2008. dec. 2.

Konzervatív és monarchista.

Írta: Megadja Gábor.

Sajnos még a jobboldaliak körében is elterjedt az a nézet, hogy a monarchista álláspont avítt, anakronisztikus képződmény, mely leginkább frusztrált szobatudósoknak és erdőszéli varázslóknak való. Ezért a jobboldali, ha eléggé haladó (képzavar) kíván lenni, szükséges, hogy elfogadja az égig érő demokráciáról szóló mesét, és mindazokat a felforgató, forradalmi tanokat, amiket máskülönben zsigerileg kéne elutasítania. A konzervatív természetesen minden egyes berendezkedésben keresi a lehetséges és helyes megoldásokat, viszont azt nem hiszem, hogy ne volna lehetőség (mi több, bizonyos tekintetben kötelesség) felmutatni egy hagyományt, amely szembemegy a mai bevett doktrínákkal.

Semmiképp sem bántó szándékkal, ám föl kell vetnünk azt a kérdést, hogy mi teszi a konzervatívot konzervatívvá? Van ugyanis egy olyan – látens vagy manifeszt – tendencia, mely szerint a mai, XXI. századi, „modern”, „européer” konzervatív az demokrata, a liberális demokráciát a fejlődés csúcsának tekinti, és rengeteg olyan alapelvet ismer és fogad el, melyeknek ad absurdum verziói már nem egyszer döntötték romba Európát és hazánkat is (és akkor nem is beszéltünk arról, hogy van-e „européerebb” jelenség a középkori keresztény monarchiáknál stb.). Ezt az iskolát, irányzatot jómagam cukiliberálisnak nevezném, mely azzal kívánja eladni magát, hogy konzervatív címkét pakol a homlokára (ami érthető, hiszen a „liberalizmus” címkét már az ó-whigek, vagy a klasszikus liberálisok sem vállalják szívesen). Ennek szerves része a konzervativizmusból számos fontos elem kilúgozása. Hogy mégis beleférjek az européer, sőt angolszász képbe, a brit filozófus Michael Oakeshott szerint a konzervatív politika két legfontosabb tartóoszlopa az autoritás és a hagyomány. A kérdés az marad a cukiliberálisok felé: a demokratizmusban (ami a demokrácia ideológiává emelt tanát jelenti) ugyan e két fontos elemből melyik kap helyet? A kérdés költői természetesen. A másik kérdés az volna, a liberális demokrácia protagonistái felé, hogy vajon mi teszi működőképessé eme nagyszerű demokráciákat? Vajon maga a „demokratikus” elv, vagy azok a gyakorlatok, melyek ezek nem-demokratikus előfeltételeként vannak jelen, azaz nem a demokráciából fakadóan, hanem annak ellenére léteznek? Vajon lehetséges-e élhető, stabil, és fejlődő társadalom autoritás és hagyomány nélkül?

Kicsit az eredeti kérdéshez visszatérve érdemes egy ritka hazug aspektusát is megvizsgálni a témának. Ez pedig a monarchista vélemény „idejétmúltsága”, valamint „lejáratott” mivolta. Bizonyára mindenki találkozott már nem kevés fiatal értelmiségivel, akik mindenféle skrupulus nélkül nevezik magukat szocialistának (hogy mást ne mondjunk, nekünk van egy ilyen nevű derék pártunk és kormányunk is). A „szocialista” jelző talán nem „lejárt lemez”? Vajon kapcsolódik-e a monarchizmushoz olyan mészárlás, mint a szocializmushoz? Voltak-e a középkori monarchiáknak halál-és munkatáboraik? Erkölcsileg és szigorúan pragmatikus szempontokat figyelembe véve melyik helyesebb?

Hagyományra hivatkozni pedig nem lehetséges absztrakt frázisokkal. Márpedig ha valami absztrakcióra épül, az a demokrácia, illetve esetünkben a köztársaság (a kettő természetesen nem ugyanaz, bár egy bizonyos „választó vonzódás” lehet közöttük – szerencsésebb helyeken nem; ám ehhez hozzátartozik, hogy a példaképnek tekintett USA számos alapítója irtózott a demokráciától, sőt egyes alapítók megfontolandónak tartották a monarchiát is). Mindennek Magyarországon semmiféle hagyománya sincs. Ez egy legrosszabb értelemben „csinált”, „kreált” alkotás, amit néhány gőzös fejű francia bőcsködőtől importáltak, és ezzel nem is képesek igazán sikereket felmutatni. Maximum azokra hatnak szinte szakrális erőkkel a republikánus tanok, akik önkéntes jövőépítőként protokolláris látogatások alkalmával a Szent Koronát a „múlt részének” nevezik, és még a parlamentben sem helyeslik annak jelenlétét. A jövő ugyanis teljesen új alapokra épül. A múltat végképp eltörölni. A semmiből alkotó politikai klérus az istenné vált emberek közössége – a meglévőre nem tart igényt. Természetesen, aki kedveli a racionalista konstrukciókat, ám legyen. Reményeim szerint a konzervatívok nem szeretik ezeket annyira. (Megemlítendő, hogy néhány racionalista is – mint pl. Hans Hoppe – a monarchiákból a demokráciákba való átmenetet decivilizálódásként értékeli. És ha már egy racionalista is ezt mondja, az minimum megfontolandó.)

A zűrzavar a végtelenségig képes elmenni: a monarchiákat elnyomó, monolit berendezkedéseknek tartják, és mindeközben a demokráciákat tekintik a pluralizmus fellegvárának. Ezzel szemben a demokrácia és a nemzetállamok azok, melyek egyneműségre törekszenek (érdemes olvasni a demokrácia keresztes lovagjának, W. Wilsonnak a konformizmusra vonatkozó, azt dicsőítő megjegyzéseit), nem tűrnek meg más véleményt és szokásokat (Robespierre-t tudnám ajánlani példaként), és a „participáció” jelszava alá rendezve egyenesen totalitárius implikációkat tartalmaznak. A hiedelmekkel ellentétben a középkori monarchiák sokszínűek és plurálisak voltak. A Szentkorona-tan egyik leglényegesebb mondanivalója az, hogy a Korona minden egyes alattvalója, aki a törvényeket betartja, ugyanúgy kedves az uralkodó számára. Ezen túl aztán rendkívül sokféle vallási, etnikai, nyelvi eltérést engedélyez, és nem próbál „haladó” szellemben mérnökösködni a társadalmon. (Az Intelmek ezért is fontos forrás, noha a mai konnotációja leginkább a „multikulti” igazolása kíván lenni – maga a „multikulti” erőltetése is egy érdekes jelenség, ahol is azt próbálják – silány eredménnyel – pótolni, amit ők maguk, vagy eleik leromboltak.) Nem egyes csoportok érdekszövetségei versengenek a hatalomért, hogy aztán az összes többit elhallgattassák/likvidálják, hanem az e pluribus unum elve alapján az egyensúlyra való törekvés a cél. (Persze az is érdekes kérdés, hogy a baloldal és a progresszívek miért választanak szánalmas példaképeket maguknak? A köztársaság hősei jellemzően ilyenek – Károlyit pl. ma, európai és szigorú értelemben vett lúzernek nevezhetnénk. Az már csak a történet sava-borsa, hogy a köztársaságot Magyarországon a „nép” sosem legitimálta, tehát még ha el is fogadnánk a demokrata elvárásokat, akkor sem volna egyik sem legitim.)

További tévedések közé tartozik a demokrácia és a piac, valamint a demokrácia és a parlamentarizmus összekapcsolása: ám egyik sem állja meg a helyét. Amit ma piacgazdaságnak nevezünk, a XV. század környékén már megjelent (ami azt illeti, a kiindulása helye valószínűleg Észak-Olaszország volt), amikor még a francia philosophe-ok gondolatban sem léteztek. A parlamentarizmus pedig fokozatosan alakult ki a monarchiák alatt. Apró „érdekesség”, hogy épp a demokrácia „angyalai” számoltak fel minden parlamentáris intézményt, hiszen azok eltérő véleményeket és érdekeket testesítettek meg, ami egy valódi demokrata számára blaszfémia (érdemes ugyancsak megtekinteni Robespierre, Saint-Just, Babeuf, Buonarroti stb. vélekedését a parlamentarizmusról, és a vitákról).

Mindettől függetlenül a lényeg persze nem a történeti igazolása valaminek, hanem a hatásos mítoszok megléte. Ennek fényében ma mindenkit, aki a demokrácia politikai vallását nem gyakorolja, meg lehet bélyegezni különféle dehonesztáló jelzőkkel. Senki sem ismerte fel jobban, mint Carl Schmitt, hogy a legrosszabb ideológia a humanitárius mezbe öltöztetett, hiszen az a politikai ellenséget még az emberi mivoltától is megfosztja, s így a totális háború indokolt ellene. A monarchiáknak pl. pusztulniuk kellett: „Ausztria sokkal gonoszabb volt Németországnál. A nemzetállam mazzinista eszméjével ellentmondásban létezett, sok hagyományt és szimbólumot örökölt a Német-Római Birodalomtól (mint a kétfejű sas, a fekete és arany színek, stb.), vezette az ellenreformációt, a Szent Szövetség élére állt, dinasztiája valaha Spanyolország (egy másik fekete bárány) felett is uralkodott, harcolt az olasz újraegyesítés ellen, elnyomta a magyarok felkelését, melyet a (New York City-ben emlékművel rendelkező) Kossuth vezetett és erkölcsileg támogatta Mexikó monarchikus kísérletét. Már a Habsburgok neve is a római katolikus vallást, a spanyol Armadát, az inkvizíciót, Metternichet, az Olmützben bebörtönzött Lafayette-et, és a brünni Spielberg erődben fogva tartott Silvio Pellico-t idézte. Egy ilyen országot össze kellett zúzni, egy ilyen dinasztiának el kellett tűnnie.” (Erik Maria Ritter von. Kühnelt-Leddihn-t idézi Hans-Hermann Hoppe: Democracy the God that Failed)

Mindez jelent-e azonnali, „forradalmi” cselekvésekre való felkészülést, tevékeny restaurációs kísérletet? Természetesen nem. Nem csak Magyarország, de az egész nyugati civilizáció jövőjével kapcsolatban mérhetetlenül pesszimista vagyok, az irányokat nagyjából lehet látni, a kiutat kevésbé. De indok-e ez a teljes beletörődésre? Ha mást, és máshogy nem is, ezt a hagyományt őriznünk kell, és ébren kell tartani, meg kell mutatni másoknak is. És természetesen a sokféleség elismerése mellett (ami valóban fontos) a hazai jobboldaliaknak sem szabad elfordulnia ettől reflexből, csak azért, hogy a cukiliberális elvárásoknak megfeleljenek. „Ahhoz másik Madám kell.”

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon tetszett a poszt, abszolút, egyik-másik helyen szószerint ugyanezt gondolom.
Vállalni kell a konzervativizmus alapjait és következményeit, amibe itt, Magyarországon pl. a republikanizmus és a liberalizmus biztosan nem fér bele. Ez egy ilyen hely ugyanis.

Névtelen írta...

Amiért Magyarországon ez nem természetes, annak a rendszerváltás az oka. Minden ottani párt republikánus volt és liberális. Mit várhatunk így? Röhögnivaló, hogy konzervatívnak nevezi magát egy Fidesz, egy Hír TV, vagy éppen egy Heti Válasz. Dessewffy meg elmehetne akkor politikai fogolynak manapság...

Névtelen írta...

A Pellico-Maroncelli ügy igazságosságával kapcsolatban nekem vannak kételyeim, ugyanis konkrétan nem követtek el felségsértést. De azért ők is megérték a pénzüket. Az egy dolog, hogy a bebörtönözésükkel kvázi mártírrá lettek bizonyos körökben, de erre még rá is játszottak.

Szegények mennyit szenvedhettek két regény- és naplóírás közt! Hja, Kossuth is a börtönben tanult angolul. Szó-mi-szó, kemény dolog politikai elítéltnek lenni egy Habsburg börtönben. [..I.]

Aztán az egyik a kényelmes Torinoból osztotta az észt, a másik meg 'szabadságra vágyván' Ámerikába emigrált.
Egyébként nekem az a véleményem, hogy mindkét fószer csak egy veszélytelen utópista palimadár volt. Az igazán veszélyes kötényeseket bezzeg nem sikerült felhajtani... :(

Üdv:

Czelder Orbán

Ja, well done, Gábor! :-)

Névtelen írta...

SANYI!

Abszolút nem értem, hogy a Fidesz, a Hír TV (a munkahelyem amúgy) és a HV miért ne lenne konzervatív, sőt, hogy ezen mi a fene olyan nagyon röhögnivaló éppen itt a jobboldalon? Az szintén nem érthető, hogy az 1842-ben elhunyt szegény Dessewffy Aurélnak mi a franc köze lenne a 2008-as helyzethez, főképp a Te beállításodban. Dessewffy akkor volt jobboldali, illetve "fontolva haladó", ma meg ma van, és ma pl. a Hír TV - a legjobb szinvonalú médiaként! - a magyar jobboldal véleményformáló ereje, húzóágazata. Megéri fikázni, de csak balliberális szempontból.

megadja írta...

Kedves Sanyi!


Elnézést, de nem értek egyet veled és csatlakozom BékésMártonhoz. A konzervativizmus ne nézzen ki úgy - szerintem - mint a különböző liberális szekták, akik ha valamilyen elvi kérdésben nem értenek egyet, elkülönülnek egymástól. Természetszerű, hogy vannak különbözőségek, többek között ez különbözteti meg a konzervativizmust a doktriner és ideologikus bal-és liberális oldaltól. Szerinted pl. konzervatív csak katolikus lehet? Akik Magyarországon reformátusok és konzervatívok, azok nem is konzervatívok? És ezt ki fogja megmondani? (Márpedig egy reformátustól ne várj el rajongást akár a monarchizmus iránt például)
Ha teljesen anakronisztikusan próbálsz egy jelenlegi helyzetbe egy korábbi szerzőt illeszteni, épp az ideológia hibájába esel. Dessewffy Aurél és rajta kívül még sokan fontosak, hiszen egyrészt megtanulhatunk tőlük számos érvet, másrészt azt, hogy koruk problémáira konzervatívként hogyan reflektáltak. És nem azért fontosak, hogy helyből és időből kiragadva önkényesen beillesszük őket egy teljesen más helyzetbe.

üdv.
MG

Névtelen írta...

SAnyi megjegyzésébe inkább azt látom, amit Ultrajobbernél és még sokan másoknál, de pl. a Konzervatórium néhány szerzőinél is: nem jó a mainstream jobboldali intézményrendszer, mert az ilyen meg olyan és nem illeszkedik ehhez vagy ahhoz. De szerintem DEssewffy és a Fidesz között éppen 150 év van, ami alatt sok minden megváltozott, nem hinném, hogy egyébként e 2 bármilyen szinten egyáltalán összevethető lenne. Ne legyen már Dessewffy a mai parlamentáris ellenzék mércéje - mégis milyen alapon, vagy milyen okból kellene annak lennie???

Ma Magyarországon a jobboldal olyan, amilyen, illetve amilyenné mi formáljuk. Elégedetlenkedni, akár a Magyar Nenmzetet, akár a Hír Tv-t szidni, igazán ostobaság, taktikai és stratégiai vétek, a balliberélis oldal fülének kedves hőbörgés. Egy mai parlamenti párttól pedig lécci ne várjátok már el, hogy olyan dolgot mondjon ki, amit ti is csak itt és este mertek. Ugyanez áll a médiára is: a reklám nem Dessewffy után fizet, hanem a hírek nézettségével kapcsolatos. Az elmélet elmélet, a politikai és az üzlet meg valami egészen más. Cseppenjetek bele mindkettőbe és érteni fogjátok.

Névtelen írta...

Ugye itt nem fog Fideszt védelmezni senki sem? Remélem, mert akkor az utolsó vizitem volt itt. BM úrtól azt kérdezném, hogy miért is ne vethetnénk össze a SZÍNVONALÁT annak, amit ma ez a republikánus, demokrata és csont neoliberális képződmény csinál politika néven, mondjuk mindazzal, amit a konzervatívok vagy éppen a nagy liberális monarchista politikusok csináltak a Magyar Királyságban? 150 év nem mindenre indok, vagy Ön szerint igen? Ja, mellesleg tíz éve önálló vállalkozásom van, 3 gyermekem, és korábban önkormányzati képviselő is voltam, igaz, mint független a községünkben. Csak, hogy ne vívjam ki ezzel a kioktatását. Viszont hasonló felsorolást Öntől is szívesen veszek, az egyenlő mérce nevében.

megadja írta...

DGY!


Szerintem Te egy másik dologról beszélsz, válasszuk külön a kettőt.
Az egyik a politika színvonala, amivel kapcsolatban, én úgy érzem, igazad van a kritikával: valóban nem olyan, mint Dessewffy Aurél korában, és a tömegtársadalom nem tett ennek jót. Ebben egyetértünk.
De úgy látom, itt egyesek azon az alapon bírálják a Fideszt, vagy a jelenlegi jobboldali "médiákokat" (ahová, jegyzem meg, írnak monarchista-érzelmű szerzők is), mert azok nem a restaurációt készítik elő. A Fidesz ezt nem teheti meg, nem állhat elő azzal, hogy "halál a Köztársaságra" - Békés Márton előállhat ezzel. A Fideszen a legitimista cselekvést számon kérni kb. olyan, mint a zsidókon a disznóhús nem-evését, vagy ha én pl. a lakásban való közlekedésem leegyszerűsítése végett az egész házat át akarnám építeni.

Ez egy bonyolult kérdés, de én semmiképpen sem abból a szándékból írtam ezt a cikket, hogy a saját (amúgy felvállalt) nézetemet rá akarjam erőszakolni a teljes magyar jobboldalra. Pusztán arról van szó, hogy szerintem ez utóbbi most a ló túlsó oldalán van, és ezt a fontos és érdemes hagyományt kissé elhanyagolja.

üdv.
MG

Névtelen írta...

Gyerekek! Mi ez a szöveg, hogy eltelt 150 év ilyet már nem szabad mondani, mer elavult. Mintha egy ballib fórumot olvasnék, komolyan.

A konzervativizmus lényege az értékek időtállásába vetettt hit. Nincs az, mint a szocializmusnál, hogy kapitalizmust követelni a 19. században az még haladó és cool dolog, mindezt a 21. századba mondani már reakciós.

A konzervatívnak nem kell és nem is szabad elfogadnia az elmúlt 150-200 év "haladását", mivel abban csak a balliberalizmus értékrombolás műve van csak benn, ha erre mi kimondjuk az áment, akkor csak szaladunk az aktuális ballib után, és csupán annak ámokfutását lassítjuk, de sem nem állítjuk meg, sem nem fordítjuk vissza.

Névtelen írta...

Köszönjük a szíves meghívást kommentelni: megadja gábor áruló!

[....I..]

Névtelen írta...

Kedves "Névtelen"!

Nagyszerű érveid alátámasztását legalább akkora terjedelemben várom, mint saját - nem "Névtelen" néven írott - tanulmányaimat a kérdésről, amelyet megtalálsz a Kommentárban és a Valóságban.

A konzervativizmus nem azt jelenti, hogy nem vesszük tudomásul, hogy az idő során változik a társadalom, a gazdaság és a politika szerkezete. A konzervativizmus nem a politika múzeumi őre ugyanis. De ezt nyilván jobban tudják azok, akik kommentek alapján téjákozódnak a konzervativizmusról.

megadja írta...

Tölgy poénja valahogy nem esett le.

megadja írta...

Most már igen:-)

Névtelen írta...

A Fideszt a saját színvonalán bíráltam, mert nem konzervatív párt. Mindig liberális volt, hol bevallotta ezt, hol nem tette meg. Őszintén meg vagyok lepődve, hogy Békés Márton őket annak tartja. Nem ezt vártam az írásai után. A médiával kapcsolatosan csatlakoznék PHJ szerkesztő által előadottakhoz. DGY őszintesége is tetszett, így leírom, hogy lassan tizenöt éve dolgozom, családos vagyok, de mondjuk politikai szereplésem még nem volt és nem is tervezem. Remélem, ezzel sikerült kielégítenem mások kíváncsiságát is, ha huszonéves állásnélküli hallgatónak látszottam volna.

Parsifal írta...

Kedves Mindenki,

Én ebbe a vitába azért sem tudok beszállni, mert számomra a politikai orientáció kiindulási pontja nem a "conservativitas".

Számomra a tengely mindenben - így politikaelméletben is - Krisztus látható Teste - a Katolikus Egyház.

Gyakorlatban meg figyelembe veszem az emberi természetet a maga valójában, ahogy tanít róla az Egyház. Mi az ami változatlan benne (a "lényeg"), s mi az ami változó, a "máz".

Ahogy szokták volt mondani:

"Novi errores impugnandi sunt veritate antiqua!"

Szerintem bármely "historicista" kronosz-idealizálás (akár múltba révedés, akár jövőbe révedés, akár jelenbe révedés) nem veszi figyelmbe a történelmi valóság viszonylatait.

Ahogy Schütz Antal helyesen figyelmeztet az "A bölcselet elemei" című kiváló művében, meg kell különböztetnünk egymástól az ún. létrendeket:

a) tapasztalati létrend
b) metafizikai létrend
c) ideális létrend
d) értéklétrend

Ezek nem teljesen különböznek, de nem is azonosak. Az "analogia entis" (a lét analógiája) alapján egymásban vannak.

Nem állíthatók az egyes létrendek tárgyairól azonos értelemben (univoce) sem teljesen különböző értelemben (aequivoce) a lét.

Sajnos a bölcseleti képzetlenség korunk "agyonszakosodottságán" meglátszik. Az meber a nagy tanulásban gondolkodni felejt el, s elfelejti azt, hogy a latinon kívól mi tette a középkori egyetemeket "universitas"-szá.

A gondolkodás gótikus dómja.

Hisz pl. a természettudománynak és a történettudománynak is ismeretelméleti alapjai vannak.

Ahogy mondani (parafrazálni) szoktam (kibővítve a második mondatot):

"Psysica est ancilla metaphysicae."
"Philosophia est ancylla theologiae."

Ezek ismerete nélkül fölösleges is részletkérdések elemzésébe belemenni. Az emberek a bábeli zürzavarban csak elbeszélni fognak egymás mellett.

Tisztelettel,
Szász Péter Domonkos

Parsifal írta...

A politika gyakorlati oldaláról megközelítve nem lehet csodálkozni azon, hogy a FIDESZ liberális párt.

Tkp. ma mindegyik párt az, hiszen egy liberális stuktúrában működnek. A liberális struktúra részei ("pars" => párt), egyik sem kérdőjelezi meg alapjaiban.

Az egész közjog (választási rendszer, vélasztójog, választhatósági jog, jogok és kötelességek, szuveranitás alapjai stb.) liberális elveken épül föl. Mindenki március 15-ét alapnak tekinti nemzeti-ideológiai szempontból.

Ha pedig viszonyszóként használjuk a konzervativizmust, tkp. konzervatív marxisták is vannak, mint pl. Karl Renner, aki üdvözölte az Anschluss-t.

Ebben az értelemben Napóleon vagy Sztálin is konzervatív volt.

Hogy miért alakult ez így? "Tetszettek volna (ellen)forradalmat csinálni!"

De hogyan? Négy magyar királyi miniszterelnököt föllógattak 1945 után, meg egy sor másik embert. Ezen kívül emigráció, GULAG, B-listázás... Illetve "korábbi ballépését balra lépéssel" korrigálók.

Term. Magyarország geopolitikai viszonyait figyelmebe véve, régen távvezérelt ország. (A belső hancúrt meghagyják a dunaparti gumiszobában...)

Van mozgásterünk, ezt nem tagadom. Ám itt királyságról addig senki se álmodjon, amíg Moszkva és Washington reá nem bólint. Arra pedig várhatunk...

Még egy német egység sem jöhetett e nemzetközi "legitimáció" (elismerés) nélkül létre.

Nem vagyunk egy USA, Kína, vagy Oroszország méretű hatalom, hogy letojhatjuk a külföldi legitimációt. (Lásd az 1920-as évek elszigetelési kísérletét a Szovjetúnió esetén... A Föld egyhatodáról, s akkor még jelentékenyebb lakossági részesedéséről "tudomást nem venni" anakronizmus.)

Szász Péter Domonkos

Parsifal írta...

Az én úgymond konzervativizmusom leginkább az "antiliberalizmus"-ban fogható meg, amennyiben (helyesb, és ma jobb mozgosítótényezővel bíró szitokszó, és postscriptio-s ürügy) ez "antidemokratikusságot" jelöl.

Bölcseleti alapjai vannak, amennyiben a liberalizmus valóságképe, így következtetései hibásak.

Ezt a Békés úr által jegyzett hajdani "Hazafi" című lapban és a PHJ által főszerkesztett "Miles Christi" című periodikában megjelent "A demokrácia mint erőszak" c. munkámban kifejtettem.

A lényege az, hogy hamis a liberalizmus emberképe két alapvető ponton ("az ember születésénél fogva jó", "az emberek poltikai jogaik tekintetében egyenlőek"), s emiatt emberi alapjognak nem tekinthető a politikai egyenlőség. N.B. vegytisztán egyetlen "demokráciában" sem jelenik meg, mert különben irányíthatatlan lenne.

Szerintem a vélemény és gondolatszabadság sokkal fontosabb alanyi jog és felelősség.

Ha az embernek megvan a "ius murmandi"-ja, és a betevő falatja, sokkal stabilabb rendszer alakítható ki. Amíg a közjóért cselekszik a hatalom, addig nincs gond... Ha pedig nem, a rendszert stabilizálni csak ideig óráig lehet, mert külső vagy belső nyomásra, ill. a kettő eredőjének hatására összeomlik.

Szász Péter Domonkos

Névtelen írta...

1940 körül volt pesti vicc:

Mikor lesz béke a világban?

Amikor Sztálin temetésén az amerikai elnök azt kérdezi a mellette ülő lengyel királytól: "Felség, nem emlékszik, ki volt az az alak, aki Mussolini temetésén agyonlőtte Hitlert?"

Fogadott Prókátor

gabrilo írta...

FP,


Ez találó:)))

Névtelen írta...

http://magyarkodo.blog.hu/2008/12/08/a_tortenelemfelfogasrol