Köszönet a kommunista elvtársaknak is!

Korábban a zöld kommunistáknak nem tetszett a királyság, most pedig a vörös (true?) kommunisták vannak oda tőle. Minden érvünket elmondtuk már a zöldeknek, így nem sok maradt a testvérek után az elvtársaknak. Ez a mi hibánk. Mindenesetre a botozás (!) igazi nóvum, mondjuk a nyilasok korábbi Dózsa-nosztalgiája után. (Merő reakciós dekadencia miatt jutott csak eszünkbe, hogy a Tanácsköztársaság egy szimbolikus koporsót emelt neki, és "odatemette" Martinoviccsal együtt a "Vérmezőre".) Ezt a mondatot azonban ideemelem, mindenképpen hogy maradjon meg minél több helyen az utókornak, annyira szép; "A Szent Korona semmire sem garancia. Egy középkori relikvia, szimbólum a múltból, melybe csak azok kapaszkodnak bele, akik számára ez paradicsomi létük szinonimája és reménye. Az igazi megoldást majd a szocialista népköztársaság fogja biztosítani.". Mindezt a kommunizmus után húsz évvel, miután sikerült a rendszert leváltani is. Azt mondják, legalábbis.

Úgy illendő, hogy ahogyan a nyilasoknak is megköszöntük, most a kommunistáknak is megtegyük a kötelező udvariassági gesztust; köszönjük szépen elvtársak! Remek móka volt.

A sors, a hazaszeretet és a végzet

"A végzet akkor méri ki az emberi sorsokat, mikor a hazaszeretet a lelkükbe teszi. Mentől többet ad belőle, annál súlyosabb a sors, melyet kimér."

(Tormay Cécile, 1919)

Meglehet akkor, hogy az ún. "jelenlegi helyzet" nem is annyira súlyos, hiszen úgy látszik a haza szeretete nem kritérium manapság, hogyha a magyar állam vezetőiről kell beszélünk. "Szakmai szempontok" vannak, népszerűség van, politikai tőke van. Hazaszeretet néhányan a népből kérnek számon csak másokon, de ez sokszor csupán üres pátosz, máskor azonban - főleg ha nagyon őszinte - akkor túlságosan is halk szavú, nem hallatszik be a Parlamentbe.

A helyzet akkor súlyos, hogyha a magyar sors jelenleg nehéz, mert akkor nem tudunk ennek a kihívásnak (sors, hazaszeretet és a végzet) megfelelni ahogyan azt a sorsunk kívánja. A hazaszeretet manapság úgymond kevés. Még inkább; nem egyéni kritérium, nem gyakorolja különösebben senki sem. Nem egy mérce, nem beszélgetési téma a tea vagy a sör, bor mellett. Vasárnap a megterített asztalnál sem téma. Nem beszélnek róla talkshow-ban és nem lesz címoldalas anyag a napilapban sem. Ahogyan azt megfogalmazta egy magyar konzervatív a minap; "...és senki sem akar állva meghalni az utcán.". Az egyéni érdek és a haza szeretete összefonódik. Az egyéni érdek ha össze tud fonódni a haza szeretetével, akkor jó, akkor lesz egy jó vállalkozó csak hazafi. Akkor "bevállalja". Aki áldozatot kér, az fanatizál a "nyugodt emberek" szemében. Ők azonban lótuszevők leginkább, nem megfontoltak, nem a biztonságot keresők, mégis úgy látszik hangosak.

A kevés hazaszeretet nem erény, és főleg nem magyar erény. A hazaszeretet ahhoz kell, hogy beteljesítsük a sorsunkat. A sorstalan népnek azonban nincsen hazája. Nem is kell semmit sem, hogy szeressen - csak önmagát.

Krízisben, tömegdemokráciában kampányolni kemény krumpli!

A 2006-os országgyűlési választások idején több helyen bebizonyították, hogy rántott húsért, vagy más élelemért szavaztak vidéken az emberek. Jobboldal, de sokkal inkább a baloldal egyaránt kapott ilyen pofont. Idén válság kellős közepe (eleje?) van, nem telik. Meg aztán a kampánynak az eleje is van. Volna helyette azonban krumpli meg hagyma. Meg szabotázs és káosz. Mindegy, mi magyarok mindegyikre vágyunk úgy látszik.

Meg a kérdés; miért nem lepődünk meg annyira ezen?

A Királyi Várpalota pusztulásáról

A fentebbi videón egy nagyon érdekes és meglehetősen tényszerű bemutató látható, hogy a Királyi Várpalota (alias "Budai Vár", csak "Vár") milyen "átépítésnek" és "restaurációnak" nevezett, pusztításon ment keresztül az elmúlt hatvan évben. A köztudatban úgy él, hogy a Palotát a II. világháború alatt a súlyos harcok miatt olyan károk érték, amelyeket nem lehetett helyrehozni a legtöbb esetben. Meglehet a Palotát kirabolták legalább három fázisban (német, nyilas, szovjet) maga az épület helyreállítható lett volna. A videó pontosan bemutatja ezt, hiszen nagyon fontos részek - a Vártemplom, a Diplomata lépcső, a Lovarda, a Szarvastéri Díszkút, stb. - helyreállítható lett volna a képek tanúsága szerint, de ezért semmit sem tettek a köztársaságok, hanem módszeresen egy szociális-, és kulturális intézmények gyűjtőhelyévé alakították át az egész Várat, az adott kornak megfelelő építészeti stílusjegyekkel ellátva, a korábbi elemeket lebontva.

Ez az "építészeti racionalizálás" egy olyan szemlélet része, amely szembe ment a királyi "burzsoá" múlttal és csak egy feltételezett társadalmi funkcionalitást szolgált a hagyomány és a művészet tisztelete helyett. A munkát állami irányítással végezték el, végrehajtója az 1948-ban megalakult Középülettervező Vállalat (KÖZTI) volt, amelynek szellemi köre 1946-ban jött létre az I. Magyar Köztársaság alatt, Új Építészeti Kör néven. Az építészet nagy kérdéseit dialektikus és funkcionalista módon akarták megvalósítani az itt tömörülő építészek. A KÖZTI az állami építéstervezés központi, mindenható szerveként működött lényegében 1948-tól a köztársaságok ideje alatt, és túlélte a rendszerváltást is; 1991-tól részvénytársaságként működik jelenleg is. A Királyi Palota megkezdett "restaurációja" - valójában itt a módszeres rombolás lenne a megfelelő kifejezés - alapvetően három KÖZTI-s vezetőhöz fűzhető; Janáky István, Kotsis István, Gerő László. A munka 1948-1951 között folyt, aztán az 1960-as években folytatódott, ugyanazzal a hozzáállással, a rombolást tovább folytatva.

A videó kifejezetten torokszorító élmény, de nagyon tanulságos is, abban a tekintetben, hogy a megszokás és a beletörődés miért a magyarság egyik legnagyobb átka, amely az elmúlt évtizedekben annyira rányomta a bélyegét a magyar géniuszra. Generációk nőttek fel úgy, hogy "a Vár" csak az OSZK-t, a Munkásmozgalmi Múzeumot, bóvliárusokat, funkcionalista "modern" épületeket és különböző kiállításokat jelent és nem azt a helyet, amelyben a mindenkori felkent apostoli magyar király helye volt. Nemzedékek, akiknek értelmezhetetlen az a fogalom, akárcsak kultúrtörténeti jelleggel is, hogy "Trónterem" és akik nem látták (képen sem) az épület tetején a Szent Koronát. "A Vár" lett az a hely, ahol majdnem sikerült a múltat végképp eltörölni.

Zita, Erik, János, Ferdinánd és a detronizáció - ajánlók a Regnum!-ról

A Regnum! portál persze aktív továbbra is, csak mi nem adunk róla híreket önző módon itt a blogon. Következzék ezért most egy kis összefoglaló az elmúlt időszakok új, egyre szélesebb spektrumot felölelő írásaiból. Két új szerzőnk is van a portálon, Bicsák Nikolett egy érdekes anyagot kompilált, illetve írt a Szapolyai vagy Ferdinánd témában, Pezenhoffer atya nyomdokain haladva. Nikolettnek köszönhetünk egy érdekes fordítást Zita királynénk megindult bolodggáavatatásáról, amely talán sokaknak elkerülte a figyelmét. Másik új szerzőnk, Szabó Gábor pedig az 1921-es ún. "detronizációs vitáról" értekezik, talán kevéssé ismert álláspontokat részletesebben is ismertetve (gróf Apponyi Albert). Erik von Kuehnelt-Leddihn lovag második írása (Monarchia és háború) is publikálásra került a Regnum! oldalain, Németh Bálint (ő is új közreműködő) fordításában, ezzel folytatva az úttörő munkánkat a szerző itthoni megismertetésével. Az előző írásánál ez lényegesen hosszabb, de talán még inkább izgalmasabb és sok európai politikai folyamatot más megvilágításba helyez. A Vitézi Rend egyszerre emlékezik meg IV. Boldog Károlyra és Horthy Miklós kormányzóra szentmisével és előadással, amelyről örömmel adtunk hírt, a Rend személyes megkeresésének engedve. E mellett örülünk annak is, hogy a Regnum! és a Kairosz kiadó által közösen jegyzett könyvet, a Nekünk királyság kell!-t immáron terjeszti a Bookline is, de természetesen megrendelhető tőlünk is.

Olvasni, kommentelni, vásárolni tessék!

Új weboldala van a lengyel monarchistáknak

A lengyel, a francia és az osztrák monarchisták rendszeresen nézegetik az oldalainkat és alkalmanként levelezés is van velük, valamint véleménycsere. Híreket adunk-veszünk és kapcsolatot tartunk. Most a lengyelek, akik idáig sem voltak passzívak, készítettek egy új weboldalt, ami elsőre megnyerte a tetszésemet. Jól strukturált, nagyon színvonalas oldal, öröm kattingatni még akkor is, hogyha semmit sem értek belőle. Adrian Nikiel az OMP-től mesélte, hogy a szándék az volt, hogy egy komoly szellemi arzenált vonultassanak fel az oldalaikon, ami szerintem sikerült is. első blikkre A magyar szándék is hasonló ugye a Regnum!-mal kapcsolatosan. A lengyelek orientációja hasonló is a magyar monarchistákhoz viszonyítva azt gondolom (kereszténység, kombattáns szimpátiák, konzervatív életszemlélet, közösségi szerveződés, hagyománytisztelet) csak náluk a köztársaság még erősebb mint nálunk, és ott sajnos felvállalható hagyomány is akad. Magyarországon ilyen ugye nincsen, aztán mégis egy kicsit tötyögünk, pedig a pálya adott.

Magas és alacsony is egyszerre a léc, na.

Boldog Új Évet!

Szent Istvánnak a söre?

Talán pont egy éve értekeztem arról, hogy mi a legrégebbi ismert magyar sör. Azóta tudom, hogy a magyar már Szent István korában is ismerte a sört, meglehet a mézsört (újabb varég hatás Szent Imre herceg katonái után?) és azt nagyon lelkesen fogyasztotta is. Kicsit egyoldalú és nem is igaz az a vélekedés, hogy a magyar "borissza nemzet".

Év vége van, sokan többet isznak mint kellene, vagy éppen szokás. A kötelező "legyenjókedvünknek" ugyan annyira nem vagyok híve, de az alap, hogy az ember nézze meg, hogy mikor és mit iszik. Szilveszterkor sem mindegy, hogy mi kerül egy asztalra és mitől lesz valaki másnapos.

Itt van például ez a sör, amelyet nemes egyszerűséggel Szent István sörnek neveznek. Az ember szeme felcsillan, hogy akkor na! A szándék nemes, hiszen egy régi jó idénysör feltámasztása is lehetne a cél. A küllem egy átlagos kommersz sert sejtett, kis ellentmondással ("Tradíció - Hagyomány" szerepel a borítón, vagy akkor most ez lefordították az átlag magyar sörfogyasztónak?) és olcsó árral (130-140 Ft). Van rajta egy Anjou liliom (?!), valamilyen magyaros képek, meg egy nagyon rossz rajz Szent Istvánról, és e mellett mindenki megtudhatja, hogy mikor uralkodott szent életű első királyunk (van súlyosbított verzió is). Összességében nem nagy eresztés, ugye. Az íze? Hm. Olyan fesztiválsör leginkább, semmi komoly. Olcsó, igyál belőle sokat és sűrűn kell a wc-re járnod. Szilveszteri buliba, kispénzűeknek főleg, ideális. Igyon Szent Istvánt a magyar proli, ha nincsen kéznél Kőbányai!

Pálffy István okkal jegyezte meg, hogy valahol törvényileg kellene szabályozni, hogy mi minden veheti fel a magyar történelem köztiszteletben lévő alakjainak a nevét mint termék. Mondjuk Pálffyval nem értek egyet, hogy a Szent István Korona ezt nem érdemelné meg, sőt. De az elv jogos. A Szent István sörön azonban erősen elgondolkodnék, hogy méltó-e a név. Mondjuk Hunyadi Mátyás sem járt jobban. Jobb mint a legrosszabb magyar sör címre esélyes Magyarok Söre, amelyről letiltanám a nemzeti címerünket egyszerűen, már csak azért is mert Bösztörpuszta óta tudjuk, hogy "politikailag is elkötelezett", vagy mi. De azért Szent Istvánról elnevezett ser jobb minőséget érdemel. Mondjuk olyat, amire lehet alapozni. Esetleg egy új évet is.

A társadalmi egyenlőtlenség igazságosságáról

[A magyar verzióért katt ide, 6:05-től.]

Aki pedig kíváncsi, hogy mi van a másik táskában, az nézze meg a filmet.

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

"Emberré lett az Úr, szalmán kapott helyet,
Hogy széna-szalma én már soha ne legyek.

Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!
Kik látták az Urat elsőnek? Pásztorok.

Mért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,
S a porszem képtelen felfogni az eget?

Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed:
Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,
Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,
Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben."

(Angelus Silesius)

"A Szent Péter téri fenyőfa Őróla szól, az Ő ragyogását akarja továbbadni: igen, Ő eljött és az erdő fái ujjongva köszöntik. A városainkban és házainkban felállított karácsonyfáknak többet kellene jelenteniük, mint ünnepi szokást: Őrá mutatnak, örömünk okára – az érkező Istenre, az értünk gyermekké lett Istenre.”

(XVI. Benedek, 2008. karácsonyi homília)

Rang, privilégium és kötelezettség nélkül

A nemesi rangokat és előneveket az I. Magyar Köztársaság törölte el 1947-ben (1947. évi IV. törvény), amelyet a jelenlegi köztársaság is hatályban hagyott persze, partvonalra küldve ezzel az egykori magyar társadalmi-, és politikai elit rangjait a kommunizmus vége után is. A nemesség adományozása kizárólagosan királyi jogkör volt mindig is a magyar közjogban, így persze önmagában is érdekes, hogy egy mezei országgyűlés hogyan szüntetheti meg azokat, amely ugye a jogfolytonosságot is megszüntette és az 1918-as népköztársasággal vállalt folytonosságot. A törvény persze olyan, mint a jelenlegi tákolt-módosított alaptörvény; kusza és átmeneti, nem teljes, hiszen nincsen semmilyen szankciórendszere sem. Tehát ha valaki grófnak, hercegnek, vagy lófőnek kívánja hívni magát jogszabályellenesen semmi joghátrány nem fogja érni most sem. Újgazdag partikon ez még jól is jöhet, hiszen muszáj a névjegykártyán feltüntetni a rangot, ha van, ha nincsen. Címek tehát, elméletileg, vannak a jelenlegi köztársaságban, amely nagyon is illik hozzá, hiszen "koronás köztársaságunk" van, legalábbis a címerében. Privilégiumok nincsenek persze, és ha nincsenek, akkor kötelezettségek sincsenek. A magaslati élet hiánya ez, annak az elitnek a lehetősége hiányzik, amely vezette az országot mindig is. És ha nincsen ilyen elit, van helyette pszeudo-elit, a pszeudo-államiságban. Jó lesz az nekünk. Ez talán azonban válasz nekünk arra, hogy a magyar nemesek most miért nem politizálnak olyan nagyon, legalábbis az élvonalban nem. A köztársaság jobban szereti azt, hogyha ezt üzletemberek teszik ezt, nem elhivatott, komoly hagyományokkal rendelkező magyar államférfiak.

A törvényt persze meg lehetne támadni, hiszen van olyan köztársaság (német és francia) az EU-ban, ahol lehet a rangokat de iure is használni, nemcsak a magyar mutyijog szerint, de facto. Tehát nem egy totális népfelség elvről van szó, sokkal inkább következetlenségtől és a kommunista hagyomány fel nem számolásáról. Merthogy a kommunisták akarták ezt olyan nagyon, a rendszerváltozásnak meg jó volt így, ahogy van.

De kit bántanak a magyar nemesek ebben a Magyar Részvénytársaságban? Nem tudni. Lehet, hogy csak nincsen igény rá?

A magyar nemesi jogcímek helyreállítása a köztársasági erények szerint is védhető valamennyire, csakhogy még szebb legyen a helyzet. Olyat ugyanis, aminek nincs káros hatása, vagy veszélye, elvileg nem szabad tiltani. A nemesi címek használata ma már semmiféle káros társadalmi hatással nem jár önmagéban, hacsak nem él még mindig az osztályharc, ugye. merthogy a törvény maga a köztünk élő kommunizmus.

Miért gond leírni, hogy valaki gróf, vagy báró, vagy herceg? Kinek derogál ez igazán? Annak idején ez alapján szanáltak egy egész társadalmi réteget és tettek B-listára. Ahogyan ez a jogszabály korábban méltó ok nélkül korlátozta egyesek szabadságát, úgy ma is ezt teszi. 1789 és 1917 igazi öröksége ez - 2009-ben. Az Alkotmánybírósághoz fordulni meg ne tessék; a köztársaság megvédi a saját jogelveit. Ahogyan a király adományozhat csak nemességet, a nemességet is a nemzetnek a királyság hozhatja el újra.

"Számomra a magyar korona az államfő..." - nyilatkozott a trónörökös

Sokat gondolkodtam, hogy kitegyem-e ezt a videót a trónörökösről, hiszen valamennyire egyetértek egy magyar monarchista véleményével, hogy van valami megalázó ebben az interjúban. Egy kilencvenhét éves koronaherceget egy noname magyar "médium "kérdezget, egy borospincében (!), akinek a gondolatai egy kicsit kuszák már, tekintettel a korára. Ennek ellenére Habsburg Ottó főherceg azonban lényeges dolgokat is elmond, amelyeket sokan számon kérnek és kértek rajta többször is - jogosan. Illő, hogy megismerjék, ezért minél többen, hogy a trónörökös tisztában van és vallja is azokat az értékeket, amelyek fontosak olyan magyar hazafiaknak, akik a jogfolytonosság helyreállítása pártján állnak. Egyik legfontosabb mondata így hangzik például; "Számomra a magyar korona az államfő, (...) ez az óriási morális ereje Magyarországnak, hogy az ő államfője a Szent Korona...". E mellett fontosnak érezzük a pártok felettiség gondolatát és azt, hogy a magyarságnak szervező, központi ereje és szerepe kell, hogy legyen a Kárpát-medencében, amelynek az alapja a patriotizmus.

Kilencvenhét évesen pedig lehetséges, hogy ezeket a gondolatokat más se mondaná el másmilyen hangsúlyokkal, vagy még így sem. Annak mindenesetre örülünk, hogy valaki - bármilyen körülmények között is - de megörökítette ezeket a szavakat és közzétette.

A királyságunk megment

A királyságunk megment,
Amikor a méreg átitatta az országunkat
A királyságunk megment,
Amikor a nemzetünk egyik része megtagadta a másikat
A királyságunk megment,
A széthúzás mételyétől
A királyságunk megment,
A törvénytelen korszak bomlásától
A királyságunk megment,
Attól, hogy a bűnös hasznot húzzon a saját bűnéből
A királyságunk megmenti,
Neked és nekem a jövőnket.

A királyságunk megment,
A köztársaság hazug és üres csaholásától
A királyságunk megment,
Attól, hogy elvesszünk újra és újra a perc mocsarában
A királyságunk megment,
Saját magadtól, hogy ne veszítsd el az önuralmadat
A királyságunk megment,
Amikor a korrupció már a húst járja át
A királyságunk megment,
Amikor az egyenlőség mákonya leragasztotta a szempilláinkat
A királyságunk segít,
És újra mi leszünk itt az urak.

A királyságunk megment,
Azoktól, akik az arctalan tömeg nevében saját magukért uralkodnak
A királyságunk megment,
Amikor a bomlás hideg szele átfúj mindannyiunkat.

A királyság segít,
Abban, hogy a testvérek egymásnak kezet nyújtsanak újra
A királyság segít minket,
Abban, hogy a fattyakat megbüntessük, akik letaszítottak minket

A királyság megmenti a reményt,
Neked és nekem is, hogy megmaradjunk
De soha, soha nem menti meg azokat, akik elárultak minket.

Holnap talán a keresztünkre feszülünk mindannyian,
Távol a valóságtól, egykori nagyságunk árnyaiként,
De akaratunk és hitünk segít túlélni mindent és felépíteni újra, azt ami a miénk.

Ellenforradalmárok kontra forradalmárok

Van olyan helyzet, amikor az első benyomás határozza alapvetően az ember véleményét a személyről és a cselekedeteiről és gondolatairól. És van amikor ez a benyomás nem illúzió. A tartalom pedig együtt jár a formával. Nem értjük továbbra sem, hogy az ellenforradalmároknak miért kellett volna a "sötétben bujkálniuk", hiszen mindig is a fényt akarták elhozni ezek a snájdig emberek.

Tessék választani!

Ide mindent a régi országgyűlésekről! (REV)

Milyenek voltak a régi házszabályok a Magyar Királyságban és ezek hogyan változtak a köztársaságok idején? Milyen volt az, az időszak, amikor még kiemelték, hogyha valaki élesen ellenállt a bolsevisták ellen, és "harcos keresztény ellenforradalmár" volt? Az országgyűlési almanachok veretes életrajzai, fotókkal, illetve a házszabályok tanulmányozása közben ez is kiderülhet. Csodálkozni ne tessék túl nagyokat, mert nem ér.

Néhány ajánlat a megismerkedésre a méltatlanul kevesek által, vagy csak egyoldalúan ismert személyekből, akiknek érdemes megnézni a hivatalos életrajzát; gróf Dr. Andrássy Gyula; gróf Apponyi Albert; gróf Cziráky György; gróf dr. Cziráky József; Ernszt Sándor; Friedrich István; Haller István; Huszár Károly; gróf Dr. Károlyi József; Lingauer Albin; őrgróf Pallavicini György; gróf Sigray Antal; Vargha Gábor; Vass József; Wolf Károly; gróf Zichy János; gróf Apponyi György; gróf Csekonics Iván; Csilléry András; Prof. Gratz Gusztáv; Ft. Griger Miklós; Huszár Mihály apát; Makray Lajos ;Payr Hugó; Slachta Margit.

Nem most

Ember tervez, Isten végez. A mondás igazságát mutatja, hogy jelenleg sajnos el kell halasztani a monarchista beszélgetésünket amit decemberre terveztünk, ugyanis nem tudjuk most megszervezni és lebonyolítani, ahogyan kellene. Mindenkitől elnézést kérek ezért, de ami késik, az nem múlik. Köszönöm a sok pozitív levelet is, kérek mindenkit, hogy ne lankadjon! Mindenképpen visszatérünk a dologra még a közeljövőben.

Elképzelhető, hogy a blog és a Regnum! üzemeltetése is egy kicsit akadozni fog mostanában. Mindez csak átmenetileg lesz így, mert jelenleg csak így lehetséges.

Még egyszer mindenkitől elnézést kérek, és türelmet. Köszönöm előre is.

Kettő az egyben

Talán feltűnt másoknak is, hogy a blog szívesen enged az ellenforradalmi hangulatnak, mint számunkra oly kedves attitűdnek. A minap egy érdekes képet kaptunk, amely felett nem tudunk napirendre térni, ezért inkább megosztjuk mindenkivel. Az illusztráció Prónay Pál különítményének a feltételezett jelképét tartalmazza; egy háromszögbe ágyazott arany turult és egy zöld alapon fehér kettős kereszt együttesét.

Nem tudjuk, többszöri nekifutásra sem, hogy a jelkép valódi-e vagy sem, de az biztos, hogy a Prónay-féle ellenforradalmi különítmény eredeti kettősségét remekül kifejezi; nacionalizmust (t.i.; a turul ábrázolás) és a királyhűséget (t.i.; a kettős kereszt, hiszen a legitimisták, aminek Prónay is tartotta magát, ezt választották jelképül). Lehet persze, hogy csak az utókor helyezte megfelelő kontextusba a kettő együttesét? Nem tudjuk, mindenesetre ajánlott e dualizmus - egy reményteli egységben jelenkori nemzeti radikálisoknak is. Perspektivikusabb, mint mondjuk a "H" betű rovásírással, az biztos.

Advent négy hetére

CHRISTVS VINCIT!

CHRISTVS REGNAT!

CHRISTVS IMPERAT!

Vajon kit ne gondolkodtattak volna már el ezek a sorok, kinek ne ötlött volna már fel az a kép, miszerint Krisztus Király ül szent mennyei trónján?

A zsidó embernek egyértelmű volt, hogy egyszer eljön a Messiás, még ha abban egy idő után tévedtek is, hogy Krisztus nem az ő politikai megváltójuk, a Római Birodalmat legyőző uruk lett, hanem ennél több – minden ember és minden nemzet királya. Hihetetlenül nagy várakozás övezte őt, próféták jövendölték eljövetelét, minden zsidó ember tudott róla, hogy egyszer, valamikor Betlehemben meg fog születni egy gyermek, akit mint Megváltó fognak tisztelni, az ő szent királyuk.

Nekünk könnyebbségünk van: mi tudjuk, hogy ki a királyunk, ki lehetne az. Mégis a legtöbben ma, 2009-ben is ugyanúgy gondolkodnak és viselkednek, mint az akkori (általuk egyébként gyűlölt és megvetett) zsidó társadalom többsége: legyen az az elit vagy a nép lánglelkű vitézei, esetleg a szürke többség; essenek bár egymásnak minden egyéb más kérdésben, "a Habsburgot", azt egyöntetűen és összekapaszkodva gyűlölni kell; nem fogadják el őt, nem tisztelik, nem kérnek belőle. Üldözték – üldöznék? – és utálják őt. Ahogy Krisztusra fitymáltak a zsidók, hogy ez csak egy galileai ács fia, úgy fitymálnak ma népünk harcos fiai a trónörökösre; "Ez csak egy megvetendő, semmirekellő Habsburg…".

Nekünk tehát több dolgot is jelent az adventus Domini: ahogy várjuk mennyei Királyunk, Jézus Krisztus születését, úgy várjuk az ő kegyelméből uralkodásra született apostoli magyar király, a trón örökösének a beiktatását – pontosan mutatva azt a vitathatatlan tényt, miszerint a kereszténység és a királyság iránti elkötelezettség szétválaszthatatlanul összefügg azóta a közel 2000 éve elhangzott mondat óta, miszerint: „Adjátok meg tehát a mi a császáré a császárnak, és a mi Istené az Istennek.” (Mt 22,21)

Írta: Reina Nicolasa.