is megválasztotta a Time az év emberének, hogy utána 39-ben Sztálin, 71-ben Nixon, 78-ban Teng Hsziao-ping, 79-ben Khomeini, 83-ban Anropov (emlékszünk még rá?) legyen a nyertes. Ma is megválasztanánk őket?

Sokan meglepődnének, ha elkezdené valaki felsorolni azokat akik tapsoltak a Marcia su Roma-nak. Ezek közül voltak akik Mussolini leváltásáig a nagytanácsban maradtak és voltak, akik hamarabb kitáncoltak a mozgalmából.

Ne hallgassunk rádiót, csak mert Marconi Mussolini egyik leglelkesebb híve volt? Nem jó rendező Eisenstein csak mert a legfelsőbb bolsevik vezetés megrendelésére készítette el a Téli Palotás filmjét (Október?)? A Patyomkin páncélos? A Rettegett Iván? A jégmezők lovagja? De Leni Riefenstahl Az Akarat diadala sem művészet, csak mert a pártnapokról szól és végig menetelnek a filmben? A Berlini Olimpia francia érmeit is visszavonjuk, mert karlendítéssel vették át az érmüket a dobogón?

Akkor Capa sem fotóművész, Hemingway sem író, Picasso sem festőművész, és Chaplin sem színész, Yves Montand-nak sem volt hangja; sőt senki sem ért semmit, aki valamikor valami jót vagy rosszat mondott valakiről, akiről a történelem később bebizonyította, hogy nem voltak jó emberek. Miközben nincs semmi, ami gyorsabban változik, mint a változhatatlan múlt.

Annyi hasonlóság van TGM és JE között, mint a fáraók és a Som Lajos között. De Som Lajost legalább élvezhető volt.