Verebek, méhek és a Bölcs Vezér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki mindenki másnál okosabb volt. Történt, hogy ez az ember egy hatalmas birodalom élére került, mert mások is ugyanezt gondolták róla, ezért vakon követték. Tanácsait megfogadták, ítéleteit elfogadták, haragjától féltek. Egy napon aztán, amikor ez az okos vezér a szántóföldeken sétált, azt látta, hogy a verebek ezrei lakmároznak a búzakalászokból, mely az ő népének termett. Mennyivel gazdagabb lenne népem, ha nem lennének ezek az átkozott verebek - gondolta. Napokig töprengett, hogyan segíthetne népén, hogyan űzhetné el ezeket a kártevőket birodalmából. Mivel mindenkinél okosabb volt, úgy döntött kiküldi népét a szántóföldekre, rétekre, erdőkbe, dombok, hegyek közé, folyó és patakpartokra. Kezükbe dobot, sípot és rossz fazekat ad, hogy azt addig üssék, míg az összes madár holtan le nem potyog az égből. Napokon, heteken keresztül tartott a zenebona, nem maradt madár az égen, tetemeik elborították az országot. A termést nem fosztogatták többé. Örült a nép és örült a bölcs vezér.

   

Teltek-múltak a napok és az ország minden szegletéből jelentették, hogy egyre több a sáska, cserebogár, és egyéb kártevő rovar. Már nem a madarak, hanem ezek a teremtmények rabolták el a termést a birodalom népétől. Letarolt szántók, gyümölcsösök romjai meredtek az égnek, amerre ezek a fosztogató siserehadak elvonultak. A bölcs vezér gondolkodóba esett. Ha nem lennének ezek az átkozott bogarak, népem gazdagabb lehetne bárkinél e földkerekségen. Napokon át gondolkodott, míg rájött a megoldásra. Gyáraiban vegyszereket kezdtek gyártani, ezeket népe boldogan vitte ki a szántóföldre. Heteken át nem csináltak mást, csak permeteztek, szórták a rovarirtót a földeken. Egy hónap elteltével néma csend borult a birodalomra, a madárcsicsergés után a rovarok zümmögése is megszűnt. Mindenki boldog volt, áldották a vezért a bölcsességéért. Már biztosak voltak benne, hogy elérkezett a földi paradicsom, a jólét, a fejlődés és a gazdagság.

Elmúlt egy év és újra panasztól volt hangos az ország. Meddőek voltak a gyümölcsfák, nem termett a zöldség, elkezdtek fogyni a virágok. - Hogyan lehet ez? - kérdezte a Bölcs Vezér. - Elpusztultak a kártevőkkel együtt a méhek is, nincs már aki beporozza a birodalom virágait, gyümölcsfáit! - hangzott a válasz a főldművesektől. Napokon át gondolkodott a Bölcs Vezér, törte a fejét, hogyan segíthetné népét ki ebből a bajból. Álmatlan éjszakákon át csak gondolkodott, tervezett és mérlegelt. Ha megszüntetjük a permetezést visszajönnet a kártevők, ha visszajönnek a kártevők népem elszegényedik! Nincs más lehetőség a népemnek ezentúl maguknak kell beporozniuk a fákat! - és így is lett. Azóta Kínában minden tavasszal gyűjtik az emberek a virágport, tasakokba adagolják és elszállítják a birodalom legtávolabbi szegletébe. Virágzáskor kirajzik a nép, apró ecsetekkel, melyet virágporba mártanak és kezdetét veszi a beporzás. És ez így megy évről-évre, tavaszról-tavaszra. A madárcsicsergéstől és bogárzúgástól megfosztott országban a földművesek azóta is szegények.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi járjon utána vagy nézze meg ezt a filmet!