2010. szept. 2.

"Mindenképpen meg kell beszélni az államformát" - Boross Péter felvetette az államformaváltás kérdését

Boross Péter annak a hat szaktekintélynek az egyike a jelenlegi - sajnos még mindig kevésbé átlátható - alkotmányozási folyamatban, akire királyságpártiként reménnyel tekintettünk. Ez a remény - az első körben legalábbis - nem volt hiú ábránd szerencsére, hiszen a volt miniszterelnök vetette fel először a Heti Válaszban - ahogyan mondta "hite szerint" - az államformaváltást is, az alkotmányozási folyamat kapcsán, ahol a királyságra való visszatérést jelölte meg. Az elejtett mondat a baloldalon felhördülést keltett azonban ezzel Boross szerencsére nem sokat törődve az államformaváltás lehetőségét megerősítette és jobban kifejtette a Gazdasági Rádióban nem is olyan régen. Az interjúban - amelyet mindenképpen meghallgatásra ajánlunk itt - Boross Péter több olyan fontos problémát és lényeges közjogi-politikai lehetőséget is érintett, amelyek teret nyithatnak egy értelmes párbeszédnek a királyság számára.

Ötletszerűen kiragadva az interjúból csak néhány gondolatot; jelentős, hogy a királyság alternatíváját nyitva tartja vagy éppen most nyitja ki Boross egy politikai-társadalmi térben ("Bátran végig kell járni, hogy mi az ország érdeke, hiszen a szörnyű szellemi befolyás az elmúlt fél évszázadban sok mindent elfedett", "Az embereket fel kell világosítani... ", Amerre a szovjet csapatok jöttek ott elsöpörték az államformát [... ] nálunk ez egy ezer éves alkotás eredménye volt.") és ez nála - a szerintünk is nagyon fontos - politikai akarattal párosul ("Elég nagy hangsúlyt kapott az, hogy fel kellene szakítani azt a sötét leplet, amelyet az elmúlt évtizedek borítottak ránk..." - mondta a jelenlegi miniszterelnökkel, Orbán Viktorral kapcsolatos megbeszéléseire hivatkozva) és egy kicsit konkrétabban is az államformaváltás t megvitathatónak tartja ("A dilemmát fel kell vetni és politikai döntést kell hozni.").

E mellett azonban az interjúban elhangzik, hogy "Magyarország államformája azonban a köztársaság és az is marad..." és ahogyan korábban is elmondta már, nem tartja szükségszerű az államformaváltásig elmenni most azonnal. Vitathatónak tartjuk azt az itteni kijelentését, hogy "a magyar közjog 500 éves hagyomány, így pótolni tudja a király személyét", hiszen az apostoli magyar király a magyar közjog szerves része, hovatovább annak a "feje". Boros Péter által hivatkozott kormányzósági intézmény Hunyadi János idején is csak egy átmeneti megoldás volt. Ha azonban Boross Péter a kormányzóságot, mint ötletet vetette fel, akkor az remek és egyezik is az államformaváltás reális forgatókönyvével is, hiszen az első lépés a kormányzóválasztás lenne, de már a királyság államformájában. A volt miniszterelnök, aki annak idején részt vett Horthy Miklós kormányzó temetésén is, dacolva a politikai felhangokkal, reméljük, hogy erre (is) gondolt, amikor azt mondta, hogy a magyar nemzet esetében korábban "a nemzet és a király egyesült a [Szent] koronában".

Akárhogyan is Boross Péter politikai megnyilatkozását üdvözöljük és reméljük, hogy lesz ereje és bátorsága legalább az általa felvetett módon, amelyben a nyilvánosságnak nagy szerepet szán, annak nyomatékot is szerezni. Egyszer talán úgy emlékezhetünk erre a megnyilatkozásra, hogy "a Boross interjú", hogyha az államformaváltás lépcsőire tekintünk vissza.

Ki tudja?

21 megjegyzés:

Névtelen írta...

Számomra felfoghatatlan, hogy miután kimondtuk a kommunizmusról hogy nemzetromboló idegen diktatúra volt, reprezentánsai Kun Béla, Rákosi, Kádár és társai a nácikhoz hasonló politikai és emberiség elleni bűnöket követtek el. Miért ragaszkodunk az egyértelműen az ő akaratukra visszavezethető köztársasághoz, amiről soha minket meg nem kérdeztek? És egyébként is csak a kommunista hatalomátvétel szükséges első lépésének szánták.
A köztársasági államforma a kommunizmus nyakunkon maradt dicstelen és a magyar hagyományoktól idegen emléke.


A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.
Lelje népe boldogságán
Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
Szent fejét!
Vörösmarty

Sir Fidelius

Névtelen írta...

Tisztelettel kérdem, ha megváltozna az államforma, csupán ettől mi változna meg?

A "kóshervatív" Hóbagoly Boross Péter, és a "liberális" Gerő András B'nai B'rith vezető és a többi szabadkőműves királysága jönne el? (Reformátorok Társasága = MDF; Szabadság és Egyenlőség Társasága = SZDSZ; figyelem! le akarják nyúlni a "királyságot" is, csak szépen levakolva azt az ő képmásukra.) Olyan mint Spanyolországban, ahol aláírja a király a homo-törvényt, a bevándorlási törvényt stb?

Vagy olyat, amely a zsidókat emancipálja, elismeri a válást, polgári házasságot, mint az 1867 és 1918 között fennállt liberális kormányzás, aminek egyenes következménye lett 1918/19? Hiába volt alaki jogilag minden tökéletes, úgy jártunk azzal a rendszerrel, mint Württenberg a zsidó Süss-el. A király a hagyományok elleni kis klikk játékszere lett, aminek csupán utolsó felvonása volt magának a királyságnak a megszűnése.

A "legkegyelmesebb király" hogyan hagyhatta jóvá azt, hogy Magyarországon nyíltan működjön szabadkőművesség? Hogyan írhatta alá a zsidók emancipációját, a polgári házasságot és válást?

Félre ne értsenek, én is királyságpárti vagyok, sőt a tételes jog értelmében a Habsburg-Lotharingiai-ház legitim jogfolytonosságát elismerem.

Azonban a formaváltás tartalomváltás nélkül olyan, mint a buzeránsokat elismerő EU alkotmányba "Isten" nevét beletenni.

Jobb, hogy nem került bele...

Előbb respiritualizáció, amiből világosan következik az államforma váltása.

A FIDESZ is ugyanúgy a nemzetközi szabadkőművesség és pénzügyi manipuláció kiszolgálója mint az MSZP, csak nemzetire mázolva. Csupán a hasznos hülyék dőlnek be szirénhangjaiknak (királyságot, erkölcsiséget stb.).

Válaszaikat előre is köszönöm!

Egy katolikus keresztény monarchista.

Arma Gedeon írta...

Szerintem a royalista vágyak beteljesülése közeledik, de nem igazán a habsburg-Lotharingiai dinasztia esélyes:

http://olajcsucs.blogspot.com/2010/09/i-viktor-maganhadseregenek-megalakulasa.html

"I Viktor magánhadseregének megalakulása mérföldkő a királysághoz vezető úton"

Arma Gedeon írta...

Bocs, lehet, hogy én vettem túl komolyan ezt a fórumot...

Mi értelme nagy elméletekről vitázni és közben nem törődni a ténylegesen zajló folyamatokkal?

Az én elemzésem azt a TÉNYT tartalmazza, hogy OV látványosan elmulasztja a lezüllesztett Honvédség helyreálljtását, miközben láthatóan teljes gőzzel elkezdi egy komoly véderő felálljtását Terrorrelhárító akármi néven, de szigorúan hozzá hű emberek alatt. Tehát megkerüli a demokratikus intézményrendszert, eljelentékteleníti a honvédelmi tárcát egy bábbal az élen és sose látott hatalmat helyez a belügyi tárca élére állított zűrös multú vezető kezébe.

Az természetesen nem tény, hogy végül megkoronáztatja-e magát formálisan, de hogy egyeduralomra tör az összeomló globalizáció korában, azt már csak a vak nem látja.
Ez nem összeesküvéselmélet.

Arma Gedeon írta...

És Boross Péter természetesen jól tudja, vagy szimatolja, mi zajlik OV fejében és milyen tervet hajt végre, ezt igyekszik kiszolgálni a királyság emlegetésével és a hatalomközpontosítást szolgáló más alkotmánymódosítási ötleteivel.

OV is tudja, miért pont őt kérte fel, talán adott neki instrukciókat is, hogy ne sötétben tapogatózzon.

Egy királyságpárti blogon ezt észre kellene venni. Történelmi időkben élünk, de a Habsburgok nem értek el kétharmadot és nem került a kezükbe minden hatalmi pozjció...
Itt más lesz a Király.

Arma Gedeon írta...

Persze, ez az apostoli izé mindig írott malaszt volt, az uralkodáshoz hatalom, erő kellett. Legitimáció aztán "került".
Lásd a Mária Terézia számára Lengyelország felosztása után a jogászai által előkotort "jogalap", hogy ő ott "Galícia és Lodoméria Királynője".
OV is a hatalomszerzés gyakorlatias oldalára koncentrál és tehetségesen csinálja, hogy "demokrata" lenne, azt enyhén szólva nekem a tények nem támasztják alá. Mért is lenne, korunk összeomlásában a "demokraták" mafla idióták, kb. Károlyi Mihály szintjén, bár ő más is volt.
Viszont OV-t láthatóan régóta vonzza a Korona, és a dolog népszerű jelkép voltára építhetné legitimációját, elfogadottságát.

Az elméleti jogászi-filozófiai dolgokhoz nem értek és nem köt le, de a Király-kodás lényegéhez több köze van annak, ami a szemünk láttára zajlik
A Stefan Heym-féle "Dávid király krónikája" értelmében...

Nobilis írta...

"ami fura volna egy demokratátától"

OV,már annyira demokrata manapság ,mint én. Azonban ahhoz mindenképpen gyenge (még "magánhadsereg révén is),hogy önkényuralmi rendszert vezessen be.Bármit tervez,inkább csak egy erős elnöki rendszer képében jelenne meg ( kézi vezérlésű rendszerben,mint most az orosz vagy rosszabb esetben,mint a fehérorosz)

Azért nem is olyan régen Gyurcsánnyal,meg mindenféle diktatúrával/rezsimmel (politikusokhoz tartozó őrző-védőkkel) ment ebben az országban a riogatás,ami elég demagóg volt akkor is,most is.

Stami írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Stami írta...

Tisztelt Uraim!
Véleményem szerint, az Haza olyan erkölcsi szinten van, ahonnan nagyon nehéz lesz felállni. A jelenlegi kormányzat sem lesz konzervatívabb , mint az előző. Legfeljebb konzervatív módon (nem jön rá senki), nem pofátlanul fogják szétlopni az országot. Az előző hozzászólások kapcsán alább egy link:

http://kuruc.info/r/26/59917/

Igen. A hírportál teljes mértékben kifogásolható. Azonban a fotók magukért beszélnek.Kérem ne azt nézzék, hol jelent meg, hanem a lényegét a dolognak. Tisztelt Urak, azt mérlegeljék, hogy egy ilyen párt, vajon milyen államformaváltásról, és Alkotmányról beszél. Én nem várok semmi jót. De ne legyen igazam.
Isten óvja a Monarchiát!

Reina Nicolasa írta...

Tisztelt Urak!

Mire megyünk azzal, hogy királyság lesz, ha ugyanaz a szellem uralkodik azon a két területen, amely a mai ember gondolkodását kialakítja: a médiában és az oktatásban?

Katolikus és magyar lelkű emberekre van szükség, leginkább ezen a két területen! Alulról is lehet, és onnan is kell építkezni. Nem feltétlen (csak) politikailag -- hanem főképp szellemileg! Tanulni, tanítani, írni, közölni, tájékoztatni, családot alapítani, nevelni! Ebben a szellemben! Folytatni kell Prohászka Ottokár és Bangha Béla SJ munkáját.

Stami írta...

Egyetértek Reina Nicolasa minden egyes mondatával.
Prohászka, Bangha, Mindszenthy, Tormay nyomdokain a szellemi bástyát kell erősíteni. A politika mocskos dolog. A jellemtelenség ma sikk.

Reina Nicolasa írta...

Kedves PHJ!

Akkor egy pap se prédikáljon nekem a családról, mert saját családja nincs. Sienai Szent Katalin meg Szent Brigitta is mit pattogott? És Szent Johanna vajon elvégezte-e a Ludovikát?

Ne gondolja, hogy méltónak tartom magam hozzájuk, de ez nem érv szerintem. Legfeljebb unszimpatikus lehet, hogy én, egy diák, egy hajadon beszélek. De az Úr is megmondta, hogy a kicsinyeket használja fel, hogy megalázza a nagyokat.

Ismeretekre nemcsak a gyakorlat, de mások tapasztalata és a logika útján is juthatunk.

Reina Nicolasa írta...

A politika pedig a jelen formájában mocskos.

És miért itt vitázunk a KKS-en fellelhető bejegyzéseimről?

Reina Nicolasa írta...

Persze, hogy nem tudja.

Nos én is azt mondom, a gyakorlat a fontos, nem tudom, ezzel mi a probléma. A pap biztos, hogy az Egyház álláspontját mondja? Én meg biztos, hogy nem? És a nem klerikusok is Krisztus teste. Az egész Egyház az.

Nem a térrel van a baj, hanem az íratlan szabályokkal, amiket igenis NEM szabad betartani. PC és társai.

Alan Breck Stewart írta...

Szóval nehéz a monarhistának a dolga.
Nem elég a történelmet, az alkotmányjogot ismerni, kell még skolasztikus, általános és vallásfilozófiai, teológiai ismeret. Politológia sem árt, de a legfontosabb demokráciában a marketing, erre kéne inkább gyúrni. Mert bevallom őszintén semmit sem értettem az elöbbiekből. :-)

Reina Nicolasa írta...

Kedves PHJ!

Legalább bevallja. Köszönöm.

Fóris Béla írta...

Kedves Reina Nicolasa!

Isten harcosa, az Orleansi szűz a kedvenc szentem. Kedvenc filmem a Szent Johanna Leelee Sobieski-vel. Azt hiszem, hogy több száz évig a katolikus papság azért tartotta boszorkánynak, mert érezték, hogy az egyszerű parasztlány olyan közel volt Istenhez, ahová ők képtelenek voltak eljutni.
Sajnos az a véleményem, ha ma születne egy magyar Szent Johanna (amire nagy szükségünk lenne), akkor elmegyógyintézetbe zárnák, vagy autóbalesetben meghalna. Tudom önnek ajánlani Mark Twain regényét Jeane d'Arc-ról, amely az egyik kedvenc könyvem, olvastam magyarul és angolul is.
Egyébként száz százalékig egyetértek a hozzászólásával.
Üdvözlettel: Fóris Béla

Reina Nicolasa írta...

Tisztet Flóris Béla!

Köszönöm a könyvajánlást, el fogom olvasni!

Kedves PHJ!

Szerintem az a lényeg, hogy mindenki tegye meg, amit tud, meg amire lehetősége van, ne a sült galambot várjuk. Isten úgyis hozzáteszi a magáét, ha akarja! Lelkesnek, tehát Szentlelkesnek kell lenni. :)) Mindenkinek az életében történt legalább egy csoda: a megtérése. Ebből kiindulva bármi jót el tudok képzelni.

krampam írta...

>>E mellett azonban az interjúban elhangzik, hogy "Magyarország államformája azonban a köztársaság és az is marad..."<<

ezt most akkor nem értem. miről is beszélünk ezek után? vagy csak én vagyok a hülye, hogy nem esik le, mi van? :)

Alan Breck Stewart írta...

@phj
"De a szellemi szint vagy színvonal szerintem inkább a világnézettől függ, amit nem könyvek bújása által lehet csak birtokolni/elsajátítani. "

Had pontosítsam ezt Széchenyivel és A Három nemzedékkel:

„A sötét jövendő pedig kizárólag csak azon feltétel alatt
mutatkozik bíborszínű távolban, ha a Magyarság közértelmesség
által fejlend ki tökéletesen. S minél mélyebben vizsgáltuk a haza
lakosit, ... annál tisztábban látszott előttünk, ami végre tökéletes meggyőzdéssé
lőn, hogy minden lehető előmenetelünk kirekesztőleg értelmességi súlyunk nagyobbításában,
s csinosodó nemzetiségünkben verhet tartós gyökeret;

A közértelmesség, Széchenyi szójárásában nem tisztán értelem és ész funkcióira vonatkozik,
hanem sokkal bővebb és mélyebb értelmű, az ember egész erkölcsi lényének
kiművelését jelenti.Széchenyi megköveteli, hogy mindenkinek
legyen ideje és tehetsége könyveket vásárolni s az „idő
és értelmesség józan lelkivel elhaladni", de mindez a közértelmesség
fogalmában csak mellékes helyet foglal el. A fő alkotó
elemek ott érzelem és erkölcs, melyek szét nem bontható egységben
pihennek, s velük szemben a hideg észnek csak alárendelt szerepe van.

Nobilis írta...

http://index.hu/belfold/2010/okvalasztas/kiralysagparti_jeloltekre_is_lehet_szavazni_oktober_3-an/